Súgópéldány

A történelem viharai során földrajzi kiterjedése sűrűn változott, így nehéz meghatározni az eredeti Partium pontos területét. A jelenlegi értelemben vett mai Partium Máramaros, Szilágy, Szatmár, Bihar és Arad megyét foglalja magában. Etnikai térképe nagyon színes, többségében magyar, román, cigány lakosság mellett élnek a vidéken szlovákok, bolgárok, szerbek és horvátok is.

Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, gyerekkorában lépte át elsőként a magyar-román határt és saját visszaemlékezése szerint az első pillanatban azt gondolta, hogy azonnal Erdélybe érkezett. Valójában viszont elsőként Partium festői és kultúrtörténetében gazdag vidéke tárult a szeme elé. Most érkezett el munkásságában a pillanat, hogy rendező-koreográfusként a Duna Művészegyüttessel megalkossa az erre a vidékre koncentráló táncelőadást, aminek egyik különlegessége, hogy a műsorban bemutatandó táncanyagok többsége még sosem szerepelt az Együttes repertoárjában.

Az előadásban megjelennek Sárrét és Szilágyság magyar táncai, keményfoki román, nadabi román és cigány táncok, mácsai cigány, vingai bolgár, máramarosi hucul táncok, valamint Csasztvan Zsuzsanna, a Népművészet Ifjú Mestere előadásában Nagylak és Arad környéki szlovák énekek. A Partium nem csak táncokban és énekekben gazdag, de híres szülöttekben is bővelkedik. Neves költőink származnak erről a vidékről, akiknek versei Rubold Ödön, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész tolmácsolásában szólalnak majd meg a színpadon. A műsor Ady Endre, Arany János, Dsida Jenő, Tóth Árpád, Kazinczy Ferenc, Szilágyi Domokos költeményeit, valamint az egész produkció a partiumi urbánus világ szellemi értékeit, a város és vidék kapcsolatát igyekszik megjeleníteni, a partiumi emberek identitás kérdéseit feszegeti majd.

A produkció ötletgazdája és egyik koreográfusa Farkas Tamás, a Népművészet Ifjú Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, akit szoros családi kötelék fűz Partium tájegységéhez. Azon kevesek közé tartozik, akik rendszeresen gyűjtöttek táncokat ezen a vidéken, hogy azok fennmaradjanak az utókor számára és a színpadon használva örökérvényűek lehessenek.

A munkafolyamat nem csak azért izgalmas, mert teljesen új táncanyagokat tanulhattak az Együttes táncművészei, hanem mert ezeknek az anyagoknak a betanításában is részt vettek. Ahogyan ez már korábban is jól működött, ez alkalommal is az Együttes táncművészei készültek fel archív filmek anyagaiból és ezek alapján tanították át egymásnak a lépéseket, mozdulatokat, de természetesen külsős táncmesterek is segítették a felkészülést. Az anyagok kiválasztása szempontjából pedig fontos volt, hogy nagyjából hasonló arányban legyenek bemutatva a különböző nemzetiségek, a magyar, a román, a cigány, a bolgár, a szlovák és a hucul táncok.

A Partium – Az Értől az Óceánig című produkció premierje 2025. november 28-án, 19 órakor lesz a Nemzeti Táncszínházban. Jegyek és részletek a www.tancszinhaz.hu oldalon találhatók.

Ötéves előkészületet és több mint féléves próbafolyamatot követően nyílik meg a Európa legnagyobb immerzív színházi produkciója a Millenáris Nagycsarnokában. A Walk My World show létrehozásán 150 fős stáb dolgozott, magyar kreatív szakemberek – látvány- és díszlettervezők, építészek, filmes és színházi berendezők, képző- és iparművészek, zeneszerzők – színe-java vett részt a monumentális produkció megalkotásában. Olyan nemzetközi kiválóságok is segítették a 32 előadóművész felkészülését, mint a világhírű brazil táncegyüttes, a Grupo Corpo munkatársai vagy az amerikai táncművész, koreográfus Bill Shannon.

„Több ezer órányi próba van mögöttünk május óta, októberben pedig tíz próba- és előbemutató előadás során, mintegy háromezer nézővel teszteltük le és csiszoltuk tovább a produkciót a tapasztalatok alapján” – hangsúlyozta Vági Bence rendező, a Walk My World művészeti koncepcióját kidolgozó Recirquel Társulat művészeti vezetője. Hozzátette: egy olyan immerzív színházi produkciót alkottak meg, melyhez hasonló léptékű, koncepciójú előadást eddig csak a világ vezető művészeti központjaiban, Londonban vagy New Yorkban lehetett látni.

A Walk My World teljesen egyedi produkció: színház, kiállítás és testet öltött kalandregény egyszerre. Többtucatnyi szálon folyó és formálódó története az első pillanattól kezdve lebilincseli a látogatót. Itt nincs nézőtér és színpad, a közönség a hollywoodi filmek világát idéző díszletek között sétálva egészen intim közelségből figyelheti az előadóművészeket.

A néző a két és félórás előadás során szabadon járhatja be a monumentális előadóteret, miközben maga döntheti el, hogy a huszonöt mitikus szereplő – istenek, halandók és különös lények – közül kinek a nyomába ered, melyik jelenetnél vagy helyiségben időzik el. Csak rajta áll, merre indul el, mit fedez fel, kit követ, kinek a titkos szobájába les be a kulcslyukon át, és belekóstol-e egy fülledt szobában hagyott bájitalba. Szobáról szobára, helyiségről helyiségre járva újabb titkokra, fura teremtményekre vagy az általa követett eseményeknek egy újabb epizódjára lelhet. A láthatatlan megfigyelés élményét erősíti, hogy a nézők az előadás során maszkot viselnek, ami az immerzív színházi forma egyik sajátossága világszerte.

A hatezer négyzetméteres előadótérben negyven különálló, díszletekkel és tízezernél is több kellékkel berendezett helyiség vár felfedezésre. Köztük tizenöt méteres belmagasságú csatatér, huszonöt piaci kocsit és katonai lakóautóból átalakított bódét felvonultató nyüzsgő piactér, misztikus labirintus, istenek szentélyei és halandók otthonai, valamint a többi között katonai bunker, felcser szoba, kémiai labor, illatszeres kocsi és egy fülledt bár is része lesz a produkciónak. A néző szabadon beléphet a terekbe és meg is érintheti Ámor, Júnó vagy éppen Merkúr istenek személyes tárgyait, amelyek további történeteket mesélnek.

A filmszerű élményt nyújtó tárgykultúrának számos különleges, egyedi gyártású kellék és díszletelem is része lesz: a többi között egy több méteres, az artistákkal együttműködő, ötméteres robot vagy a földről felemelkedő ágy és asztal. A mintegy tízezer kellék egy hosszú, egyedi válogatási folyamat eredményeként került be a díszletbe: régiségkereskedőktől, piacokról beszerzett, többségében a 1920-as évektől a 1970-es évekig használt retro tárgyak és antikvitások, de van köztük az 1800-as évekből, Japánból származó szekrényke, kézzel írott naplók és levelek is.

A részletgazdagság a díszletek művészi igényű tervezettségében, kortárs képző- és iparművészeti kapcsolódásaiban is megnyilvánul. Az előadóterek falait képzőművészek egyedi tervezésű grafikái és falrajzai teszik még varázslatosabbá, míg a produkció ráhangoló, bevezető térében harminc szénrajz formájában elevenednek meg a mitológiai történet főbb pontjai.

Az összesen kétszázhúsz jelenetből álló produkcióban több mint húsz különféle cirkuszi zsáner látható, köztük több világszinten is ritkaságnak számító, különleges technikai tudást igénylő szám. Az artistákat tíz méteres magasságban repítő orosz hinta, hajlógás, szóló- és duó gurtni, kötél, kínai rúd, rhönrad, cyr, létra és zsonglőr számok, valamint számos, egyedi fejlesztésű cirkuszi rekvizitre épülő zsáner is szerepet kap a produkcióban.

A Walk My Worldben a táncművészet rendkívül gazdag repertoárjával is találkozhat a néző: a kortárs tánc és a balett mellett a kontakt improvizáció is fontos szerepet kapnak. A produkció szerves részét képezik az egyedülálló technikai felkészültséget és extra képességeket igénylő tánc- és mozgásformák. A dinamikus, akrobatikus parkour-jeleneteken túl egészen különleges eleme lesz a produkciónak a mankóval táncoló mitikus hős karaktere.

Az előadás szereplőit több hónapos nemzetközi casting során választották ki: négy kontinensről érkeztek előadóművészek, összesen 32 klasszis artista- és táncművész alkotja a szereplőgárdát.

A Walk My World az ókori Róma költője, Vergilius eposzának ismert történetét, Aeneas és Dido szerelmi tragédiáját, modern formában kelti életre. A mítosz a világon egyedülálló módon, lenyűgöző újcirkusz és tánc produkciók közepette elevenedik meg, és teremt minden érzékszervre ható élményt, lüktető, érzéki világot.

A Walk My World a 2025 november 5-i premiert követően, heti öt alkalommal, állandó előadásként látogatható Budapesten, a Millenáris Nagycsarnokban. A jegyek kaphatók a produkció hivatalos weboldalán.

Már most lehet érezni, hogy közeledik a karácsony, a város ünnepi fénybe borul, a fényfüzérek ragyogása beragyogja az utcákat, a rádiókból ismerős dallamok szólnak, és lassan-lassan mindenkit átjár az ünnep melege. Hamarosan elérkezik az idő, amikor újra mindenki szívesen visszatér a „Reszkessetek, betörők!” világába. Ebben az évben a klasszikus film nemcsak a televízióban idézi meg az ünnep hangulatát, hanem december 22-én a Papp László Budapest Sportarénában különleges élménnyel várja a közönséget. A teljes filmet hatalmas vásznon vetítik, miközben John Williams ikonikus zenéje élőben csendül fel a Hungarian Studio Orchestra előadásában, Ernst van Tiel világhírű karmester vezényletével.

„Kevés film vált annyira a karácsony jelképévé, mint az 1990-ben bemutatott Reszkessetek, betörők!. A nyolcéves Kevin története, Joe Pesci és Daniel Stern emlékezetes párosa, valamint Macaulay Culkin leleményessége generációk óta szórakoztatja a közönséget. John Williams zenéje már az első hangjaival ünnepi hangulatot teremtett, és két Oscar-jelölést is kapott. Világszerte az ünnepi időszak egyik legkedveltebb eseménye, amelyet Londonban, New Yorkban és más nagyvárosokban is telt ház előtt játszanak. Most végre a magyar közönség is átélheti ezt az egyedülálló hangulatot, mely összekapcsolja az embereket, családokat és generációkat. A december 22-i este méltó felvezetése lesz a karácsonyi ünnepeknek, ahol kicsik és nagyok együtt nevethetnek, nosztalgiázhatnak” – mondta Guba Gábor, a Green Stage Production ügyvezető igazgatója.

A Nemzeti Tehetség Program (NTP) küldetése megtalálni és támogatni minden olyan fiatalt, aki tehetséges valamiben, ezért a program számára kiemelt fontossággal bír a vidéki települések, kisvárosok és megyeszékhelyek, valamint az ott tevékenykedő közösségek támogatása. Az idei évben immár hatodik alkalommal kerül fókuszba november folyamán a helyi tehetséggondozás fontossága. Egy teljes hónapon át aktív közösségimédia-kampánnyal, sajtómegjelenésekkel, országos médiában megjelenő interjúkkal irányítják a figyelmet a helyi tehetségek és mentoraik munkájára. A kampány során idén kiemelt figyelmet kap Kistarcsa, ahol – számos településhez hasonlóan – a város aktívan segíti tehetséges fiataljait különböző ösztöndíjakkal, elismerésekkel és a helyi közösségek támogatásával. A kampány célja egy jó példa bemutatásán keresztül felhívni a figyelmet arra, hogy a tehetséggondozás és a fiatalok támogatása minden település jövőjének záloga.

„Kistarcsa kiemelkedő tehetséggondozó munkájával nemcsak a világbajnokságig és a világhírnévig eljutó fiataloknak ad otthont, hanem jelentős megtartó erőt is képvisel. A város jó példával jár elöl, hiszen figyel a helyben élő tehetségeire és gondoskodik a rábízottak fejlődéséről. Nem véletlen, hogy több, hasonlóan kiemelkedő tehetségtámogató munkát végző településsel együtt – mint Salgótarján, Kisújszállás vagy Szerencs – az idei évben Kistarcsa is megkapta a rangos »Tehetségbarát Önkormányzat« díjat” – tette hozzá Nagy-Vargha Zsófia.

A helyi tehetséggondozás hónapja során számos jó példát láthatunk arra, milyen sokszínű a tehetség, és mekkora jelentősége van helyben egy jól képzett szaktanár, egy szívvel-lélekkel dolgozó mentor, edző, vagy akár egy közösséget építő egyesület tevékenységének. A helyben kapott támogatás és inspiráció akár a világbajnokságig is eljuttathatja a fiatal tehetségeket.

„A tehetség nemzeti érték” – tartja ars poeticájának a Nemzeti Tehetség Program idei nagykövete, Miklósa Erika, Kossuth-díjas opera-énekesnő. A tehetségek felkarolása és támogatása révén a tudomány, a művészetek és a sport területén elért eredmények nélkülözhetetlenek az ország fejlődéséhez, ezért is állt hazánk egyik kiemelkedő művésze a Program mellé.

Az NTP támogatásának köszönhetően a városban kiemelt figyelmet tudnak fordítani a tehetséges fiatalok, mentoraik és a helyi tehetséggondozó, hagyományőrző közösségek támogatására, valamint a művészeti nevelésre és a sportra is. A Marcipán Tánc és Fitnesz SE és a Sportathlon Sportegyesület növendékei kiemelkedően szerepelnek EB- és VB-versenyeken, a Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola filozófiájának középpontjában pedig a helyi értékteremtés és tehetségfejlesztés áll. A Pannónia Néptáncegyüttes nemcsak hagyományőrzésre neveli a fiatalokat, de generációkon átívelő közösséget is teremt Kistarcsán. A kistarcsai tehetségek kiemelkedő eredményei követendő példát mutatnak: a tehetséggondozásba fektetett munka igazi sikertörténetté válhat, ebben pedig jelentős szerepe van a helyben nyújtott támogatásnak és odafigyelésnek, amelyhez az NTP támogatásai is hozzájárulnak.

Az NTP évente 300-350 ezer hazai és határon túli magyar fiatalt ér el közvetlenül, illetve a támogatott szervezeteken, programokon keresztül közvetett módon. Az NTP indulása óta eddig több mint 20 ezer projekt támogatásáról született döntés, több mint 40 milliárd forint összegben. A hazai költségvetésben rendelkezésre álló forrás alapját az 1%-os adófelajánlások jelentik, de az összeget a kormány 2015 óta minden évben kiegészíti. Az adóbevallás során bárki nyilatkozhat úgy, hogy adója második 1%-át a Nemzeti Tehetség Program számára ajánlja fel, ezzel felkarolva és támogatva a tehetséges magyar fiatalokat.

Az operett ősbemutatóját 1885. október 24-én este tartották a Theater an der Wienben. A szövegkönyvet a Bécsben élő, de magyar származású Ignaz Schnitzer írta Jókai Mór műve alapján. A valcerkirály az ősbemutató időpontjában maga mögött tudta az akkor közel tíz éve színre került A denevér óriási sikerét, Magyarországon pedig ekkorra már Jókai is élő legendává vált. Szerencsés volt tehát kettejük korábbi találkozása, amikor Jókai a komponista figyelmébe ajánlotta Szaffi című művét.

Az operett azóta is töretlen népszerűségnek örvend, az izgalmas, kincsekkel és kalandokkal teli történetet pedig a szenvedélyes cigányzene, a tüzes csárdás és az andalító keringő dallamai fonják egységbe. Az előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében készül, a sokszínű szereposztásokban Kalocsai Zsuzsa, Frankó Tünde, Vásári Mónika, Kiss Diána, Lévai Enikő, Bordás Barbara, Sándor Péter, Balczó Péter, Papp Balázs, Nagy Lóránt, Erdős Attila, György-Rózsa Sándor, Ruszó Alexandra, Tímár Tímea, Pete Ádám Dávid, Langer Soma, Jasznik Ákos, Bojtos Luca, Szőke Diána, Süle Dalma, Kiss Zoltán, Dézsy Szabó Gábor, Németh Attila, Dénes Viktor, Laki Péter, Tassonyi Balázs, Hortobágyi Brigitta és Bujdosó Anna lépnek színpadra.

Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója a nemrégiben megrendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy a dupla bicentenárium, vagyis Jókai Mór és ifj. Johann Strauss születésének 200. évfordulóján a két zsenit ünnepeljük. A Nagymező utcai teátrum vezetője kifejtette, hogy az általa útjára indított Tálentum Program lényege, hogy felelősen bánjanak a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, valamint a Pesti Broadway Stúdió fiatal tehetségeivel, és lehetőséget adjanak számukra a bemutatkozásra az Operettszínházban. A cigánybáró bemutatója kapcsán bővül a fenti intézmények köre, hiszen Szilágyi Szilvia, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának végzett fiatal művésze Czipra, a cigányasszony szerepében áll a közönség elé. Kiss-B. Atilla hozzátette, hogy az előadás kiváló alkotói csapata és a színház kitűnő művészei garantálják, hogy a nézők újra átélhessék az operettszínházi minőséget és életérzést.

Bozsik Yvette rendező-koreográfus meglátása szerint mai korunkra jellemző, hogy az emberek folyton folyvást ítéletet mondanak egymásról ahelyett, hogy megpróbálnák megérteni a másikat. Gyakran hiteles gondolatok és érzések nélkül formálnak véleményt, amivel gátolják az egyenes, őszinte és tisztességes kommunikáció létrejöttét. Éppen ezért kiemelkedő Barinkay belépője, amelyben a főhős már a mű elején optimista, nyitott és bátor mentalitásával – „Mert a szív és az ész, együtt mindenre kész, mindig előre nézz, légy merész, célhoz érsz!” – hat a nézőkre.

Az alkotó igazán mélyére ás a színpadi karaktereknek, mert Jókai alapműve rendkívül részletgazdag, és az író a Szaffiban szereplő alakok jellemrajzát kivételes érzékenységgel árnyalta. Megkapóan, előítélet nélkül fogalmaz a cigányságról, akik köré az író szenvedélyes, vérpezsdítő, misztikus bűvkört teremtett. Az előadás rendezői koncepciójának hangsúlyos részét képezi az öt elem megjelenítése és a természettel való kapcsolat kiemelése. Bozsik Yvette megosztotta a résztvevőkkel azt is, hogy az alkotók és az előadók a próbafolyamat során kölcsönösen tanulnak egymástól, és bízik abban, hogy az előadás utat talál a nézők lelkéhez. Pfeiffer Gyula Liszt Ferenc-díjas karmester, főzeneigazgató, az előadás zenei vezetője elárulta, hogy ifj. Johann Strauss korának népszerű táncformáit és a közismert melódiafordulatait dolgozta fel a műveiben, amelyek mindenki számára befogadhatók, A cigánybáró zenéje ugyanakkor mozarti tisztaságú is egyben. Pfeiffer Gyula úgy véli, hogy a produkció önfeledt kikapcsolódást nyújt majd a nagyközönségnek.

A díszleteket a Rubányi Vilmos- és Vágó Nelly-díjas Túri Erzsébet, a jelmezeket a Ferenczy Noémi-díjas Berzsenyi Kriszta álmodja színpadra. A premier fényét növeli, hogy a hármas szereposztásban a Budapesti Operettszínház idei díjazottjai is feltűnnek: az egyik Mirabellát Frankó Tünde, a Musica Hungarica Életműdíj kitüntetettje; Szaffit Lévai Enikő, Az évad operettszínésze, Ottokárt pedig Tassonyi Balázs, a Marsallbot-díj nyertese alakítja. A készülő előadáshoz kapcsolódik a teátrum Jókai Szalon elnevezésű programsorozata is.

Hatalmas érdeklődés övezi idén is a Virág Judit Galéria Zsolnay árverését. Ez a világ egyetlen olyan aukciója, ahol kizárólag Zsolnay kerámiákra lehet licitálni. Az aukciót számos országból figyelemmel követik a gyűjtők – Európán kívül Amerikából, valamint Ázsiából is várnak liciteket. A máig élő világrekord is a Virág Judit Galéria ezen aukciójához köthető: 2023-ban és 2024-ben is 28 millió forintot adtak egy-egy óriási Zsolnay porcelánért. A manufaktúra alkotásai iránt óriási a kereslet, a 170 éves brand gyárából kikerült darabok értéke évek óta folyamatosan emelkedik.

„A Zsolnay igazi hungarikum, amely mára a világ egyik legértékesebb brandjévé vált. Jelen pillanatban a Virág Judit Galéria aukciója diktálja a trendeket a piacon. A világ minden tájáról ide érkeznek a legkülönlegesebb tárgyak, bukkannak fel az újabb és újabb meglepetések” – mondta el Törő István a Virág Judit Galéria társtulajdonosa. „A november 17-i aukción 71 tétel kerül a közönség elé. Az anyag minden gyűjtő igényeit kielégíti függetlenül attól, hogy a Zsolnay melyik korszakának és stílusirányzatának tárgyait kedveli” – tette hozzá Törő István.

A Zsolnay aukciót november 17-én 18 órától tartják a Budapest Music Centerben.

Az aukció egyik sztárdarabja egy óriáskaspó 1906-ból, amelynek motívumai a legnépszerűbb szivarvázák panorámaképeit egyesítik. A kaspó létezéséről a szakértők évtizedek át mit sem sejtettek - párdarabja a bécsi Schmutz-gyűjtemény részét képezte. A váratlanul felbukkanó virágtartó élénk színeivel, izgalmas motívumaival igazi ritkaság. 12 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke (24-36 millió forint) még a világrekordot is túlszárnyalja.

Ugyancsak kivételes ritkaság az a tál, amelyet Zsolnay Júlia, a manufaktúra hírnevét megalapozó Zsolnay Vilmos lánya tervezett. Júlia a gyár egyik legtehetségesebb művésze volt, ez a tál pedig a historizáló stílus csúcsdarabja. Az 1889-ből származó, halászó japán hölgyet ábrázoló, egyedi kerámia értékét a rendkívüli technikával megalkotott díszei adják. A tál kikiáltási ára 3 millió forint.

A gyűjtők körében nagy izgalmat kelt egy 1907-1908 táján készült szecessziós remekmű, amelyet Mack Lajos tervezett. A Hölgy párduccal című kerámián figyelemreméltó a kék labrador máz használata, amelynek eredményeképpen a vázán a kék szín legalább harminc árnyalata látható. Az impozáns méretű váza kikiáltási ára 12 millió forint, becsértéke pedig 24-36 millió forint.

Az árverésre bocsátott kerámiákat november 4-16. között bárki megtekintheti ingyenesen a belvárosi galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.).

Egy fiatal pár közös életét váratlan tragédia töri meg: a férfi (Casey Affleck) autóbalesetben meghal. Röviddel ezután azonban „visszatér” fehér lepelbe burkolt, néma szellem formájában, és továbbra is a házban marad, ahol valaha szerelmével (Rooney Mara) lakott. Innen figyeli az idő múlását, a ház változásait, a lakók jövés-menését, és végül az évszázadok örvényét, miközben ő maga képtelen elengedni azt, amit elveszített.

David Lowery filmje nem szimplán a halálról, hanem az időhöz való viszonyunkról szól. A szellem nem ijesztő elemként, hanem tragikusan emberi tényezőként van jelen: ő az, aki nem tud továbblépni. A néző pedig fokozatosan szembesül azzal, hogy az örökkévalóság, amelyet olyan sokszor áhítunk, valójában kínzó állapot, ha nincs benne változás vagy kapcsolat.

Az idő a filmben nem lineáris, hanem körkörös, akárcsak az emlékek és az érzelmek: a ház újra és újra megtelik élettel, majd kiürül, a szellem pedig újra és újra átéli a magány és az emlékezés ciklusát. Az alkotás rendkívül lassú, szinte meditatív tempóban bontakozik ki. Lowery hosszú, statikus snitteket használ, amelyek próbára teszik a türelmet, de ezzel együtt elmélyítik az élményt. A 4:3-as képarány és a lekerekített sarkok szinte „emlékdobozszerű” látványt teremtenek, mintha egy múltbeli fényképet néznénk.

A vizualitás minimalizmusához Daniel Hart zenéje társul: melankolikus, repetitív, mégis felemelő dallamok, melyek az időtlenség érzetét fokozzák. Az egyetlen betétdal (Dark Rooms: I Get Overwhelmed) pedig szinte a film szívverése: egy szerelmes dal, amely a veszteség szimfóniájává válik.

A Kísértettörténet egyik legemlékezetesebb momentuma Rooney Mara hosszú, valós időben felvett jelenete, amint a konyha padlóján ülve egy egész pitét megeszik. Némán, lassan, kétségbeesetten. Ez a jelenet nem öncélú: a gyász testi kifejeződése. A mozdulatok monotonitása és a csend feszültsége miatt a néző szinte beleolvad a fájdalom folyamatába. Itt érthető meg igazán, mit jelent a film minimalizmusa: az érzelmi igazságot a forma nyers egyszerűsége hordozza.

A ház maga a tudatalatti tere. A falak között a szeretet és az emlékek rétegei maradnak meg; a szellem jelenléte az elengedés képtelenségének szimbóluma, amikor pedig új lakók költöznek be, a múlt szó szerint ott kísért közöttük, ártatlanul és szomorúan. A falban elrejtett kis cédula, amelyet a film kerettörténetként kezel, a múlt utolsó darabkája, amelyet a szellem képtelen elhagyni. Ez lesz a film érzelmi kulcsa is, és ezen keresztül teszi fel a nagy kérdést: mégis mi marad belőlünk, ha már csak ennyi emlékeztet ránk.

Bátran ajánlom ezt az alkotást azoknak, akik szeretik a lassú és elgondolkodtató művészfilmeket (a Tarkovszkij, Malick, Kaufman vonalon mozogva), akik vesztettek már el valakit, és keresik, hogyan lehet békét találni az emlékekben, akik szerint a horror nem csak a rettegésről, hanem a félelmetes elmúlásról is szólhat és mindenkinek, aki valaha úgy érezte, hogy egy hely, egy dal, egy tárgy „megőrizte” őt.

A Kísértettörténet nem egy klasszikus borzongató filmélmény. Az egyetlen jumpscare, amely valójában nem is köthető a kísértetünkhöz, hatásos, de csak azért került bele, hogy felrázza a nézőjét a révületből.

Ez egy vizuális meditáció a létezésről, a szeretetről és az idő múlásáról. Nincs benne „megoldás”, sem katarzis a hagyományos értelemben, de ha hagyjuk, hogy a ritmusa magával vigyen, akkor valami különösen ritka történik: a film elkezd rólunk is szólni.

A filmtörténet legelső horrorfilmjét George Méliès francia színházi és filmes rendező, díszlettervező, operatőr és nem mellesleg bűvész nevéhez kötjük. Az ördög kastélya (Le Manoir du Diable) mindössze háromperces, de már megjelennek benne kísértetek, csontvázak, denevérek, kísértetkastélyok – olyan elemek, amelyeket a horror előszeretettel használ.

Méliès történetében két lovag sétál be egy középkori várba, ahol maga az ördög, Mephistopheles ijesztgeti őket különböző módszerekkel, de ők végül egy kereszttel elüldözik az gonosz lényt.

Hiába létezett 1896-ban még csak egy éve a ma ismert mozi és a kinematográf elnevezésű felvevőgép, Méliès már ekkor kísérletezett a narratív film alapjaival. A nézőknek új, izgalmas történeteket és látványos megoldásokat mutatott. Ekkor még nem létezett CGI, így a rendező az általa feltalált stoptrükk megoldásra hagyatkozott a legtöbb alkotásában. A felvételt egy adott pillanatban megállította, majd kicserélt tárgyakat, személyeket valami másra. Így változott Az ördög kastélyában Mephistopheles denevérré pillanatok alatt, vagy jelent meg egy-egy kísértet a semmiből.

Ahogyan Méliès műve, úgy a legtöbb korai horrorfilm a mai ember számára már nem ijesztő, sőt komikus hatást kelt. Ennek ellenére Méliès korában, ahol a mozi annyira új találmánynak számított, hogy a nézők még egy közeledő vonat felvételétől (A vonat érkezése, 1896) is halálra rémülten menekültek ki a vetítésről, ez a rövidfilm is nagy riadalmat keltett.

A filmtörténetbe az 1920-as évek világháború utáni politikai instabilitása, az emberek kiábrándult, felborult világképe új színt hozott. Az alkotók a szorongásaik, traumáik és félelmeik feldolgozásának kifejezőeszközeként a mozivásznat választották. Így született meg a Weimari Köztársaságban a német expresszionizmus, a következő nagy lépés a ma is ismert horrorfilmek felé.

A stílus nagy rendezői a félelemérzetet és a kényelmetlenséget szokatlan, döntött kameraszögekkel (avagy dutch angle, ezt még napjainkban is sok operatőr használja hasonló hatásért, például a Harcosok klubjában), erősen stilizált, festett, torzított perspektívájú díszletekkel és éles megvilágításokkal, fény-árnyék kontrasztokkal érték el. A kamerák statikusan álltak, de a színészek mozgása ezt ellensúlyozva dinamikus volt: arcukat kisminkelték, bőrüket elfehérítették, hogy sápadtabbnak tűnjenek.

A stílus a realizmussal szemben jött létre; a valóság eltorzításával a szereplők érzelmeit, gondolatait, mentális problémáit tükrözték. Ez különösen nehéz volt annak idején, hiszen a hangosfilm megjelenéséig még majdnem egy évtizedet várni kellett – beszéd helyett a megértést erős gesztusok, feliratok és a képsorokhoz komponált zenék segítették.

Az expresszionista alkotások kedvelt témái voltak a lelki zavarok, az elidegenedés, a bűn és a (gyakran erőszakos) halál: minden, amit a háborúból éppenhogy hazatérő, megtört emberek maguk is átélhettek. Ekkor jelentek meg az első szörnyfilmek, A gólem (Der Golem, wie er in die Welt kam, 1920) és a napjainkra már számtalanszor feldolgozott Nosferatu (Nosferatu, eine Symphonie des Grauens, 1922).

A német expresszionizmus egyik legfontosabb alkotását, névjegyét, a Dr. Caligarit (Das Kabinet des Dr. Caligari, 1920) Robert Wiene rendező álmodta meg.

A történet hőse egy fiatal szerelmes, Franzis, aki egy vásári forgatagban találkozik először a hipnotizőr Dr. Caligarival, amint attrakcióként mutogatja Cesarét, az alvajárót. Az eset után különös gyilkosságok történnek a kisvárosban; áldozatul esik Franzis barátja, Alan, sőt még a kedvesét, Jane-t is elrabolják. Kiderül, hogy Cesare a tettes, akit Dr. Caligari bűvölt meg; megkezdődik a hajsza az ördögi hipnotizőr után. Franzis útja temetőkön, elhagyatott utcákon és elmegyógyintézeteken át vezet. Hőseink végül sikeresen megállítják a doktor ámokfutását, azonban a film csavarral zárul: a néző megkérdőjelezi, amit eddig látott, az igaz volt, vagy csak Franzis megtébolyodott elméjének játéka?

Több filmesztéta az első igazi szerzői filmként látja ezt az alkotást, mások az autoriter hatalom és a közelgő elnyomó diktatúrák profetikus előfutáraként. A félelem forrása itt nem egy szörny vagy darabolós gyilkosok, hanem maga az emberi elme, annak eltorzulása. Habár a mai kor emberének már ez sem okozhat igazi borzongást, több beállítás és egy-két váratlan jumpscare miatt mégis képes meglepni az arra nem számító nézőt.

F. W Murnau 1922-es Nosferatu filmje Bram Stoker Drakulájának adaptációjaként indult, azonban a jogokat a gyártók nem vásárolták meg a szerző örököseitől. Helyette úgy próbálták kicselezni a hatóságokat, hogy megváltoztatták a neveket (így lett Drakulából Orlok gróf) és a történet különböző elemeit (így alakult át a vámpír egy „pestisszerű, kísérteties, kicsit sem szexi halállénnyé”).

Sajnos a perek ennek ellenére utolérték őket: Stoker özvegye megtalálta a két mű közötti hasonlóságot, és sikeresen végig is vitte az ügyet. A stúdió belerokkant a kártérítésbe, a Nosferatu kópiáit megsemmisítésre ítélték. Szerencsére fennmaradtak belőle másolatok, így a vámpírfilmek őse ma is látható.

A Nosferatu készítésekor azonban nem csak ez az egy különös eset történt; az Orlokot alakító Max Schreck például olyan nagyszerű munkát végzett, hogy a forgatáson az a pletyka terjedt el, hogy ő maga is egy igazi vámpír. A különböző teóriák létrejöttét a színész neve sem segítette; a Schreck szó a német schrecken igéből származik, és félelmet, rémet jelent.

Tehát Max Schreckből a stáb vérszívó szörnyet csinált; ezt a gondolatot a 2000-es évek elején megjelent A vámpír árnyéka is feldolgozza. De miért pont ezt a címet választották az alkotói? Természetesen a Nosferatu miatt! A filmtörténet egyik legikonikusabb képévé vált az a jelenet, amikor Orlok gróf Ellen, a főhősnő szobájába igyekszik; a vámpírt magát nem is, csupán a felnagyított árnyékát lehet látni a képernyőn, ahogy felmegy a lépcsőn és kinyitja az ajtót.

Ezt a pillanatot a későbbi korok rendezői számtalanszor újraalkották; az 1989-es Batmanben az árnyékot a szuperhős hirtelen feltűnésének sejtetésére használják, Coppola 1992-es Drakulájában pedig önálló életet él, a gróf árnyéka gazdájától elválva kísérti tovább az ingatlanügynök Harkert.

Habár a halloweeni filmek listájára Fritz Lang Metropolisa csak nehezen kerülhetne fel, egy másik, későbbi alkotása, az 1931-es M – Egy város keresi a gyilkost tökéletesen beleillik a képbe.

Az eddig említettekkel ellentétben ez már hangosfilm; egy dallam fontos szerepet is játszik a cselekményben, hiszen a fütyörészése alapján ismernek rá a nyomozó civilek a várost rettegésben tartó gyermekgyilkosra.

 

Az igazi csavar itt nem is a gyilkos kilétében keresendő (hiába rejti el a nézők elől az arcát Lang az Orlok lépcsőzésére emlékezető nyitójelenetben), hanem a vallomásában a törvényszék előtt. Azt állítja, őrült, és olyan erők, külső ingerek késztették az ölésre, amelyeket képtelen irányítani. Így válik a félelmet keltő gyilkos egy megtört, saját démonaival küzdő emberré, magával hozva a morális kérdést: megbüntessék-e azt, aki maga is segítségre szorul?

A magyar származású Peter Lorre, azaz Löwenstein László gyilkosa új utakat nyitott meg a jövő antagonistái előtt; elég csak Hannibal Lecterre, Patrick Batemanre vagy a maszkban rohangáló fűrészelős őrültekre gondolnunk, és látszik is a hasonlóság. Érdekes történelmi kitekintő lehet, hogy az M rajongói között még maga a Führer is szerepelt; fel is volt háborodva, amikor kedvenc színésze a nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után emigrált az országból. Propagandaminiszterével, Goebbelsszel akarta hazahozni a német mozik csillagát, azonban a felkérésre Lorre mindössze egy gúnyos távirattal válaszolt: „Két olyan gyilkosnak, mint Hitler és én, nincs elég hely Németországban.”

A német expresszionizmus stílusa és karakterei a korunk alkotóira is nagy hatással vannak. Tim Burton szereplői egytől egyig úgy néznek ki, mintha a Dr. Caligari mozivásznáról léptek volna le; sápadtak, sötét ruhákat viselnek hideg tónusokkal, sminkjük kontúrt ad az arcuknak. Kívülállók, környezetük különös és torz; saját belső világukat tükrözi. Ilyenek az Ollókezű Edward, A halott menyasszony, Az Álmosvölgy legendája és a Sweeney Todd alakjai is. Burton a valóságot túl szürkének és színtelennek tartja – a gondolatok, érzések és vágyak szinte lázálomszerű kivetülése adja számára azt a stílust, amivel a legjobban kifejezheti magát.

Guillermo del Toro stílusa számos pontban eltér Burtonétól, viszont őt is a német expresszionizmus inspirálta legnagyobb filmjeiben. A Faun labirintusa egy olyan groteszk mesevilág, amit egy gyerek próbál magának összerakni, hogy az őt érő fájdalmat, nehézségeket erre kivetítse, és ezáltal dolgozza fel. De nemcsak Ofélia küzd elnyomott érzelmekkel, hanem del Toro többi hőse is; a szerelmet kereső néma takarítónő (A víz érintése), a megvezetett írónő (Bíborhegy) vagy a halál elől menekülő öregember (Cronos).

A rendező látványos, geometriailag összetett díszleteket használ, erős színeket és éles kontrasztokat. Szörnyszerű lényei rémisztőek, de nem feltétlenül gonoszak. Inkább kitaszítottak, különcök és elvadultak. Szimpátiát érez irántuk a néző.

Tim Burton és Guillermo del Toro csak két példa a közül a számtalan alkotó közül, akik tudatosan használják a német expresszionizmus és a múlt század filmesei által megalkotott eszközöket. Archetípusok, történetszálak és fordulatok – inspirálódni, tanulni lehet és kell is tőlük, a horror legősibb mestereitől; nem csak halloweenkor.

Tudtán kívül rengeteg budapesti találkozott már az FBI International stábjával, hiszen az előző három évadot is főként a magyar fővárosban, valamint több vidéki helyszínen forgatták. A forgatókönyv szerint az FBI egyik különleges alakulata Budapesten építi ki a főhadiszállását, az ügynökök innen indulnak a titkos küldetéseikre szerte a világon. Az ügynökök között az egyik az informátorok sűrű hálózatát mozgatja, a másik a gyanús pénzmozgásokat figyeli a kibertérben, de nyelvzseni és stratégiai géniusz is van a soraikban.

Ez a bizonyos főhadiszállás a 4. évadban a Hunyady palotában volt a Józsefváros belső részén. Emellett az ügynökök felbukkantak az angyalföldi vasútállomáson és kipróbálhattak egy MÁV szerelvényt is. Forgott a kamera a Városligeti tó mellett, valamint a Népligetben is, ahol lángolt a Planetárium egykori épülete - természetesen csak a sorozat kedvéért.

Lenyűgöző képsorok készültek a Clark Ádám tér tetején egy bárban, de látszódik egy-egy pillanatra a Bazilika két tornya is. A várost jól ismerők kiszúrhatják az Adria-palotatát, Andrássy út elején álló Saxlehner-palota belsejét is - ezekben a terekben működött korábban a Postamúzeum. Olyan ikonikus vendéglátóhelyekre is betért a stáb, mint a belvárosi Centrál Kávéház, valamint a Gundel Étterem. Jelen voltak a Hungexpón és a Belgrád rakparton is. A fővároson kívül Leányfalun, a budaörsi repülőtéren és Esztergomban is készültek felvételek.

A történet szerint a titkos alakulat ritkán vihet magával fegyvert külföldi bevetéseire, ezért leginkább az eszükre és a technikára hagyatkozhatnak. A 4., egyben utolsó évadra visszatér több fontos szereplői is, például Andre Raines (Carter Redwood alakítja), a csapat technikai zsenije, valamint Cameron Vo (Vinessa Vidotto) és Megan Smitty Garretson (Eva-Jane Willis) az Europol összekötője. Nem maradhat ki a listából Amanda Tate (Christina Wolfe) az elemző se, aki a háttérből mozgatja a szálakat.

Az FBI International 4. évadának első epizódja hétfőn 22:05-től látható a TV4 műsorán hétköznaponként.