Izgalmas utazáson vesz részt, aki jegyet vált a Varidance Terminál című darabjára. Japán taiko ritmusok, vad afro táncok, a velencei karnevál hangulata, egy tradicionális zsidó esküvői ceremónia, spanyol flamenco, ír sztepptánc, görög szirtaki és mulatós cigánytánc – mindez egyetlen előadásban a magyar táncélet legkarakteresebb együttesétől!
A Vári Bertalan Harangozó-díjas táncos, koreográfus vezette Varidance számtalanszor bebizonyította már, hogy a hazai táncélet egyik leginnovatívabb társulata. Frissen felújított, TERMINÁL – Határtalan táncok című darabjukkal most újabb tanúbizonyságot tesznek erről.
A különleges táncprodukció ötletét egy nagyon is életszerű repülőtéri szituáció adta.
„Szépen megtervezett utazásunkat egyik pillanatról a másikra felboríthatja egy nem várt esemény – sztrájk, havazás vagy vulkánkitörés – hosszabb időre földön marasztalva a repülőgépeket, kényelmetlen várócsarnokokban összezárva az utazókat. Az idő múlásával együtt növekvő unalom, bosszúság helyett akár jól is érezhetné magát a hasonló sorsra jutott nemzetközi társaság... ehhez pedig csak egy dolgot kell tenni: táncolni!”
A Terminál című darabban egymást tanítják meg saját nemzeti táncukra az utazók, így mutatják meg a világnak, hogy a mindennapos bosszúságok, kényszerpihenők közös szórakozássá varázsolhatók. A táncosok egymás után fűzik sorba a tranzitban várakozó nemzetközi társaság táncait, zenéit, s bár a gép nem száll fel, az idő repül.
A kezdeti japán taiko ritmusok, és a vad afro táncok után gondolán érkezik a velencei karneválba a szívtipró hajós, tanúi lehetünk egy tradicionális zsidó esküvői ceremóniának, lakodalomnak. A spanyol flamencot, a csinos ír stewardess hölgyek sztepptáncát a jóképű takarító személyzettel, a görög szirtaki sodró lendületét időnként lírai, romantikus, játékos jelenetek ellenpontozzák, hogy a végén vérpezsdítő, mulatós cigánytáncban érje el csúcspontját a hangulat. Az est mindenki számára – kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül – igazi kulturális csemege és úgy repít körbe a nagyvilágban, hogy közben el sem hagyjuk a székünket.
A Varidance előadását most felújítva láthatják a nézők a MOM Kultban 2019. április 24-én 19:00 órakor.
Fotó: fotosarok.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése