Szeptemberben elindult a 2023/24-es színházi évad, és bár még csak pár napja nyitottak ki a színházak, sok teátrum már most az őszi bemutatóira próbál. Válogatásunkban mi öt premiert mutatunk, amire érdemes figyelni a következő hetekben.
Vígszínház: Az üvegcipő
Molnár Ferenc klasszikusa visszatér igazi otthonába – hiszen a Vígszínházban mutatták be –, azonban ahogy az a Mohácsi-testvérektől már megszokott, ezúttal a mai színpadra és gondolkodásmódra adaptálva jelenik meg a furcsa szerelmi négyszög története. Mohácsi János rendezésének főbb szerepeit Waskovics Andrea, Stohl András, Kovács Patrícia és Medveczky Balázs játssza, az előadás szeptember 23-tól látható.
Fotó: Juhász Éva / Vígszínház |
6SZÍN: Múviláv - Majdnem mint a filmeken
Klem Viktor zenés romkom fantáziát álmodott a 6SZÍN színpadára, melyben népszerű romantikus filmjelenetek momentumai sodorják a főhősöket, miközben zongorán felcsendülnek a filmtörténet romantikus melódiái. Trokán Nórát és Klem Viktort Szitha Miklós kíséri. Az előadás szeptember 16-tól látható.
Forrás: Klem Viktor |
Miskolci Nemzeti Színház: H-edda Gabler
Az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színház különleges bemutatóval zárja a szeptembert, ugyanis Henrik Ibsen klasszikusát állítják színre Rusznyák Gábor rendezésében. A látszólag tökéletes életet élő Hedda Gabler mindent elkövet azért, hogy az az ürességet, amely mindnyájunkban születésünktől fogva ott van, valahogy kitöltse. De vajon ő is azon szerencsések közé tartozik, akik képesek a hiányt pótolni? Többek között erre keresi a választ az előadás négy színésze: Mészöly Anna, Feczesin Kristóf, Simon Zoltán és Molnár Anna. A H-edda Gabler szeptember 30-tól látható.
Fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház |
Madách Színház: Pretty Woman
A 2000-es évek egyik legnépszerűbb romantikus vígjátéka musicalként éled újjá a Madách Színház színpadán. Vivian és Edward történetéhez Bryan Adams és Jim Vallance írt a '80-as, '90-es évek rockzenéjét idéző dalokat. Az előadást Szirtes Tamás rendezi és szeptember 15-től látható.
Fotó: Jardek Szabina / Madách Színház |
UP Újpesti Rendezvénytér: Réka és az Oltatlanok
Pintér Béla és Társulata ezúttal is egy olyan témát emel előadása középpontjába, amely a társadalom körében megosztó. A darabban nem azt a tényt szeretnék középpontba állítani, hogy vannak, akik nem akarják beoltatni magukat, hanem az ezt övező jelenséget: a mi történik, ha egyszer felrobban a "gyűlöletbomba". Az előadás szeptember 8-tól látható.
Pintér Béla és Társulata |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése