Robert Eggers csak két mozifilmet rendezett Az Északin kívül, de már most úgy emlegetik az alkotásait, mint a maguk műfajában klasszikus darabokat. A boszorkány és A világítótorony olyan szokatlan és egyedi vizualitást, szimbolizmust és jelentést hordozott magában, ami nem rágja magát a néző szájába. Torkon ragad hideg ujjaival, és csak akkor szabadulhatunk a szorításából, ha gondolkodunk. Az Északi ebből kicsit visszavett, viszont kompenzált más területeken, továbbra is előtérben tartva a vallást és az élet ősi törvényeit.
A IX. századi Norvégiában élő viking trónörökös, Amleth (Alexander Skarsgard), gyerekként szemtanúja lesz apja meggyilkolásának. Ő maga emiatt menekülni kényszerül, és hosszú ideig az otthonától távoli vidékeken tengeti életét. Berzerkerré válik, rettenhetetlen harcossá, egészen egy neki szánt jóslatig, amely eszébe juttatja, hogy mi is a valódi célja. Tervet sző és útnak indul, hogy felkutassa apja gyilkosát, majd könyörtelen bosszút álljon rajta és azokon, akiket szeret. De vajon a Nornák is ezt a sorsot szánják Amlethnek, vagy céljai érdekében kénytelen szembeszállni a nála nagyobb erőkkel?
A forgatókönyvírók, Robert Eggers és Sjón (Bárány, Táncos a sötétben) történelemhűen nyúltak vissza a skandináv mitológiához és a viking kultúra jellemzőihez, részletesen bemutatva a havas vidékek folklórját. Eggers az előző két filmjéhez képest ismeretlen vizekre evezett. Az eddigi thrilleres, kevés szereplőt megmozgató sémáját szinte teljesen lecserélve, a bosszúfilmek sajátosságainak segítségével építette fel a történetet. Az éles váltás ellenére továbbra is kiemelt figyelmet fordított az északi hitvilágra és a maguknak egyre nagyobb teret hódító keresztény nézetekre.
 |
| Fotó: UIP-Duna Film |
Noha a legtöbb vallásnak ugyanaz a gyökere, a felépítésük rendszerint eltér egymástól. Ennek okán érdekes volt látni, ezer évvel ezelőtt miként viszonyultak a felsőbb hatalmakhoz az északi népcsoportok. Az alkotók realistán közelítették meg a spirituális világot, a misztikumot éppen csak annyira felnagyítva, hogy ne érezzük túlzásnak. Figyeltek a legkisebb részletekre is, a fegyverektől kezdve, az autentikus öltözékeken át, egészen a korabeli települések kinézetéig. Nyersen, de még ízlésesen mutatták be az erőszakos, könyörtelen világot, picivel kevesebb vérrel, mint amennyire számítani lehetett. A céltalanságból a hit által kitörő főszereplő megtestesíti a szenvedés különböző szintjeit, a gyűlölet maga alá temető lavináját és az ezekből fakadó erőt, ami előre viszi az embert, ha más már nem is marad.
Eggers rendezése példaértékű. Nem fukarkodik a sötét jelenetekkel, azonban olyan kreatívan játszik a fényekkel, hogy ennek ellenére is kivehető minden fontos részlet. A világos részeket pedig gyönyörű helyszíneken vették fel, a legtöbbet Észak-Írországban, olykor A Gyűrűk Ura képeire is rákontrázva. A rendező nem tolakodóan, de egy-egy beállítással utal az előző filmjeire is, ezzel felidézve a nézőben a – remélhetőleg kellemes – emlékeket. (Lásd: Az Északiban Amleth az istállóban, térden állva és A boszorkányban Thomasin a padláson, imádkozva, mindez egy ablak előtt, hátulról fényképezve.) Robin Carolan és Sebastian Gainsborough soundtrackje elrepít az átlagos viking falvakba, modernizálva a klasszikus skandináv dallamokat. Egyszerre tud pörgős, feszült és drámai lenni, vagy amelyikre éppen szükség van.
 |
| Fotó: UIP-Duna Film |
Úgy tűnik, hogy akárcsak Nolannek vagy Scorsesének, Robert Eggersnek is lettek bejáratott színészei, Anya Taylor-Joy, Willem Dafoe és Ralph Ineson személyében, Az Északiban mégsem ők, hanem Alexander Skarsgard viszi el a prímet. Fantasztikus átéléssel alakítja a gyűlölet súlya alatt megtört, bosszúszomjas harcost, aki hosszú idő után újra megtalálta a kijelölt útját. Anya Taylor-Joy, habár kevesebb játékidő jutott neki, fontos szerepet játszik a történetben, méghozzá a tőle megszokott kimértséggel és hidegvérrel. Elsőosztályúan kelti életre a misztikummal körbeölelt Olgát, aki a nem várt helyzetekben fedezi fel egyre jobban saját magát.
Nicole Kidman dermesztően játssza Amleth anyját, a számító és könyörtelen nőt, akinek az önös érdekei a legfontosabbak. Claes Bang az apagyilkos szerepében nem nyújtott olyan átütő alakítást, mint a többiek, de annyit bőven, hogy teljesen ellenszenvesnek találhassuk a karakterét. Mellettük Ethan Hawke, Willem Dafoe, Ralph Ineson, Gustav Lindh és Björk is feltűnt kisebb-nagyobb szerepekben.
Összességében az egyik legjobb, legnagyobb és a leginkább szívvel-lélekkel megalkotott viking eposz lett Az Északi, ami nemcsak a monumentális látványvilága és profin koreografált harcjelenetei miatt lehet emlékezetes, hanem az emberközeli történetének köszönhetően is.
Írta: Pus József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése