Súgópéldány

A 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón előtérbe kerülnek a színházi háttérszakmák, és ennek kapcsán számos szakmai beszélgetés zajlik a fesztivál ideje alatt. Balogh Tibor Színjátszók versenyben címmel egy átfogó szakmai kiadványt jelentetett meg. A könyvbemutató díszvendége Szarvas József színművész volt. A POSzT-ról, a következő évad szerepeiről és a jövő évben 10 éves jubileumát ünneplő Pajtaszínház és Galériáról beszélgettünk.

A POSzT nem ismeretlen az Ön számára, idén Balogh Tibor vendégeként van jelen a Színjátszók versenyben című könyv bemutatóján. Milyen kapcsolat fűzi a könyvhöz? 

Az egyik előadásunk, a Szentivánéji álom (Nemzeti Színház – szerk.) benne van a kötetben, a címlapon mi ketten vagyunk Nagy-Kálózy Eszterrel, ő mint Hippolyta, én mint Zuboly. Ez adta az ötletet, illetve innen jött a felkérés, hogy olvassak fel ebből a könyvből. Voltam már néhány alkalommal a POSzT-on, zsűritagként és színészként is, és nagyon szeretem ezt a fesztivált.

Miért lehet aktuális, miért van helye egy ilyen szakmai jellegű, átfogó kiadványnak 2015-ben?

A kritika, illetve maga az írás arra való, hogy egy pillanatot kimerevítsünk, megörökítsük, polcra tegyünk, emlékbe idézzünk. A színház a pillanat művészete, a színház addig él, ameddig a nézők el nem tapsolják magukat. Utána marad az élmény, az emlékezet, marad a róla való híradás. A kritikának van egy kultúraközvetítő szerepe is. Jó esetben egy kritika közvetít a néző és az alkotói szándék között. A kritikának nem lehet célja, hogy elriassza a nézőket, de elmondhatja a saját szubjektív véleményét az előadásról. A színházi fogalomban a jó és tetszik két különböző fogalom, a jó lehet bukás, a rossz pedig siker. A kritika tehát elmondja, mi tetszik és mi nem. Ehhez persze az kell, hogy a kritikus megszerezze az emberek bizalmát, és meg kell tartania a saját hitelességét. Én ebben a hitelességi dologban hiátust látok. Ez nemcsak szakmai probléma, de kultúraközvetítési dráma is. Talán azért van így, mert a kritika már nem érdekes. Viszont ha egy hiteles ember írja, akkor igen, és Balogh Tibor hitelességének fokmérője ez a könyv. Ez egy nagyon nagy felelősség a maga számára is. Nagyon szép könyv, fantasztikusan jól kidolgozott, érződik rajta, hogy akik csinálták, azok szeretik a színházat, szeretik a színészeket.

Mi a véleménye az idei versenyprogramról? Megnézi az idei versenyelőadásokat? 

Sajnos nem láttam őket és a POSzT-on sem maradok sokáig, de Budapesten megnéztem a Mohácsi testvérek előadását – az éppen nem megy versenybe (E föld befogad, avagy számodra a hely – szerk.) –, illetve még két előadást, a Brandot, és az Isten ostorát. Mindkettő nagyszerű és nagyon különleges színházi élmény.

Önt milyen új előadásokban láthatjuk a következő évadban?

Kaposváron kezdem próbálni augusztusban egy ír szerző, Conor McPherson A gát című darabját, annak játszom az egyik komoly és fontos szerepét, ez nagyon érdekes munkának ígérkezik. Érdekes dolog lesz számomra még, egy különös kaland – mindig is az – Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje, amelyben Balgát játszom, ha összeszámolom, immár negyedszer, most Vidnyánszky Attilával. Illetve játszom még a Cyranoban.

A következő évad más szempontból is mozgalmas lesz: 2016-ban ünnepli 10 éves jubileumát a Pajtaszínház és Galéria.

A Pajtaszínház életem nagy kalandja. Önerőből építettem Viszákon pajtából színházat, istállóból Galériát, majd ennek folyományaként 2009-ben létrehoztuk Viszákon az első Tündérkertet, melyben mentjük a Kárpát-medence gazdag gyümölcshagyatékának viszáki kultúráját úgy, hogy minden Tündérkertbe elmentett gyümölcsfának viszáki, illetve Viszákról leszármazott gyermekgondnoka van, és minden évben annyi gyümölcsfát mentünk be a kertbe, ahány gyermek az előző évben a faluban született.  Ez azért fontos, mert ahogyan pusztulnak a gyümölcsfáink, úgy sekélyesedik a kultúránk. Amit ma élünk, az a kulturálatlanság teteje. Amikor azt mondják „multikulti”, az azt jelenti nekem, hogy kulturálatlan, nincs gyökere, múltja, hite, közössége, családja. A szándékom az, hogy a „Tündérkert” kultúra- és hagyatékmentő gondolata erősödjön. A Pajtaszínház programja azokért és azoknak van, akik a Tündérkertben építkeznek. Tavaly kezdtük el a kemencekápolnánkat építeni, amelyben lesz egy közösségi tér, egy gyümölcsészetről szóló Bereczki Máté-kiállítás, illetve egy szabadtéri galéria, amit Tenk László festőművész barátomról Tenk-sétánynak neveztünk el. Ily módon a Tündérkert, a Pajta és a Galéria egy összekötő, egymásba fonódó, egymást feltételező organikus gondolat. Azt próbáljuk megjelentetni, hogy a kultúra földet, tájat, szokásokat örökítő munka. A művészet ennek leképezése, közvetítője, kötelezettje. A művészet lehet öncélú is, és attól még lehet jó, nívós és piacképes. A kultúrának gyökere van, ha nincs gyökere, az csak művészet. A Pajtaszínház és Galériába látogatók idén nyáron az „építés drámájában” találkozhatnak a Gál Tamás által létrehozott CSAVAR Színház Nagy László estjével, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem Athéni Timonjával Hegedűs D. Géza főszereplésével. Remélhetőleg a Yorick Színház fogja bemutatni Sebestyén Abával a főszerepben a Szeretik a banánt, elvtársak? című egyszemélyesét, valamint egy Hobo koncertet, illetve egy GÓBÉ-előadást is láthat a közönség. Atlasz Gábor festőművész kiállításán az Etnofon együttes fog koncertet adni, emellett pedig Július 19-én egy egész napos bál lesz a kemencekápolna megnyitásának alkalmából.

Kaszás Attila szellemisége hogy kapcsolódik ehhez, hogy tud ebben megjelenni?

Ez bennem – bennünk motiválódik. Senki halála után nem volt ilyen sok ízű továbbgondolás. A szellemi és gondolati örökség továbbvitele ilyen mélyen és ilyen sokágúan még soha nem szólalt meg. Néhány példa: létrehoztunk egy, Attila családját segítő alapítványt, borász barátai gasztronómiai bemutatóval, a Nemzeti Színház gálával segítve azt. De emlékét Komáromban egy versmondó verseny, köztéri szobor, a Nemzeti Színházban, valamint a viszáki Pajtaszínház és Galériában dombormű, ugyanott kulturális és hagyatékőrző egyesület, valamint egy – ma már rangos szakmai díj őrzi, ápolja, örökíti. Mind-mind valamilyen módon oda van hozzá kötve, és hogy milyen szellemiség és hova fut tovább, az rajtam – rajtunk – múlik.

Írta: Vass Antónia

Fotók: Busa Réka