Súgópéldány

Mint minden esemény, állapíthatjuk meg triviálisan, idővel válik valóban, egészen történelmivé. A különböző népek, különböző felfogásban értékelik persze azokat az eseményeket, melyek történelmük során, legyen akár az (maradva a magyar történelem berkein belül) államalapítás, akár a 2006-os MTV-székház ostroma, vagy a Fidesz első 2/3-os győzelme. Észrevehető az is, hogy az egyes, történelmivé majd csak idővel váló eseményeket a mindenkori hatalom legitimálja, emeli be a saját maga által írt történelmi korpuszba vagy taszítja ki onnan. A közel múlt eseményeit újra és újra illik (és hasznos is) górcső alá venni, hiszen évek, évtizedek alatt változhatnak az értelmezések az adott (történelmi) eseményekkel kapcsolatban. A Murai András–Tóth Eszter Zsófia szerzőpáros, az 1968-as eseményeket felhasználva hoz létre egy olyan válogatást (hiszen a korabeli sajtóorgánumok cikkeit, valamint a korra jellemző filmekkel kapcsolatos adatokat gyűjti egybe a kötet), amely nem csupán a kor történelmével foglalkozó szakembernek, de a kor iránt érdeklődőnek, sőt, az e kort átélőnek is hasznos, tanulságos és – valljuk be – szórakoztató olvasmány lehet.

A kötet hét fejezetre tagolva tárgyalja a „fridzsiderszocializmus” évtizedeit, a kor jellegzetes termékeitől kezdve, mint például az újdonságnak számító Omnia kávé, a (családom visszaemlékezései szerinti undorítóan ehetetlen) Mese sajt, a Túró Rudi vagy a Coca-Cola, a diáklázadások magyarországi recepcióján, a szocialista blokk fiatal értelmiségeire ható szellemi irányzatokon keresztül (Herbert Marcuse filozófiája, Che Guevara magyarországi látogatása, a „maoista összeesküvés”, a hippik és a huligánok értékrendszere, valamint honi megítélése) a filmművészetig, a kor legreprezentatívabb magyar rendezőinek munkássága, míg a könyv végül eljut a csehszlovákiai katonai intervencióhoz.

A könyv szűken vett 240 oldalára több, mint 500 lábjegyzet jut, ami önmagában nem lenne fontos, tekintve, hogy valamiféle ismeretterjesztő történelmi munkát tartunk a kezünkben. Ugyanakkor az idézetek legtöbb forrása a korabeli újságok, a Népszava, a Népszabadság (melynek megszűntéről lassan érne már egy könyv…), a Szabad Föld, a Magyar Ifjúság, illetve a Lúdas Matyi. Ezek az adatok jól érzékeltetik azt, hogy a szerzőpáros milyen pontos arányérzékkel láttatja az olvasóval a kor szellemi életét. Az arányérzék máskülönben is nagyon fontos jelzője a könyvnek, hiszen a csehszlovákiai katonai intervenció (valamint maga a hatvanas¬–hetvenes évek) történelmileg nincsenek olyan messze, hogy azt történelmi adatolás segítségével elintézhetnénk. A szerzők arányérzékét mutatja az, hogy sem aktuálpolitikai kiszólások, sem a tárgyalt kor történéseire való személyes, személyeskedő reflexiók nem zavarják meg az olvasást. Pedig olvasva a Népszabadság vagy a Népszava cikkíróinak megállapításait, például a párizsi diáklázadásokkal kapcsolatban, egyazon ostoba értetlenség, vakbuzgó rendszer–követés (hogy a durvább szavakat kerüljem) világlik, sötétlik inkább ki, mint a mai magyar sajtó egynémely produktumából.

A filmművészettel foglalkozó fejezet címe: A hiány mozija, mely tökéletes precizitással mutatja be a kor filmművészetének azon allegorikus vetületét, amely révén a magyar filmekben ábrázolásra kerülhettek a kor fontosabb történései. Rámutat arra a szerzőpáros, hogy a kor rendezői nagyon hamar ráéreztek arra, hogy milyen egyéb történelmi eseményekkel összevetve lehet a diáklázadásokat vászonra vinni úgy, hogy a film ne kerüljön rögtön letiltásra (természetesen ettől függetlenül általában fennakadtak a rendszer rostáján). A hiány mozija terminus azért is annyira találó, mert Magyarországon a hatvanas évek végén, az európai „trendektől” eltérően nem volt olyan jelentőségteljes megmozdulás a hatalom ellen, mint például Csehszlovákiában, ugyanakkor érezhetők voltak bizonyos társadalmi változások, melyek (nyilvánvalóan) a fiatalok mindennapi életében kulmináltak. Gazdag Gyula, A sípoló macskakő című filmje, mely az „ideológiailag unmuzikális” (Petri György kifejezése) fiatalok életét mutatja be, a kor fásultságának, beletörődésének pontos kórképe. A Murai–Tóth szerzőpáros mintha éppen erre a fásult beletörődésre építette volna fel a könyvét, valamiféle hiányérzete lesz az embernek, olvasva a szöveget. Hiányzik belőle „a 20. század második felének egyik legtöbbször hivatkozott” (11.) évszámának általános, globális jelentése és jelentősége. Ezt viszont nem lehet hibaként felróni, hiszen nagyon lényeges különbség van Magyarország és a többi európai nép hatvanas évekbeli fejlődése között: az ’56-os (ellen)forradalommal a magyarok már megpróbáltak elszakadni a Szovjetuniótól, megtörténtek azok a társadalmi változások, módosulások, amelyekre – például – Csehszlovákiában egészen a hetvenes évekig várni kellett. Mintha erre az érzése játszana rá az egész kötet, mikor lajstromszerűen idézi, iktatja és tarja meg az emlékezetben azt, ami a magyar hatvanas éveket olyan komplexszé és fásulttá tette.

A könyv a katonai intervenció leírásával zárul. Analógiák említése nélkül jegyzem meg, hogy a csehszlovákiai bevonulással kapcsolatos egyetlen reflexióját Kádár János pár mondatban foglalta össze a Budapesti Harisnyagyárban: „Külpolitikánk sarkalatos és alapvető tétele, hogy mi a Szovjetunióval, az első szocialista országgal, a Szovjet Kommunista Pártjával haladunk” (195.). A katonai bevonulásban résztvevő ma is élő veteránok visszaemlékezésivel, történeteikkel végződik a könyv, amely (arányérzék) tökéletesen ellenpontozza a kötet idézett cikkeinek és 3/3-as jelentéseinek szövegezését. A hangnem itt, ezen a ponton nagyon emberivé válik, valódi, átélt, személyes történetek diskurzusa veszi át a helyet a narratívában, amely méltóképpen zár le egy olyan kötetet, amely a magyarországi események eseménytelen jellegét kívánták reprezentálni.

Zárásként a könyv alcíméül választott Illés¬-dal egy szakaszát lehetne idézni (az aktualizálás viszonylagos igénye nélkül): „El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így, / El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít (…)”.

Murai András–Tóth Eszter Zsófia: 1968 Magyarországon
Scolar Kiadó, 2018, 280 oldal

Írta: Nagy Balázs Péter