Súgópéldány

Hogy ne maradjanak a krónikus színházfüggők nyáron szórakozás nélkül a Városmajori Szabadtéri Színpad júniustól augusztus végéig igazi érdekességeket vonultat fel. Az egyik ilyen ínyenc falat egy irodalmi koncert-színház volt. Így szerettek ők – Nyáry Krisztán sikeres két kötetes könyvsorozatának színpadi változata. Költők és szerelmeik szerepében: Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter valamint Gryllus Dorka és Simon Kornél színészházaspár. A harmadik összetevője, ami még különlegesebbé teszi ezt az egyveleget, a Kaláka együttes. 

Kérdéses, ha egy előadás külön-külön is ennyi zseniális alkotóelemből tevődik össze, nem fogják-e egymást elnyomni, kiszorítani? Vagy éppen ellenkezőleg, erősíteni fogják egymást, kiemelni és színesíteni? 

Nyáry Krisztián kisétál a színpad közepére és megkér minket, hogy ne tapsoljunk a jelenetek között. Ne tapsoljunk? A kérése jogos, hisz belekontárkodásunkkal megszakítanánk a szerzők által létrehozott ívet, amin az előadás végigfut. Véleményem szerint ez az ív az első felvonásban még nem rajzolódott ki teljesen. Olykor hirtelen történtek a váltások és ez töredezetté tette a zene és a drámai jelenetek egymásutánját. Az előadás második fele sokkal gördülékenyebb volt, jobban simultak egymásba a jelenetek és a zenei vonulat sem lógott ki a sorból, mint az első részben, ahol kicsit olybá tűnt, hogy egymással versenyzik szöveg és zene. A végére harmonikussá vált kapcsolatuk és a finálé tökéletesre sikerült. Weöres Sándor két versének csodálatos egybeolvadása dalban és szóban. A zenei vonal a Rózsa, rózsa, rengeteget szólaltatja meg, melybe belefonódik a költő feleségéhez írt Canzone című verse. Versszakonként egymást váltják, majd, ahogyan a két vers összeér, a színészek is beleolvadnak a zenébe és énekelnek. De ne szaladjunk rögtön a végére. 

Letisztult színpadkép tárul a szemünk elé. Semmi túlzás, semmi csicsa. Fehér. A Kaláka együttes és Nyáry Krisztián a színpad jobb oldalára orientálódva foglalnak helyet és állandóan jelen vannak a színen. A tér többi részét játsszák be a színészek, továbbá pár szék és két asztal képezi a színpadképet. Valamint egy kivetítő, amin a versek címeit és fotókat láthatunk. Nem is kell több. A kosztümök terén sem estek túlzásba az alkotók. Számos férfit és nőt látunk ez alatt a közel két óra alatt a színpadon, még sincsenek nagy jelmezek vagy parókák, pedig több évtizedet ölel fel az előadás, amit jól ki lehetett volna használni feltűnő és izgalmas ruhákkal és kiegészítőkkel. De nem ez történt. Nagy-Kálózy Eszter fehér, míg Gryllus Dorka fekete alapruhát kapott és ezt variálták különböző kendőkkel, ruhaujjakkal. Így született meg Csinszka, Török Sophie, Károlyi Amy vagy éppen Harmos Ilona. Szabó Lőrinc, Ady, Weöres Sándor vagy Babits pedig sétabotok és kalapok segítségével öltött testet. Rengeteg információt kaptunk a versekkel és a színpadon zajló mini jelenetekkel, de szemünket kímélték és ezt köszönjük. 

A színészi játék fantasztikus! Ezt nem is forszíroznám tovább. Illetve mégis. Nem kis színészi feladat egy előadáson belül ennyi különböző személyiséget megformálni, hiszen mindenkinek jutott komikusabb és komolyabb szerep is.

A könyv szerzője oldalról szemléli az éppen folyó jelenetet és mosolyog, elkomorodik vagy éppen ritmusra jár a lába és mozdulatlan szájjal énekel, akárcsak mi lent a nézőtéren. Ő az idegenvezetőnk, részleteket villant fel nagy íróink/költőink leveleiből és kortársaik emlékfoszlányaiból, ezeket a színészek megtestesítik, a zene pedig a verseken keresztül még inkább megérint minket. Az együttes egy-egy tagját is belevonják a játékba pár apró mozdulattal a színészek, akik átszellemülve olykor énekelve hallgatják a dalokat. Nincs távolság. A végére összeért minden összetevő, igazi különleges találkozás ez, különböző művészeti ágaké, melyek közös hangon szólnak és ez a hang a szerelem hangja. 

„Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott.”

(részlet József Attila Kozmutza Flórának írt leveléből)

Írta: Szekeres Vanda

Fotók: MTI, Szigetváry Zsolt