„Réges-régen egy messzi-messzi…” kezdődhetne így a IV. Henrik az Örkény Színház színpadán. Amíg a közönség a helyét elfoglalja, a függönyre vetítve elolvashatja, hogy hol tartunk most a Rózsák háborújában, mi történt a II. Richárdban. Képbe kerülünk az előzményekkel, amely nélkül nehezen lenne érthető az esti előadás. Majd a függöny felgördül és kezdetét veszi a hatalom játéka 2 és fél órában.
A Csillagok háborúját vagy, ha műveltebbek akarunk tűnni, akkor a némafilmek világát idéző nézőtéri kezdőkép ötletes, remek választás ahhoz, hogy a nézőket bevezessük a shakespeare-i saga világába, amelynek csak egy-egy darabja, de ritkán az egész kerül a színpadra. A Rózsák háborúját feldolgozó királydrámák sorából általában a záró történet, a III. Richárd kerül leggyakrabban színre, és csak esetenként a nyitó opusz a II. Richárd. A Henrikek közül pedig csak a IV. fordult meg az elmúlt évtizedek magyar színpadán – legutóbb a Nemzetiben a ’70-es, ’80-as években. Az akkori Vas István fordítást az Örkény Nádasdy Ádáméra cserélte, ezzel felfrissítve, maibbá téve a szöveget. A IV. Henrik választása bátor, de a végeredményt tekintve nagyszerű vezetői és rendezői döntés Mácsai Páltól. Tisztelgés a példakép alkotó (Zsámbéki) és alkotóműhely (Katona) előtt, ezeknek az értékeknek a megtartása, továbbvitele, továbbfejlesztése. Egy kijelölt esztétikai út felvállalása. Ezzel és a felújított nézőtér, a visszafoglalt színház képével egy megkoronázása is az elmúlt másfél évtized munkájának a társulat részéről. Az Örkény Színház megérkezett, és ezzel az előadással igen komoly szintet lépett. Világszínházi tényezővé formálódott.
A IV. Henrik története ott veszi fel a fonalat, hogy a címszereplő fondorlattal átvette a hatalmat II. Richárdtól. A hatalomátvétel után bizonyos híveit maga ellen fordította, akik korábbi ellenségeivel szövetkezve ellene törtek. Ezalatt a királynak meggyűlik a baja az utódlás kérdésével, hiszen a trónörökös Henry herceg éli szabad, törvényen kívüli, komolytalan – a király számára kínos és lejárató életvitelét. Hírhedt környékek, hírhedt emberivel, szinte banditákkal, élükön Falstaffal tölti napjait a herceg, balhékba keveredve. A rendezés egyik legnagyobb ötlete IV. Henrik és Falstaff összemosása Csuja Imre alakításán keresztül. Az ötletet pedig Csuja valóra is váltja. Egyszerre a hatalomért aggódó, felelősségteljes, szeretni akaró, vágyó, de közben félelmekkel teli uralkodója, és az életet játékként kezelő, folyton a felelősség elől menekülő Falstaffja szépen megjelenik, kidolgozódik. Minden pillanat, gesztus, hang a helyén van és tűpontos. Ehhez társul a herceget játszó Nagy Zsolt alakítása, aki hasonló kaliberekkel alakítja végig a felelőtlenségből induló, erőskezű uralkodóvá és jó politikussá váló Henry herceget – a későbbi V. Henriket. A kettejük közös játéka, az apa-fiú viszony sokszínű megjelenítése mind a Falstaff-Henry, mind a Henrik-Henry viszonylatban az előadás legfontosabb és legjobb elemei. A legerősebb kép az, amikor a király felpofozza a fiát, aki hagyja mindezt. Ez nem csak a történet szempontjából, hanem a színészek szempontjából is a legintimebb pontja az előadásnak.
Az idáig zajló építkezés, amely az előbbi képben kulminál, szép és egyenletes. A kétrészes dráma okosan dramatizálva, egy felvonás – egy rész formában kerül színre (dramaturg: Ari-Nagy Barbara). Az apa-fiú viszony kisebb formában, mint egy ellenképként megmutatkozik Percy őrgróf és fia viszonyában – akiket szintén Henrynek hívnak (Kaszás Gergő és Polgár Csaba). A két alakítás totális ellentéte az előbbinek. Alig van összhang mind a szereplők és a színészek között is. Ezt tarthatnánk az előadás egyik nagy hibájának, de mégsem, hiszen ez a két habitus közti totális ellentét mutatja meg azt, ahogyan az összhang hiánya elbuktatja a fiatal Szélvész törekvéseit. Apa nélkül sehová nem juthat a fiú.
A belső családi viszonyrendszer köré épül ki a hatalom játéka (a hatalom különféle alakjait és a többi szerepet is kiválóan formálja meg: Vajda Milán, Ficza István, Znamenák István, Pogány Judit, Novkov Máté, Dóra Béla, Takács Nóra Diána, Kókai Tünde és Zsigmond Emőke). Számunkra az érdekességét a Henrik abban mutatja, hogy ezek az emberek akkor élik meg életbeli válságaikat, amikor a történelem fontos pontjainál teljes képességeikkel ott kéne állniuk. Ez rámutat arra, hogy ki, hogyan, és miért is cselekszik, így megmutatkozik, hogy a politika mögött érzelmek tengere mozog, és minden látványos gesztus között komoly emberi drámák zajlanak le – talán ezt a zárókép mutatja a legjobban, ahol a már V. Henrik üdvözli a népet. Látjuk, hogy hogyan vált királlyá és a saját értékítéletünkre van bízva, hogy milyen király lesz. Őt kapjuk.
Fantasztikusan összetett, okos előadás született az Örkény színpadán (díszlet: Izsák Lili, jelmez: Benedek Mari). Fontos és kiemelkedő, halk színháztörténeti esemény jött létre a Madách téri teátrumban. Az látszik, hogy még kell érnie az előadásnak a nézők előtt. Néhol vontatottá válik, üresjáratos az előadás. De ha ez az előadás megérik, akkor Mácsai társulata véglegesen beléphet az európai színházi világba. Hatalmas és színháztörténeti jelentőségű jelenség. A IV. Henrik pedig ennek a pontnak a leglátványosabb megjelenése.
Írta: Kalmár Balázs
Fotók: Horváth Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése