POSZT 2016: „Egy zajos magányban élek”

Hanta az Állami Hulladékbegyűjtő Vállalat egyik prágai üzemében papírbálázó. Harmincöt éve dolgozik a nehéz levegőjű pincében a hidraulikus préssel, amivel együtt mennek nyugdíjba – mert ő ezt megvásárolja a gyártól! – beállítja a bácsikája kertjébe… Aztán ott olyan bálát csinál… De olyat, az szobor, művészi alkotás lesz. Belepréseli az összes könyvet, amitől mintegy véletlenül művelt lett. Mert Hanta kimenti a könyveket, aztán éjszaka olvassa őket, s végül, hogy méltó sírhelyet találjon nekik, minden bálába beleprésel egyet. Egy nyitott Schillert, Goethét, Hölderlint esetleg Hegelt. Mindjárt ragyogni kezd az a sok hulladék. S ragyog köztük Hanta is. 


Bohumil Hrabal, cseh prózaíró négy és fél éven keresztül dolgozott papírbálázóként. Ott barátságot kötött a műveiben Hantaként ismert munkással, aki ivott, amíg össze nem rogyott, s dumált, míg nyitni tudta a száját. „Hanta úr részegen beszélt, amit mondott, az olyan elképesztően szép volt, hogy döbbenetemben sóbálvánnyá merevedtem” (Hrabal)

Sóbálvány a nézősereg is. Toronymagas papírbálák oszlopcsarnokában jelenik meg koszos kötényben, kinyúlt trikóban maga Hanta, aki olyan gyönyörűen beszél az egész előadás alatt, hogy egyszeriben hivatássá, már-már vallássá emelkedik a papírbálázó munkakör. Hisz a könyveket is el kell temetni. 

Az eredeti Hrabal kisregényt Ivo Krobot, cseh rendező írta és vitte színre. Ehhez Hrabal többi novelláját is felhasználta. Színes figurákat emelt be, apró epizódtörténeteket, amelyek úgy simulnak be Hanta monológjai közé, mintha mindig is ott lett volna a helyük. Varga György fordításának felhasználásával Bognár Róbert és Halász András érdeme a magyar szöveg.

Vannak szerepek, amelyek választják a színészt. Horváth László Attila missziója, hogy a „magyar Hanta” legyen. 

Hogy megakadályozzák a Hanta monológok monotonitásának esetleges veszélyét egy fiatal Hanta is feltűnik a színen, aki hol elkapja, hol visszadobja az idősebb Hantának az anekdoták fonalát. Varga Norbert hűen alakítja azt a vidám és boldog fiút, aki élére vasalt nadrágban vall örök szerelmet Mančinkának. (A szerelem némi latrina-probléma miatt – amit egyesek talán nevetségesnek is tarthatnak – sosem válhat beteljesedetté.) Kacag a nézősereg.

Külön ki kell emelnem az epizódszereplők sorából Horváth Sebestyén Sándort, aki remekül alakította egyszerre a bájosan flörtölő kocsmázót, és a vén, vak, de jólelkű színikritikus professzort. Hogy jobban menjen a keresés. Valami más boldogság keresése. Puskás Tivadart, aki Hanta bácsikája, a nyugdíjazott vasutas bőrébe bújt, s még halálában is ki-kiszólt. Csönd, már halott vagy!  Emellett Tóth Károlyt, aki mint Hanta örökké jajgató főnöke remekül tud bőgő szarvasbikát játszani, méghozzá a kellő alázattal és lelkesedéssel. 

Ivo Krobot rendszeresen dolgozik Magyarországon (Katona József Színház, szombathelyi Vörösmarty Színház). A legtöbb munkája mégis a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházhoz köti, ahol több Hrabal illetve Csehov művet is rendezett már. 


A Túl zajos magány méltán szerepel a POSZT 2016 versenyprogramában.  Foghatjuk varázslata, a számmisztikára, miszerint a „magyar Hanta” harmincöt éve van a pályán, Krobot harmincöt éve rendezte az első Hrabal darabját és a történetbeli Hanta is harmincöt éve papírbálázó. Vagy egyszerűen: a darab jól sikerült.

„[…] én sosem vagyok magamra maradott, én mindössze egyedül vagyok egy gondolatokkal benépesült magányban, egy zajos magányban élek… a végtelenség és az örökkévalóság számkivetettségében, mert a Végtelen és az Örökkévaló kedvüket lelik az olyan emberekben, mint én…”

Írta: Veréb Árnika
Fotók: moriczszinhaz.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése