Súgópéldány

Bár színházi ember, Ott Annának mégis a versek jutnak eszébe először az Örkény Színház igazgatójáról. A Margó Fesztivál MEX sorozatának pénteki vendége Mácsai Pál volt, akivel beszélgettek színházról, magánéletről, „kütyükről”, és az egészet átszövő klasszikus és kortárs irodalomról.

Szinte adta magát a kérdés, hogy hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot, hiszen a színházak bezártak, egyénenként és a színházi színtéren is változásokat, átpozícionálásokat követel a helyzet. Mácsai Pál szerint „nincs konkrét iránytű”, de az egyik megoldás, hogy a többi színházhoz hasonlóan „felugranak” a netre. Azonban ezt úgy kell tenni, hogy ne váljanak unalmassá – ez költséges, hiszen technikailag meg kell oldani –, és legfőképpen ki kell találni, hogy mi az, amit az élő színházból átemelhetnek. Ezért azon dolgoznak, hogy „a jelenlétből hogy lehet valamit áttenni a képernyőre”, mert a jelenlét rendkívül összetett dolog. Ennek megoldását Mácsai a jelenidejűség megragadásában látja, de mint fogalmazott, úgy vannak, mint a Micimackóban, amikor Füles a fejükben lévő szürke pépről panaszkodik – ez a szürke pép van most az ő fejükben is.

Amint szóba került az irodalom, elkezdődött egy időutazás, ami egészen Mácsai gyerekkorába repítette vissza a beszélgetés nézőit. Az igazgató első olvasmányemléke ugyanis a nyolcéves kisfiú karácsonyi szünetébe vezet, Balatonfüredre, ahova ismeretlen okból Vinokurov repülésről szóló könyvét vitte magával. Innentől kezdődött el a „gyerekirodalom mohó zabálása”, de mint Mácsai megjegyezte, nem biztos, hogy ha lett volna ennyi lehetőség, mobil, akkor is ilyen sokat olvasott volna.

Másik meghatározó olvasmányaként A Pál utcai fiúkat emelte ki, ami annyira magával ragadta, hogy 10-11 éves korában felmondta hangoskönyvre is. Verseket csak jóval később, gimnazista korában kezdett olvasni. Ez nem meglepő, hiszen a szülei nem voltak olvasó emberek – bár édesapja sokat tett azért, hogy azzá váljon –, alap irodalmi műveltségét nagynénjének köszönheti.

A nagynéni egyébiránt kapocs volt a költészethez már annak okán is, hogy gépírónőként Faludy György írásait gépelte. Mácsai kiemelte rajta kívül Lator Lászlót, aki megismertette vele a Thomas Mann utáni időszakot, valamint a kortársak közül Váradi Szabolcsot és Orbán Ottót. Utóbbival váratlanul, egy családi kapcsolat folytán találkozott, és nagyon nagy költőnek tartja.

Bár a színházi teendők mellett nincs sok ideje, a direktor igyekszik minden nap 1-1,5 órát szánni arra, hogy olvasson. Hogy ebből mennyi a líra, az esetleges, azt viszont nagyon sajnálja, de arra nincs módja, hogy a már megismert költők életművébe újból és újból belemélyedjen.

Végezetül természetesen nem lehetett elmenni az általa mondott, híressé vált Örkény-est (az Azt meséld el, Pista! című előadás) mellett, amit Bereményi Gézával együtt szerkesztettek. Különleges az íróhoz való viszony, hiszen Mácsai fiatal korában ő volt a „nagy élő klasszikus”, olyan, mint később Esterházy. A különbség csupán annyi, hogy Örkénynek bonyolultabb volt az életútja.

Az író munkásságával való kapocs egy könyvbemutató révén vált szorosabbá, aminek a rendezésével őt bízták meg. „A könyv személyes dolog” – mondta, és nem is fűzött túl sok reményt a sikerhez, hiszen ez egy nyilvános esemény volt. A jelenlévők őszinte reakcióitól mégis nagyon élővé vált a szöveg. Ez adta a löketet, hogy megcsinálják később az Örkény-monológot.

Az est sikeressége talán abban áll, hogy mivel egy életet mesél el, megvan a maga drámaisága, mellbevágó konfliktusokkal, amihez mindenki tud valahogyan viszonyulni. Az egész jelenség végső soron párhuzamba állítható a karantén ideje alatt létrejövő Vers csak neked sorozattal is, amelynek közösségkovácsoló ereje volt, és mint Mácsai fogalmazott: megóvta őket a feleslegesség érzésétől, és biztossá tette, hogy bármi is lesz, ki fognak találni valamit.

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza: