Súgópéldány

A karácsony hagyományosan a család, a fények, az otthon melege és a közös étkezések ünnepe. Ám léteznek olyan helyek a Földön – vagy éppen azon kívül –, ahol az emberek ezt az időszakot teljes elszigeteltségben töltik. Kutatók a bolygó legdélibb pontján, a tenger mélyén dolgozó legénységek, vagy éppen az űrhajósok a világűrben mind ugyanazzal a kérdéssel szembesülnek: hogyan teremtsenek ünnepi hangulatot ott, ahol a megszokott keretek hiányoznak? A válasz hol meghatóan egyszerű, hol meglepően kreatív, de minden esetben rávilágít arra, hogy a karácsony valódi ereje az emberi kapcsolatokban rejlik.

Karácsony az Antarktiszon, ahol a hó örök, de az ünnep egyszeri

Az Antarktiszon dolgozó kutatók különleges körülmények között ünnepelnek. A legtöbb kutatóállomáson nyáron is fagypont alatt marad a hőmérséklet, a karácsony pedig fényárban úszó, végtelen nappalra esik, hiszen a déli kontinensen ilyenkor nem megy le a nap.

Az ünnep sajátosságai közé tartozik a közös lakoma, amelyet az állomás szakácsai (ha vannak), vagy maguk a kutatók készítenek el. A menü sokszor meglepően ünnepélyes: sült hús, házi kenyér és desszert, amit csak készleteik megengednek. A vacsorát megelőzi a díszítés saját kezűleg, sok helyen újrahasznosított anyagokból készített dekorációkkal, mint például az alumíniumdobozból vágott csillagok, a kifestett kartondíszek és a „sufni tuning karácsonyfa”. Mindezeket a közösségi programok foglalják keretbe: viktoriánus társasjátékok, filmnézés, zenélés vagy éppen közös kutatóállomás-túrák. A humor kiemelt szerepet kap; gyakoriak az ajándékok helyetti „bájos marhaságok”, a saját készítésű mémek, rajzok, tréfás rekvizitumok.

A magány ellenére minden állomáson kialakul egyfajta meghitt közösségi érzés, ahogy ezt egy kutató frappánsan meg is fogalmazta: „Az Antarktiszon néha előbb találod meg a karácsony értelmét, mint otthon a sürgés-forgásban.”

Karácsony a tenger mélyén: amikor az ünnep vas- és vízzár alá kerül

A tengeralattjárók legénysége gyakran hónapokig nem látja a napot. A vasfalak közé szorítva, sűrített levegőben, hangszigetelt kabinokban dolgoznak, mégis minden évben megpróbálják személyessé tenni a karácsonyukat.

A helyhiány miatt miniatűr díszítésekkel készülnek: a papírból hajtogatott fák, a fényfüzérre emlékeztető LED-csíkok és a fémfalakra helyezett mágneses díszek már védjegyeivé váltak a víz alatti ünneplésnek. A titkos „kabinos” ajándékozáshoz sorshúzással döntik el, ki kit lep meg. Az ajándékok gyakran praktikusak (füldugó, kis csokoládé, vicces rajz), de érzelmileg annál fontosabbak. A napot közös vacsora zárja, ha az ellátmány engedi, különleges menüvel. A beszámolók szerint ilyenkor a tér is „tágasabbnak”, érződik, még akkor is, ha fizikailag mindenki ugyanott van.

Ünnep a Föld határain túl

Az űrhajósok karácsonya talán a legkülönlegesebb mind közül. Az Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, 408 kilométerrel a Föld felett, a karácsony fogalma szó szerinti értelmet kap: az ünnep univerzálissá válik.

Az űrbéli karácsony elengedhetetlen része az úszó dekortárgyak, például apró karácsonyfák és játékdíszek elhelyezése a kabinokban, olykor rögzítve vagy mágneselve. Ezután – a konzervorientált menü „aperitifjeként” – fotózás következik: a karácsonyi kiegészítőt (sapka, csengő) viselő űrhajósok képeket küldenek magukról a Földre. A NASA és más űrügynökségek gyakran hagyományos ünnepi fogásokat is felküldenek, űrkompatibilis csomagolásban. Desszertként a „kapcsolat a Földdel” ceremóniája szolgál: az űrhajósok hosszabb videóhívást fogadhatnak otthonról, amely sokuk számára a legmeghatóbb pillanat mind közül.

Az űrbéli karácsony a tradíciók mellett arról a furcsán egyszerű tényről is szól, hogy az emberek bárhol képesek ünneppé formálni egy pillanatot. A legénység számára ez az időszak arra is alkalmat ad, hogy egy pillanatra lelassuljanak egy helyen, ahol az idő és a tér folyamatos nyomást jelent.

Források:

Australian Antarctic Division – Christmas on the Ice
BBC Future – “How submariners celebrate holidays underwater”
SA (European Space Agency) – Astronaut diaries
Smithsonian Magazine – Holidays in unusual places

Írta: Pus József

Luca napjához, vagyis december 13-hoz rengeteg hiedelem és népszokás kötődik, igaz, a legtöbb helyen már csak szimbolikus formában van jelen. Ilyen például a Luca-napi búzaültetés is, amelyhez különböző jelentések társulnak – egyszerre kötődik a magyar és közép-európai hiedelemvilághoz, de termékenységi és keresztény szimbólum is.

Fotó: Pixabay

A néphagyomány szerint több oka is van annak, amiért Luca napján búzát ültetnek. December 13. közel esik a téli napfordulóhoz, az év legsötétebb időszakához és leghosszabb éjszakájához. A varázslatokban és különböző jóslásokban mélyen hívő emberek különösen fontosnak gondolták ezt az időszakot, a hosszabbodó nappalok egy új kezdet ígéretét is hozták.

Maga a búza mint növény választása sem véletlen: évszázadokon keresztül az egyik legfontosabb gabonafélének számított, amely biztosította a családok megélhetését. Ilyenformán a búza egyben termékenységjelképpé is vált, a zölden kihajtó növény a jó termés, bőség és egészség szimbóluma volt.

Vallási szempontból is jelentős a búza, hiszen Krisztus szimbólumaként a karácsonyhoz is kapcsolódik.

A gondosan ápolt búza növekedése a népszokás szerint számos dolgot megmutatott. Amennyiben karácsonyig szép, sűrű és zöld lett, az jó évet, egészséget és bőséget jelentett, míg a gyenge vagy sárgás gabona nehezebb esztendőt ígért.

Ahogyan minden hagyománynak, a búza ültetésének is megvolt a maga szertartása. Leggyakrabban cseréptálba, fakorsóba, bögrébe vagy lapos tálba vetették, a lényeg, hogy „tiszta” edény legyen – vagyis olyan, amelyhez nem kapcsolódnak negatív dolgok (például betegség, halál vagy baj). Tájegységenként változott, de valahol arra is figyeltek, hogy csendben vegyék elő a tálat, ne haraggal ültessék a búzát, vagy hogy kezet mossanak előtte.

Lehetőség szerint kerti földet használtak, néha homokkal keverve, de nem tömörítették, hogy a búza könnyen kihajtson. A szemeket sűrűn szórták a föld tetejére, majd vékony réteggel takarták be. Mértékletesen locsolták, csak kevés vízzel, hogy ne ázzon el.

Hogy jól megfigyelhessék, általában az ablakpárkányon vagy az asztalon helyezték el, világos, meleg helyen. Fontos információnak tekintették, hogy milyen gyorsan hajt ki, mennyire sűrű és egyenes, valamint milyen a színe. A kihajtott gabonát karácsony után nem dobták ki, sőt ahol lehetett, hasznosították: megetették az állatokkal, a tavaszi vetőmag közé keverték, vagy a kútba dobták a jó termés reményében. A kidobás tiszteletlenségnek számított.

Az utolsó viking nem olyan alkotás, amilyenre a cím alapján az átlag néző számíthat. Nem nagyszabású akciófilm vagy történelmi dráma rejlik ugyanis mögötte, hanem egy családról, sorsokról, mentális zavarokról szóló történet, amelyen jól felismerhetőek Anders Thomas Jensen dán rendező stílusjegyei.

Jensen fekete humort ötvöz brutális, erőszakos jelenetekkel, úgy mutatja be a morbid helyzeteket, mintha azok teljesen mindennapiak lennének. Ehhez kiközösített, furcsa karaktereket helyez középpontba és mindenki kedvenc skandináv színészét, Mads Mikkelsent szerepelteti.

A főszerepen két testvér, Anker (Nikolaj Lie Kaas) és Manfred (Mads Mikkelsen) osztozik. Kapcsolati dinamikájuk elsőre újszerű Esőember-feldolgozásnak tűnhet. Anker egy bankrablás miatt ül börtönben; szabadulása után első dolga, hogy kocsiba üljön öccsével, és együtt keressék meg az elrabolt pénzt, amit a bűntett után, majdnem 15 évvel ezelőtt még Manfred rejtett el anyjuk házánál.

De hogy pontosan hol van elásva, azt egyedül csak Manfred tudja – ő pedig az elmúlt években egy új személyiséget formált magának. Azt gondolja, ő valójában a legenda, az énekes, dalszerző, zenész John Lennon, és a Manfred név említésétől szó szerint kiugrik az ablakon. Ankernek tehát játszania kell az öccse őrült játékát, ha meg akarja találni a szajrét.

A néző egy olyan világba csöppen, ahol a valóság kifordul, és mindenki a maga módján bolondul meg. Skizofrén pszichiátriai páciensekből újraalakul a Beatles, a pszichopata szomszéd tiszteletét teszi az anyai háznál, megismerhetjük a dán IKEA-hálózat működésének sötét titkait és a (szó szerint) mélyre elásott gyerekkori traumákat. Kapunk románcot, kézmodelleket, ihlettelen divattervezőket és abszurd mesekönyveket. Hiába tűnik fel egy átlagosnak, épelméjűnek látszó karakter a mozivásznon, percekkel később kiderült róla, hogy ugyanolyan elmeháborodott, mint mindenki más, aki körülveszi – különcsége normálissá is válik a tömegben.

Az utolsó viking spontánnak tűnő, mégis logikusan felépített, strukturált alkotás. Minden szimbólumnak, jelenetnek, tárgynak, mondatnak valamilyen fontos szerepe van a történet alakulásában. Különleges, érzelmes, emlékezetes és gondolatindító pillanatokkal teli: érdemes megnézni azoknak, akik valami újszerű, klisémentes filmre vágynak.

Írta: Molnár Eszter

Késve érkezett egy megbeszélésre Marics Peti az Erkel Színházba és már csak egy üres iroda várta, ahol egy, az asztalon hagyott „top secret” dokumentumba is beleolvasott.

Mintegy másfél órát késett egy megbeszélésről Marics Peti, akinek az Erkel Színházban lett volna találkozója. Már csak egy üres iroda várta, ahol Peti, ha már ott van, gondolta, körülnéz. Az íróasztalon pedig egy szuper titkos dokumentumot talált, ami nem más, mint a Hogyan tudnék élni nélküled? musical szövegkönyve és szereposztása volt. Az persze már rég tudott, hogy a film alapján készülő színpadi átiratot februárban mutatják be az Erkelben, de a szereposztást egyelőre még titok fedi.

Peti – átfutva a szereplők listáját – örömmel nyugtázta, hogy az „erkeles arcok” mellett néhány, a filmből ismerős színész is benne lesz majd az előadásban. Persze Marics sem fedte fel a szereposztást, annyit azonban megjegyzett: „Azért Gábor is ott van. Hát nem is volt rossz a filmben, valljuk be” – mondta Peti, aki nyilván saját magára utalt, hisz ő alakította Gábort a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar filmben, ami immár több, mint egymillió nézőt számlál. Az Erkelbe tehát februárban érkezik meg a sikerfilm színpadi adaptációja Szente Vajk rendezésében. „Ha egyetlen színházi előadást kellene ajánlanom azoknak, akik még soha nem jártak színházban, akkor a Hogyan tudnék élni nélküled? lenne az. Egy filmrajongóknak is ismerős történet, zenés színházi formában, ami remek első lépés a fiatal közönség számára, hogy elkezdjék felfedezni a színház világát” – mondta az előadás rendezője.

A darabra december 1-én 14 órától a jegyek már elérhetők a színház jegypénztárában. E különleges alkalommal az Erkel csapatának tagjaival is találkozhatnak a jegyváltásra érkezők, valamint balatoni hangulatot idéző vendéglátás is várja a színházba látogatókat. Aznap estétől pedig már online is lehet majd vásárolni az Erkel weboldalán.

Súgópéldány

Népszerű bejegyzések

Kövess minket Facebookon

Korábbi cikkeink

Címkék