Az adventi időszak célja, hogy feldíszítsük lelkünket az ünnepre. Ehhez hozzátartozik a zene is, amely közelebb hoz minket egymáshoz. Rákász Gergely orgonaművész megmutatja nekünk a világban fellelhető szépséget, és felelősséggel áll a színpadra minden egyes alkalommal. Karácsonyi koncerteket ad az ország különböző pontjain, és új lemezével közelebb segít minket az ünnep szelleméhez.
Ön karácsonyi koncertekkel járja az országot, és most megjelent egy új karácsonyi lemeze Christmas címmel. Mi alapján válogatta össze a darabokat?
Ennek a lemeznek volt 2005-ben egy első felvonása, azt folytattuk. Elég széles a karácsonyi zenék repertoárja, így viszonylag könnyű dolgom volt. A kedvenc darabjaimat válogattam össze, hiszen amit örömmel játszom, azt érzi a hallgató is. Aki eljön egy klasszikus zenei koncertre, az érzékeny lélekkel bíró ember, őt nem lehet becsapni. És természetesen személyes kötődésem is van a művekhez családon, vagy tanárokon keresztül. A célom ezzel a lemezzel, hogy a hallgatása alatt megérkezzünk az ünnephez.
Vannak karácsonyi emlékei is, amelyek a művekhez kötik?
Persze, például Schubert Ave Mariáját kiskoromtól kezdve énekelte édesanyám karácsonykor. Bach In dulci jubiloját gyermekkoromtól kezdve játszom éjféli miséken. Amióta az eszemet tudom, és orgonák közelébe engednek, Liszt Arcadelt Ave Maria átirata Baróti Pista bácsi útmutatásával a repertoáromon van. Azt a kis csíkszentdomonkosi behavazott templomot jelenti ahonnan Baróti, a nagy Liszt-rajongó elindult. Hiába visz minket hivatalosan Rómába a darab, nekem akkor is van egy kicsi keleti irány arra Erdély felé. Úgyhogy hogyne, van sok karácsonyi történet ebben.
Önmagában a zene felébreszti a karácsonyt az emberekben, vagy kell még valami más is mellé?
Ahogy az illatok egy pillanat alatt olyan emlékeket hoznak vissza bennünk, amikről nem is tudjuk, hogy miért, de jó és rossz érzést keltenek, úgy a zene is ilyen egy kicsit. Nagyon mély rétegeiben játszik az ember lelkének. Wagner mondta, hogy a zene hatol legmélyebbre az ember lelkében. De Platón is leírja Az államban, hogy nem mindegy, hogy milyen zenét hallgatunk, mert formál bennünket. Persze eszünkbe jutnak élethelyzetek, amikor éppen megszólal valami, de ez lehet Sinatrától a White Christmas is. Nem kell, hogy feltétlenül az én orgonazeném legyen. Ezek hatnak, hangolnak minket. De hangol minket a forralt bor, a fahéj, a narancs illata is. Ez egy nagyon komplex élmény, ahogy maga az élet is. De ez így van rendjén, csak így van értelme végigcsinálni.
Amikor játszik, elképzel valamit a zenéhez?
Minden darabhoz. Csak úgy lehet személyes és őszinte a játék, ha minden egyes darab előtt, amikor utolsó lélegzetet veszek, és elindítom a zenét, egy nagyon karakteres képet vagy illatot idézek fel magamban. Így érkezem meg a saját lelkem egy bizonyos régiójába, ahonnan önmagamat beletöltöm a zenébe. Ez azért fontos, mert a hangokat mindenki el tudja játszani, még egy okostelefon is. Az orgona egy kifejezetten gépies hangszer. Bach azt mondta, hogy a legegyszerűbb dolog a világon orgonálni, csak a megfelelő hangot kell a megfelelő időben leütni. És tényleg így van. Ha nem teszek ebbe extra adag Rákász Gergelyt, akkor ez nem lesz más, mint egy számítógépes teljesítmény, sőt az még jobban eljátszaná, mint én, mert nem hibázik. Én pedig, ha nem alszom a gyerek miatt, akkor mellé csapok. De amit sosem fog tudni egy okostelefon az, hogy lelket adjon a zenének.
A koncert után tapasztal az embereken változást?
Tudom, hogy minden koncerten van legalább egy ember, akiben megfordul valami. Ezért aztán soha nem szabad még egy kis koncertet sem összecsapni, mert biztosan ott ül az az ember, akinek megváltozik az élete. Időnként meg is írják a hallgatók, hogy mit jelentett nekik egy koncert, egy darab, egy történet, amelyet elmondtam azon a koncerten. Ez egy csoda. Nagyon nagy felelősség, mert az ember lehet fáradt, lehet dekoncentrált, de mégsem lehet szétszórt, nem mondhatja, hogy áh, ez csak egy kisváros, vagy egy kis falu, egy távoli régiója a világnak, nem veheti félvállról. Ez felelősség. Ha az ember odaáll, és úgy döntött, hogy ma este megtartja a koncertet, akkor abban benne kell lennie a lelkének, mert különben nincs értelme.
Ön zenészként hogyan jár a világban? Mennyiben más egy zenész világlátása, mint másoké?
Ehhez egyszerre kellene zenészként és nem zenészként járnom a világban, hogy különbséget tudjak tenni. Én inkább a művészét tudom megfogalmazni, mert azt érzem a bőrömön. A folyamatos szépségkeresést. Mindegy, hogy zene, építészet, könyv, egy szép nő, egy helyes gyerek vagy egy naplemente. Az a művész dolga, hogy ezt észrevegye, és képes legyen gyakorlattá váltani azáltal, hogy a hétköznapi embernek, aki gyereket tanít, törvényt hoz vagy asztallábat farag, megfogja a kezét, odaállítja szemben a naplementével, és azt mondja, hogy ezt most nézd meg, mert ez a tiéd is, ne menj el mellette. Ez a művész dolga. Nem kis feladat, de nagyszerű és méltó. Így kell járni a világban, nem elrohanni mellette. Nagyon sok ember elmegy valahová, és nem lát semmit abból a helyből, csak önmagát. Úgy kell elmennünk valahová, hogy lássuk azt, ami ott van. Erre tanít a művészet. Kultúrákat, embereket, világokat és korokat kapcsol össze, ha nyitottak vagyunk rá. Erre törekszem, hogy ezt megmutassam.
Készítette: Ágoston Enikő
Fotó: Sárközy Marianna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése