A Marica grófnő Kálmán Imre egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott darabja, talán nem is véletlen, hiszen a jóízű humorral fűszerezett történet kellemes kikapcsolódás lehet a hétköznapokban. Ráadásul a népszerű operett jubilál is a Budapesti Operettszínházban, immár több mint 10 éve, hogy a felújított teátrum ezzel nyitotta meg kapuit.
A darabot, éppúgy, mint akkor, most is Kerényi Miklós Gábor KERO állította színpadra. A Marica grófnő örökérvényűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ma is azok a képek elevenednek meg, mint akkor, ugyanazon a székelykapun érkezik meg Marica kitalált jegyese Zsupán, és bár Kardos G. György és Kállai István frissítettek a szövegen, az cseppet sem vesztett „régi operettes” bájából és humorából.
Talán pont azért, mert egy ennyire – szövegszinten és képileg is – hű újrafeldolgozásról beszélünk, érezhetjük olykor mégis, hogy eljár felette az idő, hiszen a mindig változó és meg-megújuló színházban a formák is napról napra változnak. Ez az operett esetében természetesen lassabb folyamat, hiszen a századforduló nosztalgikus világát felidézni intelligens lézerlámpákkal elég nehéz lenne, mégis, már A chicagói hercegnő esetében is kiderült, hogy a közönség részéről igény van az újabb és újabb formák keresésére, a vérfrissítésre. Kellenek az új ötletek, mindez pedig úgy tálalva, hogy megmaradjon az a miliő, ami visszaidézi Kálmán Imre világát.
Az idei felújítás főképp színész-fronton hoz változásokat. A Tasziló szerepében eddig egyértelműen egyeduralkodó Vadász Zsolt ezúttal másodszereposztásba kényszerült, átadva helyét Dolhai Attilának, aki úgy tűnik, végre megtalálta a helyét az operett műfajában, és otthonosan érzi magát benne.
Liza karakterére úgy tűnik, hogy végre megtalálta a Budapesti Operettszínház a megfelelő embert Kardffy Aisha szerepében. Aisha 17 évesen pontosan azzal a kislányos bájjal formálja meg a szeleburdi lányt, ami ehhez a figurához kell, játékában még nem érhetők tetten azok a berögzült, modoros „operettes” mozdulatok, amik néhány esetben az idősebb kollégáit jellemzik. Az Operettszínház persze valamiképpen mégis törekszik a biztonsági játékra, nem engedik, hogy egyedül hordja a hátán a szerepet, így mellette Kékkovács Mara ölti magára Liza fodros ruháját. Sajnos azonban szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy az idő könyörtelenül halad, és egy negyvenes éveiben járó ember – még ha ránézésre nem is tűnik annyinak – már nehezen tud egy felnőtt élete elején tartó lány bőrébe bújni. Hasonló cipőben jár a teátrum örök szubrettje, Szendy Szilvi is, aki szintén visszatér ebbe a kultikus szerepbe.
Aisha mellett üdítően hat Laki Péter Zsupánja, aki már most „a tyúkok kedvence”, és akiről minden bizonnyal még sokat fogunk hallani. A színház nagy ígérete volt ő, és újabb és újabb szerepekben bizonyítja, hogy rászolgált a bizalomra.
Írta: Vass Antónia
Fotók: Tímár Noémi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése