Malaccal teljes éveink címmel jelent meg Spiró György új könyve, amely elkalauzolja az olvasót 1969-be, 1989-be és 2019-be. A kötet alapvetően korkép, kordokumentum a ’60-70-es évek fordulójáról, amikor először tűnt fel egy új kulturális kibontakozási lehetőség. De közben a szerző saját emlékeit idézi fel és így teszi színesebbé, belsőségesebbé a művet. A Margó Fesztivál idén az online térben kapott helyet, június 3-án egy könyvbemutatóval összekapcsolt irodalmi beszélgetésből ismerhettük meg, hogyan és mi célból született a kötet.
Egy hosszabb, és két rövidebb esszét találunk Spiró György legújabb könyvében, a Malaccal teljes éveink című kötetben. Az író az Eötvös Kollégiumra emlékszik vissza a címadó esszében, aminek a hatvanas években ő is tagja volt.
Szokatlan kettősség jellemzi a könyvet. Míg az első rész igazán személyes, belsőséges képet ad, hiszen Spiró saját életrajzából merít, a kollégista szokásokat, egykori rítusaikat eleveníti fel. Addig a második két esszé történelmi jelentőségű, a korszakról, hazánk térségeiről, és általános politikai kérdésekről szól. A szubjektív és az objektív szemléletet ötvözi tehát a kötetben az író.
A műveket Spiró szerint az köti össze, hogy mind a három felkérésre született, magától nem is állt volna neki a megírásuknak. „Ha már lesz egy ilyen kis esszékötet, akkor az legyen minél vékonyabb, de ugyanakkor minél súlyosabb!” Egyszerűségre törekedett az alkotás során, de figyelt arra, hogy ütős tartalommal töltse meg a lapokat. A két teljesen különböző hozzáállásról így nyilatkozott „Nem lehet megúszni egy pár évig tartó életképet az irodalom nélkül. Mert a korszakot az irodalom fejezte ki a legmélyebben.” A fiatal éveinek felelevenítése tehát így ér össze a konkrét, történelmi valósággal.
Arra a kérdésre, hogy hogyan tudta a pajkos, baráti hangvételt összeegyeztetni a ’70-es évekbeli egyhangúsággal, az volt Spiró válasza, hogy csak nehezen, kemény munkával. Határozott döntés volt az a részéről, hogy az Eötvös kollégiumbéli barátainak, akikről említést tesz a műben, a későbbi életét nem keverte bele. Egyedül egy küzdelmes sorsot átélt, majd alkoholistaként elhunyt társának történetét osztja meg, akiről egyébként Radnóti Sándor is írt esszét.
„Fantasztikus lehetőségek rejlettek ebben a korszakban, legalábbis látszólag. Amiből később lett egy elvakulás.” Több költőt ismert meg Spiró ezekben az években, akiktől gyakran idéz is, például Utassy József, Rózsa Endre közeli barátai voltak. A kádár korszak könnyebb és nehezebb napjait egyaránt hűen tükrözve adja vissza a kötet.
Spiró György pesti fiúként került még annak idején a kollégiumba, de ott rengeteg vidéki fiatallal ismerkedett meg. Visszaemlékezése szerint nagyon hálás lehet azokért az évekért, mert így, a színes társadalmi rétegeknek köszönhetően ismerte meg a világ egészét. Egyfajta „kettőslátás” tehát már akkor meghatározta a gondolkodásmódját, azt, amit a fővárosban látott, összevetette azzal, amit a falusi társai meséltek neki. „Hajlékony volt a lelkem, és megtanultam, hogy bárkinek a szempontjait el lehet fogadni.” Vallja, hogy a különböző értékek megférhetnek egymás mellett. Elismeri, hogy ez egy drámai szemléletmód, de ez az, amire támaszkodik íráskor.
Boldogan tekint vissza a kollégiumi éveire. Előtte nem érezte igazán otthonának Budapestet, de ez akkor megváltozott. Bár neki nem kellett „meghódítania” a várost, mint vidéki barátainak, mégis velük élte át nemcsak az összetartozás, de az ide, a hazatartozás élményét is elsőként. „Egy olyan szellemiség volt ebben a kollégiumban, és ebben a korban, ami egy kicsit hozott a magyar polgári fejlődésből.”
A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:
Írta: Tamásfalvi Hanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése