Mit tehet az átlagember, ha elege lesz a hétköznapi létezés képmutató játszmáiból, kegyetlen taposómalmából? És milyen hatással lesz a környezetére, ha egyszer úgy dönt, levetkőzi az élet megszokott kliséit, felrúgja a szabályokat és belekezd saját, egyéni útjába? A Növényevő, Han Kang Nemzetközi Man Booker-díjas regénye ezeket a kérdéseket boncolgatja.
Jonghje a legátlagosabb nő a világon. Van egy egyszerű, nem túl megerőltető munkája, de főleg abból áll az élete, hogy a férje szükségleteiről gondoskodik. Főz, mos, takarít, ha kell eleget tesz házastársi kötelességének. A külseje is teljesen hétköznapi, nem túl szép, de nem is ronda. Nincsenek különösebb vágyai, álmai vagy titkai. Egyetlen szokatlan hóbortja van: nem szeret melltartót felvenni. Aztán egyik napról a másikra ez a hétköznapi, minden szempontból jellegtelen nő úgy dönt, hogy nem eszik többet húst. De nem csak, hogy nem eszik, a húsnak és minden állati eredetű ételnek még a látványát sem bírja elviselni. És ezzel minden megváltozik. A döntése miatt nem csak Jonghje formálódik, alakul át kívül-belül, de a családja, a családján belüli rendszer is radikális változásokon esik át. Mintha egy nagyváros közepén egyszer csak utat törne magának a természet, és a flóra burjánzásával vissza akarná hódítani a területét, amit az ember elvett tőle.
Mert Jonghje, a növényevő, nem egyszerűen csak növényeket eszik, hanem lassan maga is növényszerűvé válik. Nem az emberi evolúció valamilyen korábbi szakaszára fejlődik vissza, hanem kilép ebből a körforgásból, és az emberi szükségletektől és értelemtől idegen növényi, vegetatív létezés állapotához közelít. Persze, az ember nem élhet úgy, mint egy szobanövény, ez Jonghje egészségi állapotán is meglátszik. Betegesen lesoványodik, egy idő után az orvosok kénytelenek infúzióval táplálni, és megszállott ragaszkodása ehhez az életformához még elmegyógyintézetbe is juttatja. De szükségszerű-e, hogy a nő ide jusson, vagy ez is csak a modern társadalom túlzott szabálykövetésének az eredménye?
A könyv három fejezetének három különböző főszereplője van, de egyikük sem Jonghje. Az ő gondolatait, érzéseit nem ismerhetjük meg, csak a többi szereplő véleményének, reakcióinak tükrében. Így zárja be az írónő Jonghjét a saját történetébe. Megpróbálhat az ember akárhogy kitörni az őt gúzsba kötő világ részvétlen öleléséből, ha a társadalmi konvenciók, a berögződött szabályok és a szűklátókörű gondolkodásmód ezt nem teszi lehetővé. Egy prófétát senki nem akart diliházba záratni, ha látomásokat kergetett a pusztában. Buddhát nem kötötték gépekre, miután megtagadta magától az ételt. Ha valaki a mai világban a megvilágosodás útjára akar lépni, akkor kéretlen akadályokba és megvető, rosszalló pillantásokba ütközik. Minimum.
Nem tudhatjuk, nem láthatjuk, hogy mit is akar Jonghje pontosan. Felszínesen értelmezhetjük úgy, hogy egy megcsömörlött, kissé megtébolyodott nő kálváriájáról olvasunk. A figyelmelterelően különböző nézőpontok miatt ezt teljesen jogosan tesszük. De ha a történet mélyére ásunk, vagy inkább, ha a leírt szavak mögé lesünk, akkor felfedezhetjük a növényevő valódi célját. Ha fogékonyak vagyunk rá, akkor láthatjuk az embert, aki túl akar lépni a korlátain, embersége levetkőzésével meg akar szabadulni az embersége által rárótt átoktól. Han Kang könyvének mondanivalója univerzális. Most, a XXI. században egy nő úgy próbál evickélni a megvilágosodáshoz vezető kényelmetlen és kihívásokkal teli ösvényen, hogy nem eszik húst, és a növényeket, a növényi életet tekinti a megtisztulás, a hazugságoktól mentes, tiszta létezés legideálisabb formájának. Az eszköz, az út változhat, de a cél örök.
Érdemes tenni egy próbát ezzel a könyvvel. Lírai, a végletekig lecsupaszított írásmódja és gyakran zavarba ejtően élénk képei, húsbavágó metaforái miatt már megér egy olvasást. És ha valaki fogékony rá, akár még többet is láthat.
Han Kang: Növényevő
Jelenkor Kiadó, 2017, 184 oldal
Írta: Böszörményi Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése