Októberben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában Háy János idei második könyve – a Ne haragudj, véletlen volt című karanténnapló után –, A cégvezető. Az új regény formájával kapcsolatban azon nyomban feltűnik, hogy E/2-ben íródott. Mintha az olvasó volna maga a főhős, a cégvezető, akinek az életén ez a rejtélyes, láthatatlan narrátor végigkalauzol. 

És hogy milyen ez az élet? Olyan, amilyen. Van benne öngyilkos apa, elhagyott feleség, elhanyagolt gyerekek, új és fiatalabb asszony, gyerek tőle is, baleset, lassú felépülés, visszavágyás a múltba és elbukás. Na meg persze a cég, amely alá rendelhető ez az élet. Talán mert az ingatlanpiac még mindig kiszámíthatóbb, mint az emberek. Mintha megvolna a maga logikája, amit ki lehet ismerni. Uralni lehet a helyzetet. És pont így tesz ez a cégvezető, aki – tán akaratán kívül – mindent fel is áldoz ezért. Illetve éppen amiatt, mert azt gondolja, hogy ez az ő akarata. Hogy gyarapodjon a cég, hogy jusson egyre feljebb, és ne stagnáljon, vissza meg végképp ne essen. 

Emiatt alakulhat úgy, hogy a feleség egyedül megy túrázni a gyerekekkel, amíg a cégvezető otthon pihen a fürdőkádban. Emiatt szakadhat el ettől a családtól, és végül hagyhatja is el őket a titkárnőjéért. Elmegy a valamikori otthonából, hogy többé ne találjon máshol otthonra. Ahogy a narrátor mondja: „egy életre, mármint a maradékra elvesztetted az otthonosságot, s kicsúszott kezeid közül az az akarat, amelyet követned kellene, s a helyében megjelent egy tőled idegen élet akarata”. 

A narrátor egyébként nem túl fókuszált mesélő. Kikacsint az események kontextusára, nemcsak a cégvezető, hanem mások sorsára szintúgy. És még csak nem is pusztán az egyéni történetekre, a társadalmon is végig pásztáz. Visszatérően gondolkodik a rendszerváltás körüli időszakról – mikor is ez a cégvezető más cégvezetőkkel együtt elkezd gyarapodni –, annak be nem váltott ígéreteiről. Talán úgy nem váltak igazzá az új rendszer ígéretei, ahogyan a személyes sorsok ígéretei? 

A cégvezető egy emberméretű történet, és mint ilyen, a hitelességen áll vagy bukik. Jelen esetben áll. Mert képes őszintének lenni, és mégsem túl általánosnak. Elhiszi az olvasó, hogy valódi sorsokról szól, miközben mintha folyamatosan kutatná ezekben az egyedi sorsokban az általánost. Tele van erős mondatokkal, két részlet álljon is itt példának: „azt hitted, kijátszottad az időt, holott nem. Amikor önmagadat más színben láttad, az csak épp arról szólt, hogy önmagadat nem láttad”, illetve „a múlt olyan, amilyennek látni akarjuk, amilyen múltra a mostani életünknek épp szüksége van”. 

Háy legyártotta nekünk egy cégvezető történetét. Olvasható formában a kezünkbe adta, hogy aztán rajta keresztül megpillantsuk a magunk boldogulásáért indított próbálkozásainkat. „Mindent úgy csinál az ember, ahogy csinálni tud, hogy miért nem másképp csinálta, hát azért nem, mert annak a másképpcsinálásnak a lehetősége épp akkor nem állott fönn” – mondja bölcsen a narrátor. Valahogy így, nyugtázhatjuk magunkban. 

Háy János: A cégvezető 

Európa kiadó, 2020, 372 oldal