Hatalmas siker, szűnni nem akaró vastaps a 35 éves István, a király ünnepi koncertváltozatának szombathelyi előadásán. A klasszikus mű folytatja országos turnéját, több vidéki várost is érintve.
A nyári, miskolci premiert követően szeptember 15-én elindult a 35 éves István, a király ünnepi koncertváltozatának országos turnéja. Budapest mellett öt vidéki nagyvárosban kerül színpadra a mű, az első előadás Szombathelyen, az Aréna Savariában volt, ahol teltház előtt, óriási sikert aratva csendültek fel az István, a király dallamai.
A Szörényi Levente-Bródy János szerzőpáros immár klasszikussá vált műve a 35. évfordulón eddig sosem látott koncertváltozatban, különleges látványvilággal kerül színpadra. A hatalmas volumenű produkcióban több, mint 120 művész áll a színpadon. Negyven fős szimfonikus zenekar, rockzenekar és hatvan tagú vegyeskar kíséri a lemezminőségű előadást, amelynek szólistái a jelenlegi legjobb rock- és musicalénekesek: Feke Pál, Vadkerti Imre, Szomor György, Szemenyei János, Éder Enikő, Simon Boglárka és Tóth Gabi. A három főurat a népszerű Cotton Club Singers énekesei személyesítik meg, Asztrik szerepében pedig az operaénekes Turpinszky Gippert Béla hallható. Az ünnepi koncertváltozatot különleges „múltidézés” teszi rendkívül látványossá, amiben az elmúlt 35 év korábbi előadásaiból láthatunk archív képeket és felvételeket.
Az István, a király ünnepi változatának minőségi koncertélménye a Miskolci Bartók Operafesztivál közönsége után a szombathelyi nézőket is elvarázsolta. Az Aréna Savaria igazi koncerthelyszínné változott, ahol a közönség az első perctől az utolsóig együtt énekelte a dalokat a művészekkel, az előadás végén pedig szűnni nem akaró vastapssal díjazta a grandiózus előadást.
Az István, a király ünnepi koncertváltozata folytatja országos turnéját: Pécsen, Zalaegerszegen, Debrecenben, Veszprémben és Budapesten lesz látható ez az előadás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése