Súgópéldány

Világvégét várni soha nem népünnepély, ha pedig a Föld utolsó napja éppen december 24-ére esik, az végképp megöli a bulit. Na, meg persze mindenki mást is. A Csendes éj együtt „ünneplő” baráti társasága próbálja viszonylag kellemesen tölteni életük utolsó szentestéjét, miközben szinte belefulladnak a kínos mosolyokba.

Karácsonykor amúgy is sokan hajlamosak a melankóliára, hiszen ismét eltelt egy év, és lehet, hogy megint nincs ott a fa alatt, amire a legjobban vágytak. (Felnőttek esetében ez általában valami olyan dolog, amit nem lehet becsomagolni.) És ha már melankóliánál tartunk, nem nehéz észrevenni a párhuzamokat Lars Von Trier azonos című filmjével, hiszen ami nála az esküvő, az Griffinnél a karácsony. A sötétség rátelepszik minden vidámnak tűnő pillanatra, és ezúttal már nemcsak azért, mert idén nem váltak valóra az álmaink, hanem mert már biztosan soha nem is fognak.

Van-e értelme ilyen esetben fát állítani, kitakarítani, stresszelni a menün? Vagy társadalmi kérdéseket firtatni, a kormányt szidni, régi sérelmeket felemlegetni, mint egy átlagosan rosszul sikerült ünnepi vacsorán? Vagy jobb választás egyszerűen leinni magunkat, ahogyan az alkoholista Alex (Kirby Howell-Baptiste) teszi?

Legszívesebben talán mindenki utóbbi mellett döntene a Nell (Keira Knightley) és Simon (Matthew Goode) villájában összegyűlt társaságban, ha nem lennének velük gyerekek is, akik számára mégiscsak valamennyire meghitté kellene tenni a karácsonyt. Akiknek fontos, hogy hideg legyen a kóla, amivel – a közeledő mérgesgázfelhő okozta kínhalált elkerülendő – beveszik az eutanáziatablettát, és legyen datolyapuding az asztalon. De persze köztük is akad, aki kellemetlen kérdéseket tesz fel, és nem engedi, hogy a felnőttek elfeledkezzenek arról, mi vár rájuk, és milyen világot hagynak maguk mögött.

Az Apple kínálatában elérhető Csendes éjben a tragikus alaphelyzet ellenére akad néhány hangulatos momentum, amelyekhez sokat hozzátesznek a jól összeválogatott zenék is. A csillagszórós jelenet közben például el lehet hinni, hogy a körülményekhez képest minden rendben lesz. Miközben pedig a szereplőkkel együtt kicsit megkönnyebbülünk, hálát adunk, hogy még van esélyünk hasonló pillanatokat teremteni.