Szimfonikus szuperkoncert lesz a Képzelt riportból

Negyvenhét éve annak, hogy Adamis Anna és Presser Gábor megalkották a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című halhatatlan musicalt, melynek dalait a mai napig ismeri szinte mindenki országhatáron belül és kívül egyaránt. A Ringasd el magad, a Menni kéne vagy a Valaki mondja meg zászlóshajói a magyar musical-történelemnek, ehhez fogható sikereket csak nagyon kevés színdarabnak sikerült elérni az elmúlt évtizedekben.


A dalok most új köntöst kapnak: szimfonikus nagyzenekar szólaltatja meg a slágereket, újra felcsendülnek az örök dallamok, a Dunakeszi Szimfonikusok Farkas Pál vezényletével egy igazi időutazásra invitálják a várhatóan nagyszámú érdeklődőt.

A Budapesti Showszínház rendezésében színpadra kerülő produkció a RAM Colosseumban lesz megtekinthető, február 13-án, ám több mint valószínű, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel több előadás is megnyitásra kerül majd a későbbiek során.

Tóth Ádám az előadás rendezője a darab alakuló értekezletén bemutatta a szereplőket is: Vágó Bernadett, Polyák Rita és Kovács Beáta a női karaktereket, míg Veréb Tamás, Csengeri Attila és Kósa Zsolt a férfi karaktereket éneklik majd a nagyzenekari kíséret mellett, kiegészülve a Budapesti Showszínház tánckarával és kórusával.

A rendkívül látványos, izgalmas és minden bizonnyal egyedülálló koncert a RAM bemutatók után országos turnéra indul, ezen dátumok kihirdetése a premier után várható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése