A Magyar Nemzeti Balett 2020. március 6-án mutatja be a Michael Messerer koreográfiájára készült Laurencia című balettet az Erkel Színházban. Az idén hét alkalommal látható produkció érzelmekben gazdag története látványos szólókkal, duettekkel, együttesekkel és tömegjelenetekkel kápráztatja el a közönséget.
A Laurencia cselekménye Lope de Vega A hős falu című drámáján alapul. Az igaz történetet feldolgozó, 17. századi darab egy Fuente Ovejuna nevű spanyol faluban játszódik, amelynek népét a Parancsnok kemény kézzel irányítja. A félelmetes helytartó szemet vet Laurenciára, a parasztlányra, aki azonban a bátor és lovagias Frondosót szereti. A visszautasítástól feldühödő Parancsnok több alkalommal is kísérletet tesz rá, hogy kikényszerítse szerelmét: kastélyába viteti őt, szerelmét pedig bebörtönzi. A hatalmával visszaélő zsarnok ellen végül Laurencia fellázítja a falut. Hiába ajánl pénzt a Parancsnok, a Frondoso megmentésére verbuvált sereg véres bosszút áll rajta.
A koreográfiát Vakhtang Chabukiani 1939-ben készítette a leningrádi Kirov Színház (eredetileg és napjainkban is: szentpétervári Mariinszkij Színház) számára, amelyet 2010-ben újított fel a világ legjobb balettmesterei közt számontartott Michael Messerer. Az orosz koreográfus előszeretettel nyúl hozzá korábbi remekművekhez, ha azok olyan időtlen témákat boncolgatnak, mint az emberi méltóság, az igazság vagy a szabadság. A Laurenciában a tömeg válik főhőssé, a történet a közösség erejére hívja fel a figyelmet.
A kétfelvonásos balett zenéjét a zsidó zenész családból származó Alexander Krein komponálta. A spanyol folklór világát idéző elemek tovább fokozzák a történet eleve pezsgő hangulatát. Magyarországon a darabot 1970 és 73 között mindössze 17 alkalommal játszották, a főbb szerepeket Orosz Adél és Róna Viktor mellett Aradi Mária táncolta, aki Evgeny Popov és Anna Andrushko betanító, valamint Dózsa Imre, Pongor Ildikó, Prokofieva Irina és Szakács Attila próbavezető balettmesterek mellett ugyancsak közreműködik a darab színpadra állításában.
Nemcsak a koreográfia, de az eredeti látványvilág is megújul az Opera produkciójában. Vadim Ryndin korhű díszlet- és jelmezterveit Rózsa István és Rományi Nóra frissítette fel és gondolta újra. A többszörös szereposztás címszerepében Melnik Tatiana, Tanykpayeva Aliya, Kosyreva Diana és Balaban Cristina látható, Frondosót Leblanc Gergely, Timofeev Dmitry és Majoros Balázs táncolja, Parancsnokként pedig Kekalo Iurii, Radziush Mikalai és Melnyk Vladyslav lép színpadra. A Magyar Állami Operaház Zenekarát a moszkvai Bolsoj Színházban és a londoni Covent Gardenben is rendszeresen vezénylő, a balettek terén is nagy tapasztalattal rendelkező orosz karmester, Pavel Sorokin dirigálja.
Fotók: Kummel János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése