Súgópéldány

Egyetlen gyertyát sem gyújtanak meg benne, és rengeteg töltényt használnak fel, ennek ellenére mégsem lehet véletlen a sci-fi akciófilm karácsonyi időzítése. A mikulásos jelenetek ugyan hiányoznak, a történet mélyebb üzenete azonban nagyon is az ünnepekhez fűződik. Hiszen mikor lenne időszerűbb feltenni a kérdést, hogy mi is a valóság, mint most, az év végén, amikor lezárult egy ciklus?

A Feltámadások már az elején kimondja: „Furcsa, ismétlődő ciklusok foglyai vagyunk… Mindig ugyanazokat a történeteket ismételgetjük. A történet sosem ér véget… Mik vagyunk, az algoritmusunk rabjai vagy teljesen felülírhatjuk a programot?”

Többet sugall ez annál, minthogy Neónak (Keanu Reeves) ismét harcba kell szállnia: nekünk, nézőknek is egy új világszemléletet kell találnunk ahhoz, hogy megértsük a filmet. Ez a kulcsszó, hiszen a Mátrix nemcsak egy mozi, hanem egy világszemlélet. A negyedik rész alcíme pedig maga a csillag a képzeletbeli fenyőfán, amit a film fordulatos, vicces, érdekfeszítő jelenetei díszítenek fel. Hihetnénk, hogy a feltámadás a halottnak hitt szereplők visszatérésére utal, de mivel a film a tudat felszabadítását fogalmazza meg célként, inkább ezt a belső folyamatot takarhatja. A végén pedig azt is megértjük, hogy mit jelent egy új esély az emberiségnek.

A Mátrix: Feltámadások jól összerakott, mélyre szántó történetével minden korosztályt meg tud szólítani: a fiatalokat az akciójelenetek és a humoros epizódok ragadják meg, a középkorúaknak nosztalgiát okozhat a korábbi részekre vonatkozó számos utalás és visszatekintés, az idősebbek pedig az újból és újból feltűnő, hamisítatlan életigazságokon töprenghetnek el.

Ismét felteszik a hajmeresztőnek hangzó kérdést: mi van, ha egy számítógép generálta valóságban élünk, ami rabságban tart minket? Smith ügynök (Jonathan Groff) mondja a legelején: „Emberek milliárdjai élik le az életüket öntudatlanul…”. Majd egy amerikai felhőkarcoló óriásablakából a nyüzsgő, csúcstechnológiával felépült városra tekintve: „… valóságnak ez túl tökéletes.”.

De mit jelent ez a túl tökéletes? És Thomas Anderson (másik nevén Neo) hogyan lett egykori főellenségének beosztottja? A programozó csapat éppen a Mátrix videójáték negyedik verzióját készíti, tehát mátrixot a mátrixon belül. A film ezzel kapcsolatban is számos önironikus és önreflektív beszólást dob nekünk („a mátrix elmepornó…”), de van, amikor a facebook alapító atyjának is odavág: „Régen volt értéke a művészetnek, most meg csak a franchise, meg Zuckerberg a minden…”

Neo eladta a lelkét és sorra veszi be a mára ikonikussá vált kék kapszulákat. Hiszen ha a pirosat választaná, ahogy korábban tette, ismét kiszabadulhatna a konstruált virtuális valóságból. Őrültnek hiszi magát, amit a terapeutájával folytatott dialógusai is igazolnak számára. Nagyon izgalmas, hogy végül a pszichológus központi alakká válik a legmeghatározóbb jelnetekben.

Visszatérve a karácsonyra és Neo kiválasztottságára, nem tudtam nem párhuzamot vonni a főszereplő és az ünnep központi alakja, Jézus Krisztus között. Egyrészt Keanu Reeves hosszú haja és szakálla is megidézi az ikonikus Jézust. Gyakran van sugárzó háttérrel megjelenítve, ami fénylő glóriát emel köré. Néha pedig pont a harc, a küzdelem, a kín, a majdnem végső veszteség az, ami a keresztútját járó, szenvedő férfire emlékeztet. Emellett őt is halottnak hitték, de kiderült, hogy mégis él, és egy nő talál rá, ahogy a húsvéti feltámadás történetéből is ismerős lehet. A nyúltetkóval rendelkező Bugs (Jessica Henwick kimagasló alakításában) mutatja meg Neónak a tükrön keresztül vezető átjárót és a mögötte rejlő valóságot. Bugs így idézi fel első találkozását a férfivel, amikor még „duracell nyusziként” élve, öntudatlanul rápillantott, és azonnal megváltozott: „Attól kezdve, hogy rám nézett, úgy éreztem, hogy kinyílik a tudatom.”Amikor kiszabadulnak a mátrixból, az emberek megváltóként fogadják Neót: „Tőled kaptuk ezt az ajándékot, a te ajándékod gyümölcsét élvezzük.”

Itt happy enddel véget is érhetne a film, de valami, pontosabban valaki nem engedi. Ez a személy nem más, mint Trinity (Carrie-Anne Moss). A film sokkal mélyebbre megy annál, mint amit a kereszténység vall: egyértelművé teszi, hogy bárkiből lehet Neo, tulajdonképpen mindenki Neo. Smith ügynök megerősíti, hogy még ő is vágyik erre: „Bárkiből lehetett volna te és én mindig bárki voltam…”.Ad a nézőnek egy csodálatos motivációt ahhoz, hogy megéljük saját életünkben a kiválasztottságot, és rá akarjunk találni, hogy mi hol és miben vagyunk kiválasztottak. Megérteti velünk, hogy önmagunk megváltóivá válhatunk. A Wachowski-testvérek köztudottan tanultak filozófiát, így nem meglepő, hogy Lana a Mátrix: Feltámadások elkészítésekor is az ókori bölcsességekhez nyúlt vissza. Akár a tükör átjáróként való ábrázolásával, akár azzal, hogy a Mátrix játékot előállító forgalmazó cég görög eposzokból ismert „deus ex machina” („Isten a gépből”) nevet viseli. Az újból és újból feltűnő fekete macska pedig eszünkbe juttathatja az egyiptomi istenséget, Básztetet, a fáraó és a napisten védelmezőjét, akit macskafejjel, de sokszor teljesen macskaként ábrázoltak.

Meghökkentő, amikor Neo bevallja, hogy a rizikó ellenére miért olyan fontos visszatérnie a virtuális világba Trinityért: „Sosem hittem, hogy kiválasztott vagyok, de ő hitt bennnem. Most nekem kell hinnem őbenne.” Kettejük kapcsolata külön elemzés tárgya lehetne, mert ők tartják életben a mátrixot. A programozónak közel kell tartana őket egymáshoz, de nem lehetnek túl közel, olyanok ők, mint a savak és a bázisok. Meseszerű arany fényű természeti környezetben, egy vízzel teli kút tükre körül állnak egy tóparton a szereplők, amikor Neónak döntenie kell: vagy visszafekszik a burokba vagy elszenvedi Trinity halálát.

Megható képsor kettejük találkozása és az ellenerőkkel való küzdelmük fokozza a helyzet drámaiságát. Carrie-Anne Moss ragyogó égszínkék szemeivel és titokzatos mosolyával ellenállhatatlan, amikor így szól: „Miért érzem én ezt a történetet emléknek? A lényem egy részével azt érzem egész életemben erre vártam. Csak azt nem értem, hogy mi a fene tartott eddig?” Vajon tudnának együtt repülni, vagy földbecsapódással végződne, ha leugranának a tetőről? Mindenesetre a mátrix egyik fenntartója szerint felesleges eljátszaniuk a világ megmentőit, és „szivárvánnyal telefesteni az eget”, mert az emberek vágyakozni és félni szeretnek, nem szeretnek gondolkodni és öntudatra ébredni, jó nekik ott: a mátrixban. Birkáknak titulálja a népet, akik a kényelemre vágynak, a parancsot akarják követni: „Fekszenek a burokban, mint jóllakott disznók az ólban. A kontroll nekik kell, nem nekem.”

A mátrixon túli valóságban a legfőbb vezető személy, a Tábornok asszony is inkább termel a szürke ég alatt új technológiával gyümölcsöt kicsinyke népének, mint vág bele a felszabadításba. Elkeseredetten jegyzi meg: „Néha úgy érzem az emberek mind feladták és a mátrix nyert.” Hogy igaza van-e, ahhoz el kell jussunk a valóság és a képzelet határára és végig kell néznünk a filmet.

 

Írta:Tamásfalvi Hanna

                                                                                                                                  Fotók: Intercom