A helység kalapácsa, amely a Coopera és a Győri Nemzeti Színház koprodukciójában jön létre, a Petőfi 200 emlékév keretén belül született, és szeptembertől láthatja a közönség a győri teátrumban.
A Coopera az új mű születésével azt a misszióját támogatja, hogy a klasszikus komolyzenét minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse az emberekkel, kiemelt figyelmet fordítva a fiatalabb korosztályra. Ezért is vesz elő többek között fontos irodalmi műveket, melyek segítségével igazi összművészeti alkotást hoz létre.
Az alkotók szerettek volna egy olyan vígoperát létrehozni, amely visszaadja Petőfi művének ironikus és parodisztikus hangvételét, Kovács Adrián is ebben a szellemben alkotta a darab zenéjét.
„Úgy gondolom, mindennapjainkban nagyon fontos lélekgyógyító és felszabadító dolog tud lenni a kultúra. Ugyanakkor azt is érzem, hogy a „magaskultúra” és a „szórakoztatóipar” között mára akkora távolság alakult, hogy a társadalmi szakadékokat csak tovább mélyíti ez a szélsőségesség. Éppen ezért fontosnak érzem, hogy olyan művek is szülessenek, amik alkalmazkodnak a nézők befogadóingeréhez és a lelkiállapotukhoz, természetesen az alkotók tiszta lelkiismeretével és tudásuk legjavával, amit egy életen át tanulnak, és amire feltették az életüket. Bocskor Lóránt ötlete, hogy A helység kalapácsa vígoperai formát öltsön, véleményem szerint telitalálat és fontos művészi misszió. Boldoggá tesz, hogy megírhattam a művet. Öröm volt megzenésíteni Bereczki Ágota kiváló librettóját. Azt hiszem, hogy A helység kalapácsa című vígoperának most van itt az ideje, jókor, jó helyen mutatódik be” – mondta a zeneszerző, akinek ez a tizedik, kőszínházban bemutatott munkája.
A librettót jegyző Bereczki Ágota sem ismeretlen a közönség számára, hiszen Csipike, az óriástörpe című ifjúsági operáját nagy sikerrel játsszák, emellett a Győri Nemzeti Színház vezető dramaturgja. Ágota a szöveg megírásánál elsősorban arra törekedett, hogy a karikaturisztikus karakterek élővé váljanak, és a néző úgy érezze, a figurák akár köztünk is járhatnának.
Az elkészült művet Zakariás Zalán, a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője álmodta színpadra Cs. Kiss Zsuzsanna és Csíki Csaba látványtervei nyomán. Az operamű és a produkció zenei vezetője Silló István, a győri teátrum zeneigazgatója.
A helység kalapácsa szereplői között olyan neveket köszönthetünk, mint az érdemes művész, Liszt-díjas Molnár Levente, Mester Viktória, Rácz Rita, Haja Zsolt, Boncsér Gergely, Kendi Lajos, Vadász Zsolt vagy Bakos-Kiss Gábor.
A Győri Nemzeti Színház igazgatója, Dr. Bakos-Kiss Gábor, aki Vándorként lép majd színpadra, így nyilatkozott a Cooperával újabb koprodukcióról: „A helység kalapácsa produkcióval valósult meg a győri színház és a Coopera eddigi legkomolyabb, többszintű együttműködése. Az operamű zenei vezetője és a darab karmestere zeneigazgatónk, Silló István, rendezője a színház művészeti vezetője. A díszletet és a jelmezeket színházunk gyártotta, és természetesen az előadás fontos közreműködői zenekarunk és énekkarunk. Külön szép egybeesés, hogy a Coopera Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervezőt és Csíki Csaba képzőművészt, díszlettervezőt kérték fel a közös munkára, akik színházunk munkatársai.”
A vígopera ősbemutatójára szeptember 15-én kerül sor a Győri Nemzeti Színházban, ahol további 11 alkalommal láthatja majd még a közönség a darabot. A 2023/2024-es évadban a hamarosan újranyíló Csokonai Színház színpadára tavasszal érkezik majd a produkció, 8 előadással. A budapesti közönség számára a Coopera 2023 novemberében tervez díszelőadást, amelynek helyszínét a Nemzeti Színház adja majd.
Fotók: Coopera / 4K MEDIA STUDIO
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése