Súgópéldány

Az ünnepkör advent első vasárnapjától vízkereszt napjáig tart, ebben az időszakban pedig több szent napját is ünnepeljük, amelyekhez különböző népszokásként gyakorolt színjátszás, ún. alakoskodás kapcsolódik. A XI–XVIII. század között szigorúan egyházi jellegű, liturgikus, később pedig különböző természetű és tárgyú dramatikus hagyományok, köszöntések, illetve teátrális népi játékok alakultak ki. 

Magyarországon a X. századtól kezdve, az adott ünnepnap virrasztó zsolozsmáiban klerikusok vagy diákok tartottak előadásokat. Ilyenkor liturgikus ruhákban, korai jelmezekben adtak elő darabokat, amelyeket gregorián dallamokkal, főleg latinul mutattak be. 

A XVI. századtól kezdve már az ünnepkör jeles napjaihoz köthetőek dramatikus hagyományok, a XVII. századtól pedig az iskolai drámák is nagy hatással voltak a települések karácsonyi előkészületeire. Mivel 1844-ig Magyarországon a latin volt a hivatalos nyelv, számos latin nyelvű szövegkönyv maradt az utókorra. Ennek ellenére jelentős magyar nyelvű drámajátékot, éneket őriznek a jezsuita, valamint a protestáns kolostorok. Az anyanyelvű színjátszás nem csak a magyar lakosságra volt jellemző: a felföldi cipszerek és az erdélyi szászok német nyelven adták elő karácsonyi darabjaikat, de sok horvát szövegkönyv is fennmaradt. 

Minden régiónak megvoltak a maga sajátos népszokásai, amelyeket a jeles napok kötöttek össze. December 6-án Szent Miklós püspök napját ünnepeljük, ehhez pedig számos alakoskodás kapcsolódik. A Dunántúlon sokáig élt a hagyomány, miszerint a legények és nős férfiak kormos arccal, kifordított bundában láncot csörgettek és ijesztgették a gyerekeket, sőt, a nagyobb lányokat is. Több településen, például Beleden a házakba is bementek, derekukon láncot csörgettek, a kezükben pedig seprűt vittek, ezzel zörgettek be a kapun. Máshol két alakoskodó vett részt a december 6-i Miklós-járásban, az egyik a püspöknek, a másik ördögnek öltözött be. A Miklóst alakító legény hosszú bundába bújt, derekára láncot kötött, arcára kenderszakállat ragasztott és botot vitt a kezében. Az ördög rossz ruhákat öltött magára, egyes helyeken szalmából még púpot is tömtek a hátára, kezében kolompot vitt. Az ördög vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket, a nagyobb lányokra pedig rá is ütött vele. 

December 13-a, Luca napja is számos hagyományt őriz, ezek közül a legismertebb talán a Luca-szék, amire ha az éjféli misén készítője rááll, meglátja a boszorkányt. Emellett azonban a Csallóközben és a Nyitra vidékén megfigyelhető volt, hogy legények és lányok fehér lepelbe öltöztek, arcukat belisztezték, hogy felismerhetetlenek legyenek, és lisztbe mártott tollseprűvel sepregettek. Egyes településeken ehhez hasonló ruhában a lányokhoz jártak, máshol pedig a gyerekeket ijesztgették. Luca helyenként büntetett, máshol ajándékozott. A Szerémségben lányok öltöztek Lucának, a hagyomány szerint a jó gyerekeket megajándékozták dióval és mogyoróval, a többieket pedig fakanállal ijesztgették. A Csallóközben csak férfi öltözhetett be, aki bekopogtatott a házakon és az ott lakók arcát is „meszelte”, hogy ne legyenek kiütésesek. 

Magyar nyelvterületen a mai napig a legnépszerűbb karácsonyi szokás a betlehemezés, ami egy többszereplős dramatikus játék, középpontjában a pásztorjáték áll. Tájegységenként számos változata ismert: egyes településeken bábokat is szerepeltetnek, ezt bábtáncoltató betlehemezésnek hívjuk, ami elsősorban a Balaton környékén, a Felső-Tisza-vidéken és Esztergom környékén terjedt el. Fő kelléke a jászol, vagy templom alakú betlehem, ebben mozgatják az angyalt, az ördögöt, Heródest, a pásztorokat és több szimbolikus figurát. 

A betlehemezés főbb jelenetei között lehetett az úgynevezett szálláskeresés, amelyben József és Mária szállást keresnek, de sehol sem fogadják be őket, végül egy istállóban találnak menedéket. A következő jelenetben az angyal a pásztorokat Betlehembe vezeti, akik ajándékokat visznek az újszülött Jézusnak. Része lehet a betlehemezésnek a Heródes játék is, ami a napkeleti bölcsek találkozását mutatja be Heródes királlyal, majd az angyallal, aki figyelmezteti őket, hogy kerüljék el Heródest. Egyes változatokban kitérnek Heródes haragjára és a betlehemi gyermekgyilkosságokra is. Jellemző, hogy a betlehemezés jeleneteit külön, önállósulva adják elő és ezek saját szokásként éltek a néphagyományban. A szálláskeresést így az adventi időszakban, a Heródes játékot pedig vízkereszt napján, január 6-án mutatták be. A dunántúli változatokban a karácsonyi betlehemezés központjában a pásztorjáték áll. 

Ezekhez az előadásokhoz a szerepnek megfelelő jelmezt készítettek, a darab betanulása pedig sok előkészületet igényelt. A szöveget sokszor versekkel, dalokkal egészítették ki, ezek közül az egyik legismertebb a Mennyből az angyal kezdetű ének. 

December 25-e a hagyományos paraszti életben is szigorú munkaszüneti nap volt, amikor összegyűlt a család és hatalmas lakomát csaptak. A munkatilalmat annyira komolyan vették, hogy sok helyen még a vacsora utáni mosatlant is meghagyták az ünnep másnapjára. 

Érdekes hagyomány fűződik december 28-a, az aprószentek napjára is. A vesszőzés résztvevői hagyományosan fiúgyerekek, legények vagy pásztorok, akik megkorbácsolták a lányokat, asszonyokat és gyerekeket. Egyes településeken a fiúgyermeket a szomszédba küldték „mustármagért”, őt aztán a háziak veregettek meg. Számos vers és mondóka kapcsolódik ehhez a szokáshoz is. 

Az év utolsó napján, szilveszterkor a hiedelmek és jóslások kerültek előtérbe, mint a gombócfőzés és ólomöntés. Ma már inkább a hangos, vidám évbúcsúztatás áll a középpontban: trombitával, petárdával búcsúztatják az óévet és bizakodva várják az új, reményteljes, boldogabb év kezdetét.