Január 19-én a Magyar Balett Színház és a Ballet Prague Junior közös estjének bemutatóját láthatta a közönség a MOM Kulturális Központ nagytermében. Az előadás a Budapest-Prága „Tánchíd” címet kapta, kiemelve ezzel a két műhely szoros kapcsolatát és közös munkáját. A társulatokat több szál is fűzi egymáshoz, ám ezen előadás létrejöttét egy nagyon fontos kapocs határozta meg: Egerházi Attila munkája. A koreográfus minkét tánckar életében különleges szerepet tölt be, és mind hazánkban, mind Csehországban több díjat is nyert munkáival.
A Tánchíd két nagyobb részt ölel fel. Az első felvonásban a közönség öt kisebb, jól elkülöníthető koreográfiát láthatott, amelyek korunk társadalmának legégetőbb problémáira hívták fel a figyelmet. Az egyes fejezeteknek külön címük volt, amely segített a nézőknek a táncok értelmezésében, egyfajta kontextusba helyezve ezzel a táncokat.
Az első felvonás kezdő darabja az egyetlen olyan része az előadásnak, amelyet nem Egerházi, hanem Samuel Delvaux koreografált és az I-dentity (identity=személyazonosság) címet viseli. A szó megbolondításával a cím arra asszociáltat, hogy a személyiségünkből, az egyéniségünkből hiányzik az a bizonyos én, ironikussá téve ezzel a fogalmat magát. Elvárási horizontunk teljesül, ez az ideológia alkotja a koreográfia fő fonalát. Megjelenik a társas magány problematikája; az, hogy egy piramisszerű világban élve, ahol (a koreográfiában szó szerint is) az emberek egymás vállán felkapaszkodva jutnak el a csúcsra, hiába tartozunk egy csoporthoz, lehetünk magányosak. A nyitórész erős vizuális képekkel mutat rá a csoportba tartozástól és az attól való elszakadástól érzett félelmekre. Kevés kellékkel dolgozik, díszlet pedig egyáltalán nincs, a hangulatot a kizárólag a Dance Center Prague konzervatórium növendékeinek táncmozdulatai teremtik meg, formálják.
A második darab, ami már Egerházi rendezése, a Zárt függönyök. A cím alapján a nézőkben akaratlanul is felmerülhet a kérdés: Mi van a zárt függönyök mögött? A koreográfia az elszigeteltség és a titkok keserédes világát tárja elénk egy megindító duett formájában, amelyet Linda Svidró és Viktor Svidró táncolnak. A függöny motívuma a kirekesztés és titokzatosság szimbólumaként nemcsak a címben jelenik meg. A férfi táncos egyfajta leplet visel a dereka körül, amely alól később előbukkan törékeny táncpartnere. Bizonyos értelemben így a koreográfia felfedi nemcsak az elzártság mint negatív motívum jelentését, de a pozitív szeparációra is utal; arra, hogy miközben elzárunk valamit, védelmezhetjük is azt.
A Balett Prague Junior táncosai harmadik darabbal, a Lost Senses-zel (Elveszett érzékek) is egyfajta társadalomkritikát fogalmaznak meg. Egy tömegkultúrában az egyének személyisége elveszhet, a darab azt a problémát is fejtegeti, hogy egy diktatúrában élő nép tagjai, akik politikailag behatárolva egyként gondolkozva élnek, képesek-e önálló döntéseket hozni, vagy érzékek nélkül, az előre elrendelt követeléseket teljesítik. Az előadás végigviszi a tömegpszichózisban élő emberek „fejlődési fázisait”, kezdve a csoportba tartozás érzésének felhőtlen boldogságától, egészen a felismerés keserű pillanatáig, hogy életük előre determinálva van valami vagy valaki más által. Az agresszív ráeszmélés pillanatainak drámaiságát a dobok agresszív, pörgős ritmusával hangsúlyozza a zene.
Az első felvonás két záró darabja már nem annyira a társadalom, mint a párkapcsolatok milyenségébe nyújt betekintést. A Zero Gravityben Linda és Viktor Svidró táncolja el a kapcsolatok diszharmóniájában lévő harmóniát; azt, hogy egy kapcsolat hol felemel, hol pedig lehúzza az embert, és ez a kettősség teremt rendet a mindennapok pörgő világában.
Az utolsó részben az Odd Couples (Furcsa párok) a Dance Center Prague táncosai a kapcsolatok sokféleségére hívják fel a figyelmet. A cím ugyanis a homoszexuális szerelmekre utal, arra hogy a meleg pároknak nem csak a világ megítélésétől kell félnie. Először saját gátlásaikat kell leküzdeniük, amelyeket a társadalom rájuk aggatott, hogy felismerjék igazi valójukat, és csak ezután kereshetnek párt. A darab ezt jelmezek cseréjével érzékelteti, a táncosok hol női- , hol férfiruhában közvetítik az elfogadás üzenetét. Az esetenként humoros jelenetekkel tűzdelt zárás feloldja az előző részek komor hangulatát, miközben mégis valós és komoly témáról akar szólni.
A második felvonás négy része (Waiting for…, Honey and mood, Together Alone, Hide and seek) egy-egy „minidarabot” alkotott Besos, azaz Csókok címmel. Közös elemük, hogy mindegyikben megjelenik a csók mint a két ember között létrehozható egyik legintimebb érintési forma. A csók lehet édes, keserű, fájdalmas és vágyat ébresztő. Ezt sokféleségét jelenítették meg az egyes koreográfiákban, a kezdeti izgalmaktól egészen a későbbi viharokig, amelyek egy párkapcsolatban megjelenhetnek. A felvonást a boldogság motívuma foglalja keretbe, hisz az első koreográfia bemutatja az első csók szenvedélyességét és a vágyakozás reménnyel teli érzését, majd a köztes darabok viharos, keserédes pillanatainak diszharmóniája feloldódik a záródarab évődő pimaszságában. Ez a folyamat leírhatja akár egy házasság pillanatait is, ahol a felhőtlen napokat beárnyékolják a mindennapok problémái és az élet változási.
Egerházi koreográfiái a két balett társulat együttműködésével egy magával ragadó és elgondolkodtató produkciót hoztak létre, amely egyúttal szól az embereket saját életéről és társadalomban betöltött szerepéről.
Írta: Banka Csilla
Fotók: Martin Macoun
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése