Sirállyal indul az évad Szegeden

Az idei évad hivatalosan véget ért a Szegedi Nemzeti Színházban, de a kulisszák mögött folytatódik a munka a 2020/21-es évad első bemutatója, a Sirály olvasó- és elemzőpróbáival. Csehov drámáját szeptembertől Barnák László főigazgató rendezésében láthatja a közönség a Kisszínházban.

„Olyan művet kerestem, melyben sok színésznek lehet izgalmas feladatokat adni, így került képbe Csehov és a Sirály. Szeretnék szembenézni a magam vacakságaival, gyarlóságaival, illetve a bennem és talán mindannyiunkban bujkáló félelmekkel és szorongásokkal. A nyomorúságaink ellenére a boldogságot kereső vággyal. Ha jól dolgozunk, valószínűleg a közönség is azonosul ezzel” – vázolta a darabválasztás hátterét a rendező. Csehovot színpadra állítani a rendezők és a színészek számára is mindig izgalmas feladat. A történet több mint százhúsz éves, mégis ismerős mindenki számára. 

Továbbá elmondta, korábban is foglalkozott már a drámával, a Kooperáló színházpedagógiai program keretében már létrehoztak egy Sirrály című osztálytermi előadást. A most készülő produkció annak ellenére, hogy szociológiai, társadalmi értelemben nem aktualizálják, mégis friss lesz, hiszen reagál a mai, megváltozott viszonyrendszereinkre. A főigazgató ezzel az előadással szeretné folytatni azt az ifjúsági sorozatot, mely legutóbbi rendezésével, az Időfutárral elindult: megszólítani, közelebb hozni a fiatalokat a színházhoz.

A darab látványtervezője és egyben fordítója Varsányi Anna, aki elmondta, a díszlet és a jelmezek tervezésekor a korhűségre törekedett, de ez nem muzeális látványt jelent, a színpadi környezet ugyanis akár egy mai vidéki ház is lehetne. Úgy véli, Csehovhoz és a Sirályhoz kevés szín illik, ezért monokróm látványvilágot álmodott meg és ezt tette színesebbé azzal, hogy stilizáltan a házon belül is megjelenik a darabban említett tó kék színe is.

Szereposztás:
Nyina Zarecsnaja: Sziládi Hajna
Arkagyina, színésznő: Szilágyi Annamária
Trepljov, a fia: Medveczky Balázs
Szorin, a testvére: Pálfi Zoltán
Trigorin, író: Kárász Zénó
Dorn, orvos: Jakab Tamás
Samrajev: Somló Gábor
Polina Andrejevna, a felesége: Fekete Gizi
Mása, a lánya: Borsos Beáta
Medvegyenkó, tanító: Proszlay Kristóf
Jakov: Szaszák Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése