Súgópéldány

A Szenzár Könyvek gondozásában megjelent Picatrix bemutatóján számos szakértő beszélgetett a mágiáról, asztrológiáról és olyan az ókorig visszanyúló rítusokról, mint például a talizmánkészítés. „Amikor tehát a régi bölcsek talizmánokat kívántak készíteni, nem hagyhatták figyelmen kívül a konstellációkat, amelyek a talizmánok tudományának alapját képezik, s ezek révén nyilvánul meg a hatásuk.” E gondolat mentén érintették az időpontok kiemelt jelentőségét, és annak hátterét, hogy miért kellett az egyes rituálékat az égitestek elhelyezkedésével összeegyeztetni.

Az eredeti mű a X. században íródott, és a Ghayat al-Hakím, „A bölcs célja” címet viselte. A most bemutatott kötetet körülbelül kétszáz forrásból válogatták össze, amelyek közül néhány egészen az ókorig nyúlik vissza. Ezek azóta több fordításon is átestek, ezért nem könnyű feltárni a mű rétegeit, és azt, hogy a folyamat során miként módosulhattak a receptek. Arabról először kasztíliai, majd latin nyelvre ültették át az írásokat, ezért néha értelmezhetetlen lett volna szó szerint követni őket. Az egyik fordító, Frazer-Imregh Monika – a KRE egyetemi docense – többek között ezért is élte meg kihívásként a feladatot. Számára a szöveg sokszor zavarba ejtően egyszerű volt, máskor viszont meglepetéseket tartogatott: például kasztíliai szó állt a latin helyén, aminek jelentését egy olasz szótár segítségével tudta megfejteni.

A beszélgetés egy másik résztvevője, Láng Benedek, az ELTE professzora elmondta, hogy már évekkel korábban elkezdte érdekelni a mű („a Picatrix miatt lettem az, aki…”), és ennek révén mélyült el a középkori mágia világában. Annak alapján, hogy a Picatrixban megjelenő szertartások erős asztrológiai talajon állnak és talizmánokat is használnak hozzájuk, a könyvben leírtakat az asztrális mágia kategóriájába sorolná. (Amelyen túl egyébként létezik még többek közt spirituális vagy démoni mágia is.)

Érdekes, hogy a Picatrix egy időben eltűnt, a fordítók által használt, az 1450-es évekből származó változat már a reneszánszhoz köthető. Attól függetlenül, hogy a szövegről nem tudták, hogy hol őrzik, a mágikus tudás elterjedt volt a középkorban. Frazer-Imregh Monika kiemelte, hogy a könyv szerint „ez nem vallás, ez tudomány”. Az egyes fejezetek elején elméleti fejtegetéseket találunk, amelyek a világ hermetikus, újplatonikus eszmerendszerén alapulnak. „Az ókor születik újjá, nem a középkor, az ókori istenek szertartásai.”

Hamvas Endre Ádám, az ELKH BTK Moravcsik Gyula Intézetének tudományos főmunkatársa, a kötet másik fordítója kiemelte, hogy egyenetlen a szöveg stílusa. Fontosnak tartja, hogy a mágikus eljárást operációnak nevezik, és összetett rituáléként jelenik meg a szövegben. Ennek kapcsán beszélt az áldozat bemutatásának jelentőségéről: például egy állatot le kell fejezni, hogy a fejét és a máját jóslásra használják. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a reneszánsz világ kiemelt gondolkodói, filozófusai óriás figyelmet fordítottak a mágiára, és ennek révén a Picatrixra is. Például Marsilio Ficino itáliai orvos, filozófus hét fejezetet szentelt egyik könyvében a talizmánmágiának, de az asztrológiának az orvoslásban használható szerepéről is írt.

Tamáskovits Gyula, CMA szaklektor, aki középkori asztrológiával foglalkozik, beszélt arról, hogy mi az asztrológia szerepe a Picatrix világképében: gyakorlati alkalmazott tudományként működik. „Technológiai segédlet ahhoz, hogy egy-egy időpont milyen feltétellel, előnnyel rendelkezik. Az asztrológia az alap, amire épülhet az, amivel foglalkozni készül a mágus”. Például ha a Hold a Mérleg jegyében áll, akkor az a kérdés, hogy miként vonzhatjuk a Hold erejét a földi dolgokba, és erre találunk egy eljárási módot a könyvben.

Szó esett továbbá arról, hogy a reneszánszban hogyan bukkant fel a múlt hagyatékából a mű. Szőnyi György Endre, az SZTE professzora rávilágított, hogy az antikvitást a humanisták kezdték el kutatni. Agrippa von Nettesheim német író, alkimista több könyvet írt a mágiáról. A mágia hármas könyvében például a világ hármas tagozódását, nevezetesen az anyagi, a csillag- és a szellemvilágot tárja fel. A magyar fordítás előszavában olvashatjuk, hogy az akkori „klerikális alvilág” nagy érdeklődést fordított a mágia tanulmányozásra, kiművelt, teológiát végzett papokat is foglalkoztatta mindez.

Az utolsó kérdés, ami felmerülhet bennünk az, hogy ma miért nagy az érdeklődés a Picatrix és a hozzá hasonló, ókorig visszanyúló mágikus filozófiák és eljárások iránt. Erre Kárpáti Gábor Csaba, Helikon Kiadó felelős szerkesztője adott választ: „A rendszerváltáskor a szellemi vasfüggöny is felemelkedett és sok ezoterikus témájú könyv érkezett hazánkba. Az akkor beérkezett nagy számú New Age-es példányok nem feltétlenül voltak tudományos alapúak. Azonban mivel az igényes olvasóközönség is nyitott a mágiára, érdemes a popkönyvekhez képest kevésbé rentábilis, ugyanakkor alapos kutatási munka által készülő művekbe is befektetnünk”. 

Hozzátette, hogy a nemrég kiadott, szintén Hamvas Endre által fordított Hermész Triszmegisztosz bölcsessége című kötet is nagy sikert aratott, de a Helikon zsebkönyveket is szeretik az olvasók. Szőnyi György Endre kiemelte: „Mivel a felvilágosodás projekt bedőlt Nietzsche korában, ezért alternatív tudást keresünk. Továbbá az emberi pszichikum alapvető tulajdonága, hogy szereti az izgalmat és kutatja azt.”

Több indoka is lehet annak, hogy a Picatrix egyes meghökkentő receptjeiben állati vagy emberi szerveket listáztak. Frazer-Imregh Monika meglátása, hogy a felsorolásokban tisztán látszódnak az utólagos beillesztések, amelyeket az újabb másolók fűztek a receptekbe. „Így egy nagy saláta lett, amiből már nehezen kivehető, hogy valóban ezeket az alapanyagokat alkalmazták egy-egy rituálé során”. Ráadásul a X-XI. században a kétszintű fordítás volt a jellemző, amiben gyakran egy rabszolga fordította le az arabot egy helyi nyelvre, majd a hivatalos fordító csak ezt tette át latinra. Láng Benedek azt is elmondta, hogy a pontatlanság akkor is feltűnik, amikor a mágikus szövegek leírják, hogy a démonneveket betűről betűre kell másolni, majd egy következő fordításban éppen ezek a nevek változnak meg.

Másrészt, bár posztmodern szemszögből talán csak jópofa tréfának tűnik a könyvben leírtak alkalmazása, az akkori kor felfogásába nem fért bele, hogy mindebből viccet csináljanak. „Lehetett benne átverés az avatatlanok számára, olyan szavak, amikkel meg akarták téveszteni az érdemtelen felhasználót, de alapvetően nem ezt a szándékot érzem ki a könyvből” – mondta az ELTE professzora.