Molnár Piroska életművében most először került sor önálló estre. A Rózsavölgyi szalonban félkörbe rendezett asztalok, és egy zongora az ablak előtt. Már maga ez az elrendezés is kicsit oldja a színházi hangulatot, s a budapesti fényekkel, egy-két jóféle itallal Molnár Piroska estje egészen tapinthatóvá varázsolja a huszadik század divatját, a kávéházi hangulatot.
Inkább beszélgetés ez, mint színház. A dalok mintegy színes útjelzői Molnár Piroska életútjának, egészen a gyermekkori vágyálmoktól a jelenig. Ahogy a színésznő nemes eleganciával nekidől a lakkozott zongorának egy metszett pohárral a kezében szinte mesebelinek hat a kunagotai Piroska copfos képe, aki azért kívánt színésznővé válni, mert a hangjából szeretett volna megélni. „Meghallottam, hogy van egy olyan szakma, ami abból áll, hogy beszélni kell, hát mondtam is rögtön, ez lesz az, ez lesz a nekem való!”
Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol hamar kiderült, nem csak kiváló prózai színész képességei vannak, de a zene világában is megállja a helyét. Rögvest lecsaptak rá az énektanárok és Carmen bőrébe bújtatták. Hát eképpen kezdődik az utazás, amire Molnár Piroska hívja a nézőket.
Van itt minden: pezsgős pohár, Marcsa, Szexuális szolgaság, Luxemburg grófja, Milánó-Rotterdam, Cecília (a jó színésznőnek mindig a megfelelő kötet esik a fejére, ha ihletet keres!). Tarkabarka szőttes ez, s Molnár Piroska vidám, fecsegő alakja egyre csak szövögeti a szálakat, majd szétteríti a takarót a Rózsavölgyi asztalai köré.
Minden előadáshoz tartozik vendég. Olyan ez, akár egy-egy megálló, Novák János, Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert, Vári Éva. Eközben Molnár Piroska estélyibe bújik, s olyan fürgén, pattogósan énekli: Én színésznő szeretnék lenni, én színésznő szeretnék lenni! hogy valóban felmerül a kérdés, nem szállt e ki a sírból Déryné Széppataki Róza, s bújt Molnár Piroska álcája mögé.
A színésznő Vörös Róbert rendezővel dolgozott együtt, hogy összeválogassák és dramaturgiai vonalat húzzanak a meseest mögé. Leginkább kronológiailag haladnak a dalok, Piroska életének egy-egy állomásához és meghatározó emlékéhez kötődnek az anekdoták és a dallamok, amelyek életre keltik azokat. Mégis van egyfajta hullámvasút a dalválasztásban. Egy-egy szomorúbb dalt rögvest valami kedvesen bájos és vidám követ, hiszen ez egy barátságos zenés est, nem szabad letargiába süllyedni, csak egy picit elszontyolodni majd rögtön újra kacagni.
A lakkozott zongoránál Piroska jobb keze: Termes Rita, tangóharmonikán és egyéb hangszereken Piroska bal keze: Bornai Szilveszter. Háttértáncosok ők, de milyen kedvesen azok, érdemes megfigyelni őket az est alatt. Valahogy rájuk is ráragadt valami az életpálya anekdotáiból, mintha a zenével együtt önmagukat is beleszőtték volna a színes takaróba, Szegedre, Kaposvárra, a Nemzeti Színház falai mögé.
Az „Emeri hang…” nagyon bájos, nagyon kedves, könnyedén felhúzza a rég-volt kávéházi világ kartonjait a néző köré, viszont magáról a hangról, mint eszközről, annak erejéről nem sok szó esett, sőt ez az édesség, amivel a darab fülszövege kecsegtetett, mintha teljesen elmaradt volna. De az egészen biztos, hogy mindenkire ráragad az érzés: élni énekelve jó!
Írta: Veréb Árnika
Fotók: Éder Vera/Rózsavölgyi Szalon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése