A Revans és Az üldözött című könyvei után két évvel új krimivel jelentkezik Szántó Dániel. A kortárs magyar író őszre várható kötete egy kiábrándult papról és beteg kísérletéről szól. Harmadik könyvében Szántó olyan fordulatokat és fogásokat ígér, melyeket korábbi krimijeiben nem alkalmazott.
A regény ötlete akkor kezdett el körvonalazódni Dániel fejében, amikor két évvel ezelőtt szülővárosában, Szombathelyen szóba elegyedett egy katolikus pappal, akitől megkérdezte például azt is, mi van akkor, ha Isten, akinek az életét szentelte, valójában nem is létezik. Az Egy pap vallomása azonban természetesen nem egy vallásfilozófiai történet, hanem egy izgalmas és fordulatokban gazdag krimi, melynek főszereplője egy kiábrándult pap. Mihály atyát baleset éri, tíz napig kómában fekszik egy kórházban, majd amikor a kórterembe felébredt, keserűséget érez. Míg élet-halál között lebegett, nem látott semmilyen fényt az alagút végén, a megvilágosodás, Istentapasztalás elmaradt, helyette csak sötétséget látott, meg egy nyomasztó kérdést: vajon tényleg létezik Isten?
Mihály atya egy rendhagyó kísérletet eszel ki, hogy választ találjon az őt kínzó kérdésre. Elrabol két embert, akik közül az egyik az ő megítélése szerint jó, míg a másik rossz életet élt. Mindkettejüket élve eltemeti, majd vár, hogy kiderüljön, Isten melyiküket menti meg. Azért annyira nem bízza a szerencsére (vagy istenre?) két áldozata sorsát: Mihály atya vallomást tesz a rendőrségen, amit rögtön azután vissza is von, hogy ne tudják később felelősségre vonni, gyanúba keverni.
Aki már olvasott Szántó-krimit, tudja, hogy az író történetei legalább annyira kalandosak, mint a szerző élete. Az 1989-ben született Szántó Dániel tizennyolc évesen költözött Budapestre, ahol közgazdász diplomát szerzett, ám sosem dolgozott ilyen területen. Helyette megfordult több multinacionális cégnél, és egy saját vállalkozást is felépített. Az író első regénye, a Revans 2016-ban jelent meg, és egyből felkerült a Bookline top 50-es listájára, egyértelműen jelezve, hogy egy olyan szerzővel gazdagodott az országunk, akire érdemes lesz ezután is figyelni.
„A regényeimben elvetemült gonosztevők után nyomozok, akik sokszor megoldhatatlannak vélt kihívások elé állítanak. Szeretem a sok szálon futó, elgondolkodtató, drámai és fordulatos történeteket, melyek nem végződnek mindig happy enddel. Egy jó krimi a részletekben rejlik” – mesélte munkásságáról Dániel, akit sokan a skandináv krimik magyarországi képviselőjének tartanak.
Bár a párhuzamot Szántó Dániel hízelgőnek tartja, szeretné, ha saját stílusa miatt szeretnék és jegyeznék meg az olvasók. Harmadik könyvében olyan fordulatokat és fogásokat ígér, melyeket korábbi krimijeiben nem alkalmazott, az izgalmas témafelvetés, a feszültségkeltés és pergő cselekménymesélés tekintetében azonban a már jól megszokott minőséget hozza. Az Egy pap vallomása egy száz százalékig magyar, száz százalékig kortárs alkotás, egy olyan krimi, amely ismét a hazai szórakoztató irodalom legjobbjai közé emeli Szántó Dánielt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése