Loveshake

2018. január 20-án mutatja be a Hatszín Teátrum a Loveshake – Az élet összeráz című előadást. Az előadást Rezes Judit, a Katona József Színház színművésze és Szabó Győző, a Thália Színház színművésze hozza létre.

Az előadás a két színész házasságát megalapozó szerelemről és az ezt meghatározó személyiségükről szól majd. Mindketten egy összművészeti estet terveznek bemutatni, amelyben a színészi kvalitásaikon túl a zene és a tánc is komoly hangsúlyt kapna. Az esthez önálló dalok, dalfeldolgozások és koreográfiák készülnek. Az előadás zenei vezetője Wagner-Puskás Péter, a koreográfusok Kurucz Sándor és Lehoczky György. 

Az alkotók több éve tervezik a közös est létrehozását, amely Kövesd Zsuzsa és a Hatszín Teátrum, illetve a Füge támogatásával végre létre jöhet. A közel 70-80 percesre tervezett est könnyed, de tartalmas kikapcsolódást ígér, betekintést engedve két közismert személyiség magánéletébe, finoman egyensúlyozva az édes és a bús közötti határvonalon. Az előadást a Hatszín Teátrum repertoárját gazdagítja, ezen felül április 16-án látható lesz a MOM Kulturális Központban is. 

Az előadásról előzetes is készült, amelyet a sajtótájékoztatón mutattak be – és amelyet az előadás készítői is most láttak először:


Írta: Kalmár Balázs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése