Súgópéldány

„Valójában semmit nem tudunk a trollokról.” Ezzel a mondattal nyit a Trollok alkonya, az egyedülálló kötet, amelyben óizlandi nyelvről ültet magyarra három középkori történetet Dunajcsik Mátyás. S habár a bevezető alapján mégiscsak körülhatárolható alakoknak tűnnek föl, a mesékből valóban kikristályosodik az, amire Dunajcsik Mátyás megpróbálja figyelmeztetni az olvasót: a trollok egy tőlünk távoli, másik élőközösség, olyan lények, akik megragadhatatlanságukban és meg nem értettségükben, a káoszban ölthetnek csak formát. 

A kötet fele egy bevezető, amely félig előszó félig tanulmány igényével íródott, s célja, hogy egy kissé koncentráltabb rálátást biztosítson az izlandi mitológiát és irodalmi hagyományt kevéssé ismerő magyar olvasó számára. Habár ez a bevezető roppant izgalmas és valóban szükséges ehhez a kötethez, az, hogy a lineárisan haladó olvasó ezzel nyit, megfordítja a történetekhez való hozzáállást. Ugyanis ebben a bevezetőben minden sagához tartozik értelmezés, amely történeti és kulturális keretbe helyezi a lefordított szövegeket, pozicionálásukkal mégis rombolják a tiszta olvasás élményét (és lehetőségét). Ezt a bevezetőt részekre tagolva és a megfelelő szövegek között és mögött elhelyezve lett volna leginkább jó olvasni, hogy a közvetlen élmény (a saga olvasása) egy azonnali és szakértői értelmezéssel párosulhasson – ne pedig még olvasás előtt határozza meg az olvasói hozzáállást a szövegekhez. 

Dunajcsik Mátyás előre megrajzolja hát, hogy milyen élőlények is ezek a trollok, akikkel a későbbiekben találkozni fogunk. Sötétek, otrombák, a káoszban élnek, agresszívek és vérszomjasabbak az embernél. Ezzel párhuzamosan megvilágítja egy másik oldalukat is, amely aztán a figyelmes olvasóban a három történet után komoly morális kérdéseket vethet fel. Az első mesében ugyanis nem látjuk a hegyi trollt, csak halljuk a versét. A két utazónak meg kell jegyezni a szöveget ahhoz, hogy életben maradjanak. 

„Egyedül élek itt,

elzárt barlang mélyén,

szörnyen szokatlan így

emberekhez szólnom:

a verset, mit mondtam,

tanuljátok most meg,

másként végetek van:

versem itt apad el,

versem itt apad el.” 

(az utolsó versszaka a hegyi troll versének)

A halál azonban nem a troll kezéhez kötődik, hanem úgy működik, akár egy átok. A két utazó közül egy megtanulja a szöveget, a másik viszont nem figyel és pontosan egy évvel később meghal. Egy vers és a verssel járó átok hát az első, amit a trollokhoz kapcsolhatunk és már ez a tény megkérdőjelezi a korábban felsorolt tulajdonságok igazságát.

A további két történet jóval hosszabb az elsőnél és tovább mélyítheti a kérdést a trollok megítélését illetően. A főszereplő emberek mind nagy harcosok, és gyakran azzal szerzik hírnevüket, hogy véletlenül rá-rábukkannak troll élőhelyekre, betörnek és kíméletlenül lemészárolják az ott (amúgy békésen élő) trollcsaládokat. S habár az egyértelmű, hogy a történetek emberek számára íródtak emberekről, nyilvánvalóan középkori értékeket hangsúlyozva, a huszonegyedik század olvasójának már megütheti a szemét ez a fajta ellentmondás. Ki is az, aki a káoszban él, és ki az, aki nem? 

A történetek kortárs nyelvhasználatot idéznek, de ez minden bizonnyal fordítói döntés. Mindenesetre az élőbeszéd imitálása közelebb hozza ezeket a majdnem ezer év távlatában született történeteket a ma olvasójához. Ami magyar nyelven megnehezíti a szövegek befogadhatóságát, az a rengeteg helység- és családnév, amelyeket Dunajcsik Mátyás meghagyott izlandi formájukban – ellentétben a korábbi fordításokkal. A döntést az indokolja, hogy az eredeti helységnevekkel a földrajzi tér valóban bejárható bárkinek, aki veszi a fáradságot, hogy térkép segítségéhez nyúljon. Ez egy egészen ambivalens érzéshez vezet, ugyanis a távoli szövegek hirtelen valós területekre kerülnek, amelyek az internet segítségével virtuálisan azonnal be is járhatók. Viszont a puszta szövegélvezet kárára megy a sok idegen nyelvű felsorolás – amely azonban a középkori (és az azt megelőző ókori) irodalom sajátja, és valószínűleg tükörfordításban is monoton, kevésbé élvezhető szakaszai lennének a sagáknak.

A kötet gyönyörű kiadvány, szokatlan, szinte négyzet formátumú. Az illusztrációk, amelyek Krizbai Gergely „Krizbo” munkái felidézik a barlangrajzok érzetét és fekete-fehér figuráival megerősítik az emberi lét kicsinységének érzetét. Van valami kísérteties szépség ezekben a képekben, amelyek nem pusztán kiegészítései a sagáknak, de valódi megtestesítésük is. 

A kötet különlegessége nem csak témájában rejlik, hanem az aprólékosan megírt bevezetőben, ahol nem csak a trollokról és ezekről a históriákról kapunk némi bölcseleti perspektívát, hanem az izlandi mitológiába is betekintést nyerhetünk. Ez különösen azoknak lehet érdekes, akiket az északi mítoszok alapvetően is érdekelnek, ugyanis a skandináv- és az óizlandi istenvilág átfedéseket – és mindeközben izgalmas különbözőségeket tartogat a lelkes olvasó számára. 

Trollok alkonya

Helikon Kiadó, 2018, 178 oldal

Írta: Veréb Árnika