Megérkezett a József Attila Színház új dala és videóklipje: „A lelked kapcsold át”

A József Attila Színház fiatalokat megszólító legújabb projektje, a A lelked kapcsold át című popdal és videóklip mától elérhető a YouTube-on. Ez a különleges zenés alkotás egy nap történetét meséli el, bemutatva a hétköznapok kihívásait és szépségeit, egészen az esti feltöltődésig.


A videóklip során végigkövethetjük a mindennapi kihívások sorát: a reggeli dugóban araszolást, a postán való sorban állást, és a zsúfolt boltban való vásárlást. Az események csúcspontjaként pedig a színházban találjuk magunkat, ahol az élmények tetőznek, és egy pillanatra minden gondot feledhetünk. A klip minden helyszínén egy-egy színművész kelti életre a jeleneteket, miközben egy másik színész támogatja.

A produkciót egy elhivatott és tapasztalt alkotói csapat hozta létre:

Kreatív producer: Boros Norina
Zene: Furák Péter
Szöveg: Hujber Szabolcs
Mix & Master: Godó Zoltán
Hangszerelés: Kocsák Gergő
Operatőr-vágó: Surányi Krisztián

„A dal és a klip célja az volt, hogy megmutassuk, a hétköznapokban is vannak olyan pillanatok, amelyek széppé és értékessé tehetik az életünket – főleg, ha a nap végén megadjuk magunknak az öröm és a feltöltődés lehetőségét” – mondta Boros Norina, a produkció kreatív producere.

A lelked kapcsold át popdal könnyed dallamokkal és fülbemászó szöveggel mutatja be, hogyan kapcsolhatjuk át lelkünket a mindennapokból az öröm és feltöltődés világába.


Fotó: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése