Súgópéldány

A koronavírus miatt a színházak zárva vannak, köztük az Erkel Színház is. Így az erre az időszakra kiírt előadások nem kerülnek színre. Jelen cikkben, valamint majd a későbbiekben egy-egy, az Erkel Színházban most nem látható operát tárgyalunk, operánként eltérően másra helyezve a hangsúlyt.

Az Operaház 2016-ban tűzte először műsorára A kármeliták című Poulenc operát Anger Ferenc rendezésében. Poulenc a 20. század egyik legkiemelkedőbb francia zeneszerzője, aki az operairodalomba is beírta magát A kármeliták című darabjával, amellyel a következőben foglalkozom. Az Erkel Színházban idén május 19-től lehetett volna megtekinteni a darabot.

A compiègne-i kármelita apácák történetének első irodalmi feldolgozása az 1931-ben megjelent, Gertrud von le Fort Utolsó a vérpadon című kisregénye. Ebből később forgatókönyv, majd Georges Bernanos által színdarab készült és 1951-ben mutatták be. Ekkor a mű (Albert Béguin nyomán) öt felvonásra tagolódott és a címe A kármeliták beszélgetései lett (Dialogues des carmelites).

A bemutató után egy évvel Francis Poulenc felfedezte a művet és felhasználta a már régóta tervezett nagyoperájához. A munka három éven keresztül tartott, majd 1957-ben bemutatták a zeneművet a Párizsi Operában – ugyanazzal a címmel, mint a színdarabot.

Poulenc felhasználta le Fort és Bernanos művét is, sőt erre épül a librettó, tulajdonképpen a már elkészült irodalmi művekből válogatta össze a szöveget.

Bár valós történelmi eseményen alapszik a mű, mégis, le Fort beleírta Blanche de la Force történetét, aki egy fiktív személy, azonban rajta keresztül láttatja végig a forradalom eseményeit. 

Blanche születése óta retteg mindentől, így egy idő után megkéri apját, hogy beállhasson a kármelita apácák soraiba. Bár figyelmeztetik a nővérek, hogy „Isten nem az erejét, hanem a gyöngeségét akarja próbára tenni”, ő azonban mégis kitart elhatározása mellett.

Ezt követően a Perjelnő haláltusája ismét feldúlja Blanche lelkivilágát és félelmei, illetve halálfélelme még inkább felerősödik. A kolostorban történt haláleset pedig mintegy előrevetíti a későbbi apácák történetét.

A forradalom és diktatúra következtében a compiègne-i nővéreket elfogják – a francia forradalom egyházellenes megmozdulásának megnyilvánulásaként. Blanche azonban, a félelmeivel apja lerombolt kastélyába menekül és cselédként bujkál. 

Rendtársait bebörtönzik, majd 1794. július 17-én halálra ítélik őket Párizsban. Blanche a tömegből nézi őket, majd szótlanul, mindenféle utalás nélkül melléjük lép és vállalja a közös, vértanúhalált. Ekkor győzi le félelmét a hit által és vállalja a halált.

Poulenc tehát az irodalmi alkotásokra épít művében, melyben főszerepet kap a félelem és annak a legyőzése. A zenemű három felvonásból áll, a szöveghűségre pedig olyannyira figyelt, hogy a zene sokszor kiegészíti csak azt. Ez azt is jelenti, hogy a közönségnek nagyon kell figyelnie a dialógusokat, amelyeket a kármeliták között, a világi testvérek, illetve az Istenhez szóló imákban nyilvánul meg.

A Bernanos szöveg librettóvá alakítása azonban nem dokumentarista operát hozott létre, hiszen nem a valós események rekonstruálása a fő cél, hanem egy fiktív személyen keresztül bemutatni a történelmi kor viszontagságait, az emberek érzéseit, legfőképpen a félelmet és feloldozást, amelyet a hit által érnek el.

Néhány helyen pedig eltűnik a zene, például amikor megtagadja rendtársait, mindezt prózai hangon teszi. Ez operáknál nagy jelentőségű részeknél szokott megjelenni, hiszen teljesen megakasztja és más ütembe tereli az egész művet, mintha kiszólna onnan.

Ráadásul a darab végén, az apácák kivégzésénél Poulenc belekomponálta a Salve regina dallamába lecsapó guillotine hangjait, tehát az előadás során vizuálisan és akusztikusan is megjelenik előttünk a tragédia, olyan, mintha a párizsi tömegben állnánk mi is és szemtanúi lennénk a tragikus eseménynek.

Idén májusban a következő lett volna A kármeliták szereposztása: Blanche de la Force szerepét Létay Kiss Gabriella, de la Force márkit Fokaniv Anatolij, de la Force lovagot Boncsér Gergely, a perjelnőt Budai Lívia illetve Wiedemann Bernadett, az új perjelnőt Váradi Zita, Marie anyát Balga Gabriella, Constance nővért pedig Szemere Zita alakította volna – a további szereplők megtekinthetők az opera.hu oldalán a produkció adatlapján.

Az előadás trailere:

Írta: Kovács Alexandra

Fotók: Pályi Zsófia, Rákossy Péter

Forrás:

A kármeliták műsorfüzet, írta és szerkesztette: Kenesey Judit, Magyar Állami Operaház, Mátai és Végh Kreatív Műhely, 2016.

Darida Veronika: A félelem megszentelése, Pannonhalmi Szemle 25. évf. 2. sz., 2017.