Súgópéldány

„Hiszek abban a sokak által ostobaságnak vélt közhelyben, hogy a színész akarva-akaratlanul politizál. Már csak azért is, mert másfél méterrel magasabban áll a közönségnél, amikor szól hozzá.” – Gobbi Hilda

Gobbi Hilda 1913. június 6-án született Budapesten. Apai nagyapja Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneszerző, aki 1863–1880 között a Nemzeti Színház zenekarának hegedűse volt. Gyerekkorában őt is tanították zenélni, hiába. Önéletrajzi könyvében így ír: „Gyűlöltem ezeket az órákat, mert tehetetlen mérgében a vonóval rá szokott suhintani a kezemre. Azt hitte, lusta vagyok, pedig kínlódva szerettem volna megismerni a zenét. Nem ment.” Édesapja Gobbi Ede katonatiszt volt, édesanyja, Schneckenburger Margit jómódú polgárcsaládból származott. 

Gyakornok volt a Pázmány Péter Tudományegyetem botanikus kertjében, majd 1932–35 között az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia tanulója, bár egy hajszálon múlt a felvétele. A vizsgán a Rómeó és Júlia méregjelenetét adta elő, ami sem külsejéhez, sem kiállásának nem volt megfelelő, ráadásul felső fogsora sem látszódott. Ódry Árpád kelt Gobbi védelmére („Azért vagyunk itt, hogy tanítsuk!”), majd mikor újra behívták, elszavalta Ady Endre Sóhajtás a hajnalban című versét. Felvették az Akadémiára, de felső fogsora később sem látszódott. Együtt tanult Móricz Lilivel, Perczel Zitával, Gáti Józseffel, Várkonyi Zoltánnal, Mányai Lajossal, Ungvári Lászlóval, Fónay Mártával, Lukács Margittal, Sennyei Verával, Szeleczky Zitával, Szendrő Józseffel, Szabó Sándorral és Szörényi Évával. Együtt járt Major Tamással, akinek édesanyja szervezte a Fővárosi Ifjúsági Színpadot. 

Miután szülei elváltak, édesanyjával nehéz helyzetbe kerültek; Gobbi ösztöndíjából, tanulmányi segélyéből, és édesanyja kártyavetéséből tartották fent magukat. Ruházkodásra sem mindig futotta, a fiatal Gobbi Hilda többször kapta meg Bajor Gizi levetett cipőit. 

1935-ben, oklevele megszerzése után a Nemzeti Színház tagja lett. A Horthy-korszakban szerepet vállalt a munkásmozgalomban, a Nemzeti mellett pedig többször szerepet kapott a Vasas Szakszervezet művészestjeinek darabjaiban. A német megszállás (1944. március 19.) után illegalitásba kényszerült, baloldali aktivista tevékenységét viszont ekkor sem hagyta abba. Babics Antal orvos és felesége, Esterházy Ilona lakásán szervezett találkozókat a Békepárt kérésére. Ekkor találkozott Péter Gáborral és feleségével, Simon Jolánnal, valamint Rajk Lászlóval, Kádár Jánossal és Kállai Gyulával. Édesapja révén katonai mentesítő űrlapokat szerzett az ellenállás számára, amelyeket Horváth Árpád és Major Tamás segítségével továbbított. 

A háború után aktív szerepet játszott a lebombázott Nemzeti Színház újjáépítésében, elkötelezett baloldaliként pedig részt vett a közéletben is. A fasizmus borzalmait, a deportálásokat nem tudta elfelejteni, hitt a kommunizmusban és abban, hogy egy jobb rendszer van kiépülőben, ezért 1945 elején belépett a Magyar Kommunista Pártba. Budapest ostroma után megszervezte a fővárosi színészek ellátását is, élelmet, ideiglenes lakhatást és segélyezést biztosított elesett sorstársainak. Tagja lett a Magyar Művészek Szabadszervezete Színházi Osztályának, majd az Ötös Bizottságnak Major Tamással, Várkonyi Zoltánnal és Both Bélával. Együtt készítették elő a színházak reformját és a színházi élet újjá- és átszervezését. 1946-ban vidéki színházaknál vállalt vendégszereplést, ahol sok tapasztalatot szerzett a szakmai és létfenntartási gondokról. Ez alapján elkészítette a Tervezet a magyar vidéki színészek átszervezéséről című anyagot. Bár valószínűleg az ő közbenjárása nélkül is készültek volna kormányzati megoldások a vidéki színészet stabilizálására, de javaslatának néhány pontja bekerült Művészeti Tanács által kidolgozott javaslatokba, és az 1947 végén életbe lépő minisztériumi intézkedésekbe. 

A kommunista eszmék mellett még akkor is kitartott, mikor a Nemzeti Színház új igazgatója és barátja, Major Tamás sok esetben előbbre helyezte a politikai megbízhatóságot, mint a tehetséget, 1956-ban viszont csalódottan lépett ki a pártból, bár a közügyekért a későbbiekben is kiállt. Káderlapján Gobbiról is folyamatosan gyűltek az információk, Majorral való kapcsolata később megromlott. Hogy min vesztek össze a korábbi harcostársak, nem derült ki, de a színésznő 1959. július 4-én megkapta a felmondólevelet a Nemzeti Színháztól. Az áthelyezés indoklása a színházi élet átszervezése és Gobbi „jogos kritika mértékét meghaladó”, nem éppen építő szándékú magatartása volt. Egyes feltételezések szerint a művésznő magánélete volt az, ami nem felelt meg a szocialista erkölcsöknek. Ezután 1959 őszétől a József Attila Színház tagja lett egészen 1971 őszéig, amikor ismét szerződést kapott a Nemzetitől. Itt játszott 1982-ig, amikor átszerződött a Katona József Színházhoz, ugyanebben az évben megjelent Közben… című önéletírása. 

1988. július 13-án halt meg Budapesten. Végrendeletében megalapította az Aase-díjat, amellyel a magyar színházi előadások epizódszerepeinek megformálóit támogatta. 

A parókák nem őszülnek. Az emberek igen, de a parókák és a lelkek nem – Gobbi és a színház

Gobbi Hilda első nagy feladatát 1935. november 21-én kapta, amikor beugrott Andai Ernő és Bálint Lajos Baskircsev Mária című színjátékának Breslau kisasszony szerepébe. Gobbi már fiatalon is idős asszonyok és boszorkányok szerepeiben lépett fel, természetéhez és alkatához nem illettek a madárcsontú naivák szerepei. 

A későbbiekben olyan kiemelkedő szerepeket kapott, mint Mirígy (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde), Aase (Henrik Ibsen: Peer Gynt), ez a szerep ráadásul a művésznő számára az egyik legmeghatározóbb karaktereinek egyike, Nyilas Misi (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig), Gertrudis (Katona József: Bánk bán) és Gertud (William Shakespeare: Hamlet). 

Első filmszerepét 1937-ben kapta, a Kölcsönkért kastély titkárnőjét játszotta, 1938-ban pedig A hölgy kissé bogaras című filmben egy őrült nőt alakított. A második világháború után a legemblematikusabb színészek közé tartozott, de főszerepet sosem kapott. Összesen 74 filmben és több tucat tévéfilmben szerepelt, mindegyikben mámit, nénit, házmestert, nagynénit, öregasszonyt, vagy öregedő bárónét játszott. Spiró György a Csirkefej című darabjának főszerepét, a gangos pesti bérház vénasszonyát kifejezetten neki írta. 

Az 1960–70-es évek egyik legkedveltebb rádiós szappanoperája, A Szabó család is hatalmas ismeretséget szerzett a játékban szereplő színészeknek, Szabó néni összeforrt Gobbi nevével. 

Tehetségét számtalan díjjal jutalmazták: Farkas-Ratkó-díj aranygyűrűje (1941), Kossuth-díj (1949), SZOT-díj (1977). 1948-ban megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst-fokozatát, 1950-ben pedig Érdemes Művész kitüntetést kapott. 

Sorstársairól sosem feledkezett meg: a nehéz fiatalkort megélt színésznő pályája kezdetén sok segítséget kapott pályatársaitól, amit amint lehetett, viszonzott. 1947. március 9-én megnyílt a Horváth Árpád Színészkollégium, ami a színinövendékeknek nyújtott otthont, a Jászai Mari Színészotthonból az ő kezdeményezésére fiatal színészek lakhelye lett, az Ódry Árpád Színészotthon pedig az idős pályatársainak nyújtott menedéket. Tagja volt a Színházművészeti Szövetségnek és a Színész Szakszervezetnek, amelyek segítségével sokat tett rászoruló színésztársaiért. 1952-ben kezdeményezésére nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum. Miután 1956-ban kilépett a Magyar Kommunista Pártból, bár vezetőivel jóban maradt, kapcsolatait arra használta fel, hogy másokon segítsen szorult helyzetükben. Nehezen boldoguló kollégáinak munkát, lakást, élelmet szerzett, a 70. születésnapja alkalmából megrendezett gálaest teljes bevételét, százezer forintot az új Nemzeti Színház felépítésére ajánlotta fel, emellett pedig országos gyűjtést kezdeményezett. 

„Olyan pasi vagyok én” – Gobbi magánélete

Gobbi Hilda, bár a szocializmusban bűnnek számított, nyíltan a nők iránt vonzódott. Életrajzi művében leírta, hogy 12–13 éves korában a szomszéd képzőművész fogdosta, emiatt egy életre megundorodott a férfiaktól. Bár 1961-ig börtönbüntetés járt a homoszexualitásért (később „csak” betegségnek tekintették), a színésznő mássága felett szemet hunytak. 

Gobbi sosem viselkedett úgy, mint az úrinők. Szeretett mulatni, cigarettázni, inni és imádta a szép, fiatal lányokat. Első „felesége” Temessy Hédi színésznő volt, akivel együtt élt budai villájában. Temessyvel igazi úriemberként viselkedett, mindig előreengedte az ajtóban – akárcsak a többi nőt –, bemutatói alkalmával pedig hatalmas virágcsokrot küldött számára.

Temessy Hédivel való szakítása után a színésznő Galgóczi Erzsébet nyíltan leszbikus írónővel élt együtt, akivel nemcsak a szerelemben, de a politikai meggyőződésükben is egyetértettek. Vasárnapi ebédjeiket Péter Gábornál, az Államvédelmi Hatóság vezetőjénél költötték el, ahol rendszeresen politizáltak. Galgóczi regényeiben is találhatunk erre utaló jeleket. 

Emlékezete

A színművésznő halála 1988-ban, 75 éves korában következett be. Bár a rák már felemésztette, utolsó hónapjaiban is konyakozott, cigarettázott és interjúkat adott. Végakaratának eleget téve vasládába helyezett hamvai mellé egy csomag fűmagot, visegrádi villájának egy darabját és az Imperial versenyló egy patkóját helyezték el. 

Tiszteletére 2001-ben megalapították a Gobbi Hilda-életműdíjat az idősebb, még nem díjazott színészek számára. Budapesten a Stromfeld Aurél utca 16. szám alatt, a 11. kerületi Bajor Gizi parkban és a Nemzeti Színház előtti parkban található szobra.

Írta: Millei Mónika

Fotók: filmarchiv.hu, kulturpart, Magyar Fotóarchivum, Színművészetünk klubja, wmn.hu,

Forrás:

https://gobbi.oszk.hu/

KisMárta: Ki volt Gobbi Hilda? (2011. június 6.)

Gobbi Hilda: Közben… Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984. 

Kurucz Adrienn: „A parókák és a lelkek nem őszülnek” – Gobbi Hilda szerelmei (2018. június 6.)

Gobbi Hilda. In: Magyar életrajzi lexikon 1000–1990. Főszerk. KENYERES Ágnes. Budapest, 1967.