Nagyon ritkán születik előadás az időskor szépségeiről és nehézségeiről. Nem is nagyon szoktunk belegondolni abba, hogy milyen apró dolgok válnak óriási kihívássá az idő múlásával. Az öregséggel kapcsolatos kérdések szinte tabunak számítanak a fiatalok között, ezt a távolságot viszont egyetlen óra alatt feloldja Az időn rövid története.
A Vaskakas Bábszínház és az ESZME együttműködésében jött létre Az időnk rövid története című bábelőadás, mellyel az alkotók szerették volna tiszteletüket kifejezni nagyszüleik és idős társaik előtt. Négy fiatal bábszínész dolgozik együtt négy aggastyán korú bábbal, melynek eredménye egy igazán magával ragadó, humoros, őszinte és megható előadás. Gimesi Dóra szerzeményében négy egymás számára ismeretlen öreg keveredik kalamajkába egy közös ismerősük halálát követően. A hétköznapok lehangolóan eseménytelen világa után a négy szerepkőnk elindul életük talán utolsó kalandjára, melyben egyszerre utaznak múlt és jövő felé.
Hoffer Károly gyönyörűen kidolgozott egyszemélyes bunrakui igazán szerethetővé teszik az egész történetet. Mind a négy bábnak megvan a maga jellemző külső, illetve belső tulajdonsága. A darab elején egyesével megismerkedhetünk mindegyik szereplővel, ennek a bevezetőnek a végén pedig az is kiderül, hogy mi fogja összekötni a figurákat. A bábok arca és kinézete annyira beszédes, hogy szavak nélkül is leolvashatók róla az érzések és a rájuk jellemző tulajdonságok. A történetük olyan apró részletekkel válik még egyedibbé és kidolgozottabbá, mint az öregurat kísérő kutya, akivel elszakíthatatlan társként élnek együtt, vagy az idős elegáns asszony paróka és ékszergyűjteménye, melyeket nagy műgonddal kezel szépsége elmúltával is. Életükben leplezetlenül jelennek meg olyan időskori sajátosságok, mint a hallás- és látásproblémák, az ismerkedés a modern kor vívmányaival, a nehézkes mozgás és az egyedüllét. Számos olyan tényező ez, ami minket talán sokszor hátráltat a rohanásban vagy idegesít is egy kicsit, de most egy olyan más nézőpontból szemléljük az időskori életet, hogy megmutatkozik milyen nagy kihívásokat is jelentenek az ezekből adódó helyzetek, és ebben a korban már sokaknak ezek sikeres teljesítése jelenti a legnagyobb sikerélményt.
Minden szereplő egy mozgatható asztalon helyezkedik el, ezek variálásával változtatják a helyszíneket. Gazdagon használnak miniatűr kellékeket is, melyek jórészt a szereplők használati tárgyai, de helyenként a történet kulcselemei. Báb és mozgatója között nagyon szoros kapcsolat érezhető, a színészek tisztelete a bábok iránt is fokozza az előadás és a történet szerethetőségét. A történet fordulatos és helyenként abszurd voltát ellensúlyozza a szereplők viselkedésének életszerűsége. Olyan finoman vannak kidolgozva a mozdulatok és a megnyilvánulások, hogy helyenként már el is felejtjük, hogy a szereplőink nem valós személyek. A bábok mögött azonban ott állnak a fiatal mozgatóik, akik egyrészt életre keltik őket, másrészt szimbolizálják a szereplők egykori fiatalságát.
A történet dramaturgiája szépen követhető, de nem kiszámítható. Időről időre nem várt fordulatok következnek be. A cselekmény előrehaladását helyenként megszakítja egy-egy jelenet, melyben újabb információkat tudunk meg a karakterek múltjáról, ami világossá teszi öregkori énjük természetét. Amellett, hogy egyre jobban megismerjük az egyes életutakat, maguk a szereplők viszonyrendszere is folyamatosan változik. A kezdeti vetélytársak fokozatosan társakká válnak, mind egyet szeretnének, ezért együtt folytatják útjukat a céljuk felé. Az éveken át tartó egyedüllét után még a szerelem érzése is fellobban közöttük, és az utazás során újra érezni egy kis boldogságot a kezdetben magányos öregeken.
Egy óra nagyon rövid idő. Mi azonban egy óra alatt két utazáson is részt vettünk: egyszerre utaztunk vissza az időben, ahogy megismertük négy idős ember életét, és egyszerre utaztunk velük életük utolsó útjára, hiszen az elhunyt barát kívánságát teljesítve ők is haladnak az elmúlás felé.
Írta: Mátyás Viktória
Fotók: Éder Vera
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése