Súgópéldány

A Vatikán kínos titkai világszerte mintegy húsz nyelven jelent meg, és szinte mindenütt a sikerlisták élére került. Megjelenését négy év kutatás és több száz pappal – köztük püspökökkel és bíborosokkal – folytatott beszélgetés előzte meg. A szerzőt a Park Kiadó élő Facebook-közvetítésében Dezső András újságíró kérdezte. 

Frédéric Martel francia író és szociológus, a France Culture című lap munkatársa, közel egy tucat könyv, köztük a Mainstream szerzője. Idén január óta a Zürichi Egyetem Kreatív Gazdasági és Kulturális Ágazatok Tanszékének professzora. Dezső András arra vonatkozó kérdésére, hogy miért éppen ezt a témát kezte el kutatni, így válaszolt:

„Amikor egy író könyvtémát választ legalább két kérdést fel kell tennie önmagának. Az első, hogy a választott téma, a kutatás mennyire fogja megváltoztatni a fennálló helyzetet. Én mindig terepmunkát követően írok könyveket. Új témát, új megközelítést hozok, olyasmit, amit még nem csináltak. A másik kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, az az, hogy újságíróként képes vagyok-e a témával érdemben foglalkozni?”Az író harmadikként a hiteles források fontosságát hangsúlyozta, amelyek neki a rendelkezésére álltak.

Martel számos pappal találkozott, akik elmesélték, hogy mi a helyzet a Vatikánban. Eleinte azonban kétségei adódtak, hogy valóban képes-e megírni a könyvet. Hiszen nem olasz, nem lakik Rómában, nem pap, a Vatikán hálózata pedig bonyolult és nehezen átlátható. A fenntartások ellenére mégis elmélyedt a munkában. Ekkor rádöbbent, hogy nincs nála alkalmasabb személy arra, hogy megírja és feltárja a titkokat. Hiszen ha vatikáni szakértőként írna, elveszítené a munkáját, és ha olasz lenne, elítélnék, mert ott még mindig nem elfogadott ez a téma. 

Arra a kérdésre, hogy miért nem írnak a Vatikánra specializálódott kollégái a papok homoszexualitásáról, a szerző azt a választ adta, hogy a vatikáni újságírók egy külön kategóriába sorolhatók. Általában hívő emberek, akik a Vatikánban vagy a környéken laknak. Tehát automatikus „kommunikációs ügynökségei” a Vatikán üzeneteinek. Bár a pénzügyi kérdésekkel kapcsolatban olykor a részükről is származik bírálat, a rendszert sosem támadják. 

„Nem vagyok ellensége a Vatikánnak. Nem vagyok katolikusellenes” – folytatta, majd hozzátette, hogy maga is katolikus családban nőtt fel, de a Vatikán fennmaradására nincs gondja. Állítása szerint nem szakított a hitével, a katolikus vallás egyszerűen csak, mint egy folyó, kiszáradt az életében. 

„Nem azért írtam ezt a könyvet, hogy segítsek a Vatikánnak, és azért sem, hogy fellépjek ellene.” 

Martel egy olyan rendszert írt le, amelyben az igazságot folyamatosan meghamisítják, mert nem akarják elismerni. „Nem akarnak elismerni egy egyszerű tényt, hogy mint mindenkinek, a papoknak is van szexuális életük.” 

Az író szerint inkább legyen egy papnak eltitkolt nő vagy férfi szeretője, mint hogy gyermekeket molesztáljon. Egyértelmű volt, hogy vannak melegek a Vatikánban, hiszen már korábban is történtek leleplezések. Az újdonság, amit ez a bestseller állít, hogy a homoszexualitás a Vatikán működésének legmeghatározóbb összetevője. 

„Azt mondják a papnak, hogy nem lehetsz nővel, nem házasodhatsz. A fiatalok azzal az üzenettel találkoznak, hogy ha homoszexuális vagy, akkor az egyház neked való.” 

A kutatómunka során kiderült, hogy alapvetően homoszexuálisokat toboroznak, vonzanak és léptetnek elő. A szerző azt vallja, hogy a Vatikán bíborosainak több mint ötven százaléka homoszexuális. „Amikor homoszexuálist mondok az nem azt jelenti, hogy éjjel melegbárokba járnak, bőrruhákba öltöznek és megkorbácsoltatják magukat.” 

Martel a szexualitáshoz fűződő speciális viszonyt írja le. A nyilvános szereplés mást mutat, nem láttatja az ember valódi kilétét. Megállapítható, hogy minél inkább homofóbnak tűnik ilyenkor egy pap, bíboros vagy püspök, annál nagyobb az esély arra, hogy homoszexuális, és Martel szerint ugyanez a helyzet Magyarországon is. 

A Vatikán kínos titkai megjelenésekor egyébként nem perelték be, még csak levelet sem kapott elégedetlen bíborosoktól vagy püspököktől. Helyette számos névtelen írás érkezett papoktól, akik elmesélték neki, hogy ők is azért választották ezt a hivatást, mert homoszexuálisok. 

Az interjúban az író arról is beszélt, hogy meglepően közel került néhány bíboroshoz. Többekkel együtt vacsorázott, és arra is volt alkalma, hogy ellátogasson a vatikáni lakásukba. „Akadtak bíborosok, akik nagyon érdekes dolgokról beszéltek, de kérésükre megígértem nekik, hogy nem hozom nyilvánosságra ezeket az információkat.” Martel számára fontos az újságírói hivatás, és betartja az „off the record” megállapodásokat. 

Szó esett még azokról a kódokról, amelyek által Martel felismerte a papok szexuális irányultságát. Mivel az író maga is meleg, korábban három könyvet írt a témáról, elmondta, hogy még azokat is felismeri, aki megpróbálják elrejteni homoszexualitásukat. 

A beszélgetés azzal ért véget, hogy Martel elmondta, hogy ez nem egy gonoszkodó könyv. Nem a kicsapongásokról, a drogokról, a prostituáltakról és a szexbulikról szól, hiszen ezek olyan tények, amiket már korábban bizonyítottak. Nem a kilengések, a kivételek a téma, hanem a rendszer, a sok-sok pap, püspök és bíboros mindennapi élete, akik egyszerűen homoszexuálisok. 

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza: