Súgópéldány

A salgótarjáni színház új produkciója november 12-én, csütörtökön 19 órától a József Attila Színházban vendégszerepel.

Szarka Tamás a kiemelkedő sikert aratott premier után köszönetet mondott a Príma Díjjal, Vastaps-díjjal, Förster Innovációs Innovációs Díjjal és T. Pataki Emlékgyűrűvel elismert Susán Ferenc rendezőnek, valamint az előadás alkotóinak és előadóinak. A Ghymes Együttes alapítója így fogalmazott: „Eddig is szerettem Nógrádot, de ezentúl imádni fogom.”

Cene Katalin, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója hangsúlyozta, hogy a jövőre 15 éves salgótarjáni teátrum összekapcsolja a Nógrád megyében magas színvonalon működő alkotói közösségeket. Mint ahogyan kifejtette, a kiemelkedő művészi tehetség, a jól megalapozott szakmai tudás és az inspiráló alkotói energia lehetőséget teremt arra, hogy a Zenthe Ferenc Színház összefogja a térségben a különböző művészeti csoportokat és intézményeket, amelyeknek egyetlen közös célja, hogy olyan értékes gondolatokat, hiteles érzelmeket és katarzist nyújtó pillanatokat teremtsenek a nézők számára, amiket magukkal vihetnek és a mindennapjaikban elkísérik őket.

Az előadást megtisztelte jelenlétével ifj. Zenthe Ferenc, a Salgóbányán született Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész fia.

Az Esthajnal című zenés színmű Maxim Gorkij 1892-ben megjelent Makar Csudra című romantikus hangvételű, tragikus elbeszélésére, valamint A cigánytábor az égbe megy című 1976-os ikonikus filmre épül. A cigány Rómeó és Júliaként is ismert darab Esthajnalról, a gyönyörű, öntörvényű cigánylányról és Lojko Zobarról, a büszke cigányfiúról szól, akik első pillantásra egymásba szeretnek, azonban mindkettőjüknek olyan erős a szabadságvágya, hogy nem bírják el a világ legszebb kötelékét, inkább belehalnak. A cigányság folklórját, szenvedélyes lelkületét megidéző előadás zenei világa az autentikus cigányzenében gyökerezik, szcenikus aláfestő muzsikával és szimfonikus zenei szövettel gazdagítva. Mint ahogyan maga a cselekmény, a produkció zeneisége is sűrű szövésű, sodró lendületű, olykor féktelenül energikus és fájdalmasan érzékeny, feledhetetlen élményt nyújtva a közönségnek.

Az erdő zenéjében a természet egyszerre mutatja meg nyers erejét és törékeny szépségét. A siketfajd keresése egészen Norvégiáig vezeti a családot, miközben a vadon hangjai – bőgő szarvasok, neszező baglyok – kíséri őket. Munier filmje érzékenyen mesél arról, hogyan öröklődik tovább a természet iránti figyelem és szeretet generációról generációra.

A francia természetfotós és dokumentumfilm-rendező már a gyermekkorát is a Vogézekben töltötte, ahol édesapjától tanulta meg a vadon élő állatok megfigyelését és fotózását. Munkája során a világ számos távoli vidékén megfordult, fényképei többek között a National Geographic magazinban is megjelentek. A világ egyik legrangosabb természetfotós-versenyén, a Wildlife Photographer of the Year megmérettetésen három egymást követő évben (2000, 2001, 2002) nyerte el az Eric Hosking-díjat. 

Marie Amiguet-vel közösen rendezett A hópárduc (2021) című filmje 2022-ben elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó César-díjat, és legújabb, Az erdő zenéje című alkotását idén ugyancsak César-díjjal ismerték el.

Munier november 11-én este 7-kor a Toldiban részt vesz Az erdő zenéje premier előtti nyilvános vetítésén, majd a közönségtalálkozón válaszol a nézők kérdéseire. Az alkotás november 12-től országosan is látható lesz a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.

Napjaink egyik legfoglalkoztatottabb és legkedveltebb fiatal színművésze is színre lép a Szegedi Szabadtéri Játékokon július 9-én debütáló Petőfi musicalben. Márkus Luca Szendrey Júlia kosztümjét ölti magára, a címszerepet alakító Wunderlich József színpadi partnereként vesz majd részt a legendás költő utolsó öt évének eseményeit új nézőpontból felelevenítő musicalben.

A Junior Prima díjjal is kitüntetett művész 2020 óta a Vígszínház tagja, sokoldalú művésze, de számos színházi feladata mellett televíziós sorozatokban, nagyjátékfilmekben is rendre elkápráztatja a közönséget.

Bokros teendői között 2027-ben újra megörvendezteti a nézőket a Szegedi Szabadtérin is, ahová nagy örömmel tér vissza. Még egyetemi hallgatóként, a Hegedűs D. Géza-rendezte Rómeó és Júlia „kórusában” debütált hazánk legnagyobb színpadán, ahol később három nyáron keresztül láthatták egy másik, kirobbanó sikerű Geszti-musical, az Ezeregy éjszaka egyik főszerepében. A színésznő elárulta, Alida szerepe és a world musical előadásai legkedvesebb szabadtéris élményeivé váltak: az 1000 négyzetméteres színpad és a vele szemben álló 4000 fős nézőtér léptéke, a mesebeli történetben megformált alak lelki és zenei összetettsége örömteli kihívást jelentett pályáján.

Akárcsak az Ezeregy éjszakában, a Petőfi című, új produkcióban is hasonlóképpen vagány nő szerepében lép színre. Dés László, Geszti Péter, Bíró Bence és Horváth Panna musicale az ikon mögött álló embert mutatja be, nemcsak Petőfi Sándor, hanem kortársai, a hozzá legközelebb állók alakjában is; a musical előkészületei kapcsán Márkus Luca elárulta, bízik benne, hogy lehetősége nyílik majd az alkotókkal és Horváth Csaba rendezővel egyetértésben a maga komplexitásában ábrázolni Szendrey Júliát. A színművész úgy véli, az utókor gyakran egyfajta kiegészítőként tekint azokra a nőkre, akik múzsaként jelennek meg a nagy költők életében és életművében, és előbb tartjuk őket számon az alkotókhoz fűződő kapcsolatuk alapján, mintsem individuumként. Köztük Szendrey sem feltétlenül kapja meg azt a figyelmet, amely a kor egyik meghatározó alakjaként, és a költőóriás méltó szellemi társaként is kijárna neki.

A legendás költőfeleség, bár csak egy uradalmi főfelügyelő lánya volt, nemesi sarjhoz méltó, kiváló nevelést kapott, és személyes érdeklődése is a kor egyik legműveltebb fiatal hölgyévé tette. Saját verseket is írt, de naplóbejegyzéseit, levelei egy részét is kiadásra szánhatta – míg élt, Petőfi is biztatta erre. Hangszeren játszott, rajongott Heine és George Sand munkáiért, később az ő fordításában jelentek meg Hans Christian Andersen meséi először nyomtatásban hazánkban.

Mindössze 39 évet élt, amelyből alig három jutott az őt Petőfivel összekötő, legendás szerelemnek; mégis ez a három év határozza meg, ahogyan a legtöbben ma is látjuk alakját: múzsa, példás forradalmi feleség, a nemzet özvegye, majd, Horvát Árpáddal kötött második házassága után, egyesek szerint, árulója.

Márkus Luca alakításában a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége megismerheti Szendrey Júliát, a saját korában extravagánsnak számító, hús-vér nőt, aki a maga műveltségével, törekvéseivel és sorsával éppolyan sokarcú hőse történelmünknek, mint a költő, akit megihletett. A Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége július 9., 10., 11., 16. és 17. estéin tarthat az ikonikus párossal, Márkus Luca és Wunderlich József alakításában.

Elkíséri filmjét az Armony egyik főszereplője, Clara Tramontano és a magyar témájú Drága Életem! rendezője, Edoardo Winspeare, egyik főszereplője, Celeste Casciaro és a filmben játszó Sztarenki Dóra is. Szerepel a 24. Olasz Filmfesztivál kínálatban többek között a nyolc David di Donatello-díjat nyert Még egyet az útra és Paolo Genovese legújabb filmje, Az új dolgok hangja is. Halálának 10. évfordulója alkalmából a legendás Különben dühbe jövünk! vetítésével emlékeznek Bud Spencerre.

Az Isten mindenkinek megbocsát (Che Dio perdona a tutti) című vígjáték nyitja november 6-án 18.30-kor a 24. Olasz Filmfesztivált a budapesti Puskin moziban. Arturo tökéletes ingatlanügynök, szerelmi élete azonban kevésbé sikeres. Csupán egyetlen szenvedélye van: az édességek. Szinte újjászületik, amikor megismeri Florát, aki ráadásul cukrász. A boldogság persze nem ennyire egyszerű... A vetítés után a közönség találkozhat a film rendezőjével, Pierfrancesco Dilibertóval, művésznevén Piffel.

November 7-én 19 órakor vetítik az Armonyt, melyben Valerio Mastandrea, Asia Argento és Ornella Muti is szerepel. Egy, a maga módján boldog család történetét láthatjuk, melynek tagjai az 55 éves, egyedül élő teherautósofőr, Armony, valamint barátai, az idős, transznemű Pamela és Jenny, a gyermeket váró szomszéd lány és hatéves unokahúga, Carlotta. A vetítés után közönségtalálkozó lesz Clara Tramontano főszereplővel. November 8-án 17 órakor a Vándorló fák (Alberi erranti) című drámában Piero Arca és fia, Giuliano egyedül élnek egy tanyán, ahol sérült állatokat gondoznak. Egy nagy havazásban Piero eltűnik. Giuliano a keresésére indul. Eközben megismerkedik Maddalenával, akit szintén meg kell menteni.

November 9-én 19 órakor a Drága Életem! (Vita Mia) lesz műsoron. Didi magyar nemesi családban született, még kisgyermekként szemtanúja volt a náci megszállásnak, majd a kommunizmus hatalomra jutásának. Franciaországba menekült, ahol megélhetése érdekében varrónőként dolgozott a Dior divatháznál. Amikor Erdélybe utazik, hogy részt vegyen apja boldoggá avatási szertartásán, visszatér a múlt. A vetítés után a nézők megismerkedhetnek Edoardo Winspeare rendezővel és feleségével, az egyik főszereplővel, Celeste Casciaróval, valamint Sztarenki Dórával, aki szintén játszik a filmben.

November 10-én 19 órakor az Idda című filmben a harmincas éveiben járó Adele és Sofia gyerekkori barátnők, akik hosszú idő után újra találkoznak, hogy megmásszák az Etnát. Azt mondják, hogy aki felér, azt odafent megérinti a vulkán „fuvallata”, ami segít az élet megértésében. November 11-én 19 órakor a Puskin moziban – és másnap 19 órakor a Tabán moziban – Bud Spencer halálának 10. évfordulója alkalmából a generációk számára kultikussá vált Különben dühbe jövünk! lesz látható nagy vásznon.

November 12-én 19 órakor vetítik Anna Foglietta első filmjét, az Egy történetet, melyet olyan fesztiválok válogatták programjukba idén, mint a Velencei, a Londoni, a Torontói és a Chicagoi Nemzetközi Filmfesztivál. Amikor Erika és Mauro lánya, Irene, kirepül a családi fészekből, az egyensúly, amelyre a pár az életét építette, megrendülni látszik. November 13-án 19 órakor – és másnap 19 órakor a Tabán moziban – Paolo Genovese legújabb filmje, Az új dolgok hangja (Il rumore delle cose nuove) lesz látható, melynek főszereplője három, egymást nem ismerő pár, akik egy közös vonásban mégis osztoznak... A filmet a későbbiekben a Vertigo forgalmazza hazánkban.

November 13-án 19 órakor aTabán moziban – és másnap 19 órakor a Puskin moziban – vetítik az idén nyolc David di Donatello-díjat nyert Még egyet az útra (Le città di Pianura) című filmet. A két pénzszűkében lévő ötvenes, Carlobianchi és Doriano mottója, hogy „az utolsó italt soha ne hagyd ki”. Megismerkednek egy félénk építészhallgatóval, Giulióval. A rossz tanácsok, a másnaposság és a váratlan barátság újraírják Giulio szerelmi terveit. Francesco Sossai filmje egyszerre tisztelgés Olaszország sokszínűsége, egy letűnt generáció, és az olasz filmművészet legnagyobbjai előtt. A filmet a későbbiekben a Mozinet forgalmazza hazánkban.

Harminchatmillió forintos kikiáltási árról indul Bak Imre Ünnep / Celebration című, 1969-es olajfestménye, becsértéke pedig 60-80 millió forint. A kép a 2022-ben elhunyt mester egyik korszakos főműve. Az Ünnep annak az időszaknak a lenyomata, amikor Bak az amerikai és nyugat-európai absztrakt „hard edge” festészet, valamint a minimalizmus tanulságaival felvértezve személyes stílusjegyeket alakított ki. Ezzel Bak Imre a saját útjára lépett, s a közép-európai neoavantgárd egyik vezéralakjává vált.

Az Ünnep egy olyan múzeumi szintű Bak-kép, amelyet a hazai és külföldi gyűjtők is szívesen látnának kollekciójukban. A magyar művész nemzetközi jelentőségét jól mutatja, hogy olyan rangos közgyűjtemények is büszkélkedhetnek alkotásaival, mint a berlini Neue Nationalgalerie, a bécsi Albertina, a kölni Museum Ludwig, a londoni Tate Modern vagy éppen a New York-i MET.

A jelenleg is élő magyar festőművészek közül kétségkívül Keserü Ilona áll a nemzetközi érdeklődés központjában. Keserü alkotásai bejutottak a New York-i Metropolitan Múzeum Epikus Absztrakció című tárlatába, de megtalálható festménye a párizsi Pompidou Központ gyűjteményében is. Az Iparterv-generáció legismertebb – és egyetlen női – alakja sajátos nézőpontot képvisel alkotásaival, amelyet a most aukcióra kerülő, 1964-es Alakzatok (Piros) című festménye is jól megvilágít. A gyors mozdulatokkal, laza festékanyaggal felvázolt képet a dinamikus folthatás és a színek élő, vibráló ereje teszi szuggesztívvé. A Keserü-műre 12 millió forintos kikiáltási ártól licitálhatnak a gyűjtők.

A Virág Judit Galéria aukcióján kalapács alá kerül Mengyán András Formák logikája II/2 című, 1977-ből származó alkotása. Fajó János festőművész öccse egy sajátos geometriai-matematikai világot alkotott meg. A Formák logikája című kép- és grafikasorozatában Mengyán bizonyos logika szerint változó, sajátos mozgással és térbeliséggel rendelkező elemek kombinációját hozta létre. A kép kikiáltási ára 10 millió forint, becsértéke pedig a 30 millió forintot is elérheti.

Komoly érdeklődés övezi Lakner László Lettre Imaginaire című festményének feltűnését az aukciós piacon. Az alkotás az idén 90 éves mester szkripturális festészetének egyik legszebb példája. A festészet és a kalligráfia határán mozgó megközelítés lényege az olvashatóság és az olvashatatlanság közötti feszültség: a betűk nem írásjelként, hanem művészeti formaként bukkannak fel. A Lakner-kép kikiáltási ára 5 millió forint, becsértéke 7–10 millió forint között mozog.

A Virág Judit Galéria 2019-ben rendezte meg első dedikált kortárs aukcióját, amellyel új korszakot nyitott a piacon. „Évek óta dolgozunk azon, hogy a magyar kortárs alkotók megkapják azt a figyelmet a hazai és a nemzetközi szcénában is, amelyet teljesítményükkel megérdemelnek. A munka eredményes, hiszen a kortárs alkotók értéke folyamatosan nő, és egyre több a külföldi vásárló is. 2026-ban a műkincspiac jelentős átalakuláson megy keresztül. Csökken a rekordárakon értékesíthető klasszikus festmények száma, azonban felnőtt egy új, igényes gyűjtői kör, amely elsősorban a modern művekre kíváncsi, és nyitott az egy-öt millió forintos tételek vásárlására. Az aukciók ismét pörgősekké, élettelivé válnak, és olykor a kisebb tételekért elképesztő licitharc bontakozik ki. Úgy véljük, hogy most jött el a kortárs festészet igazi aranykorszaka” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

Az aukciós kiállítás november 7. és 21. között ingyenes megtekinthető a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.).

A Művészetek Völgye több mint három és fél évtizede a hazai kulturális élet egyik meghatározó eseménye, ahol a különböző művészeti ágak és generációk találkoznak. A fesztivál különlegességét nemcsak a sokszínű programkínálat, hanem az a sajátos, közvetlen hangulat is adja, amelyet a Balaton-felvidék három települése, a művészek és a látogatók közösen teremtenek meg évről évre.

A 2027-es fesztivál első bejelentett fellépői már most változatos zenei kínálatot ígérnek. A hazai alternatív zenei élet meghatározó zenekara, a Quimby ismét a Völgy közönsége előtt lép színpadra, ahogyan a több mint két évtizede népszerű 30Y is. A Hiperkarma karakteres hangzásával és generációkat megszólító dalaival érkezik, míg a Blahalouisiana lendületes koncertjével színesíti a programot. Az alternatív zenei vonalat erősíti az érzelmes, elgondolkodtató dalszövegeiről és intenzív koncertjeiről ismert Elefánt, valamint a Csaknekedkislány (CSNK), amely játékos, ironikus szövegeivel és energikus színpadi jelenlétével vált a közönség kedvencévé. A Belga szatirikus szövegeivel és műfaji határokat feszegető dalaival hoz újabb színt a fesztivál programjába, míg a Bagossy Brothers Company dallamos, folkos elemekkel átszőtt indie rock hangzásával érkezik a Völgybe. A Punnany Massif a hiphop, a pop és az elektronikus zene elemeit ötvöző, egyedi zenei világát hozza el, a Parno Graszt pedig hamisítatlan, táncra hívó muzsikájával gondoskodik a felszabadult fesztiválhangulatról.

A fellépők sokszínűsége hűen tükrözi a Művészetek Völgye szellemiségét: a nagyszínpados koncertek mellett az intimebb, személyesebb előadásoknak is fontos szerep jut. A fesztivál évről évre lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók kedvenceik mellett új műfajokat, alkotókat és művészeti élményeket is felfedezzenek.

„Fesztiválszervezőként rengeteget dolgozunk azon, hogy minden a tervek szerint alakuljon, mégis sokszor éppen azok a pillanatok válnak a legemlékezetesebbé, amelyeket nem lehet előre megtervezni. Hiszem, hogy egy fesztivál igazi értékét nem pusztán a fellépők vagy a látogatók száma adja, hanem az a láthatatlan kötelék, amely a résztvevők között létrejön” – fogalmazott Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója.

A 36. Művészetek Völgye ismét meghirdeti a FényArtban a Klastrom fényfestészeti pályázatot, amelyre bárki jelentkezhet, aki szívesen életre keltené a taliándörögdi Klastrom történelmi falait. A felhívás amatőr és professzionális alkotóknak, egyéni pályázóknak, kreatív csapatoknak és iskolai közösségeknek egyaránt szól. A cél olyan látványos audiovizuális alkotások létrehozása, amelyek a fényfestészet eszközeivel kapcsolják össze a kortárs művészetet a helyszín építészeti és történelmi örökségével.

A tervek szerint a beérkező pályaművek közül a zsűri legfeljebb tíz alkotást választ ki, amelyek a 2027. július 23. és augusztus 1. között megrendezett fesztivál idején, sötétedés után lesznek láthatók a Klastrom falain. A pályázat így nemcsak különleges alkotói kihívást, hanem bemutatkozási lehetőséget is kínál a résztvevőknek. A jelentkezéssel kapcsolatos további információk és a részletes pályázati feltételek a Művészetek Völgye hivatalos honlapján elérhető: FényArtban a Klastrom – fényfestészeti pályázat 2027.

A szervezők a következő hónapokban folyamatosan jelentik be a további fellépőket és programokat. A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között várja a látogatókat, akik a már megszokott közvetlen, családias hangulatban fedezhetik fel a három település sokszínű kulturális kínálatát.

Október végén narancssárga tökök lepik el a kirakatokat, a kerteket és az ajtók elé helyezett dekorációkat. Vannak közöttük barátságosan vigyorgó, félelmetesen vicsorgó és művészi precizitással kifaragott darabok is. De vajon miért éppen egy kivájt tök lett a Halloween egyik legismertebb jelképe? És ki az a Jack, akinek a neve az angol jack-o’-lantern kifejezésben is fennmaradt?

Egy férfi, akit sem a menny, sem a pokol nem fogadott be

A történet egy régi ír népmesével kezdődik, amelynek főhőse a fukar Jack, angol nevén Stingy Jack. A legendának több változata is létezik, de a legismertebb szerint Jack nem mindennapi alkut kötött az ördöggel.

Egy alkalommal együtt ittak, ám Jack nem akarta kifizetni az italt. Rávette hát az ördögöt, hogy változzon pénzérmévé, amellyel rendezheti a számlát. Amikor a sátán eleget tett a kérésnek, Jack gyorsan a zsebébe csúsztatta az érmét, egy ezüstkereszt mellé, így az ördög nem tudott visszaváltozni. Végül szabadon engedte, de csak azzal a feltétellel, hogy egy évig nem zaklatja, és halála után nem tart igényt a lelkére.

Jack később ismét túljárt az ördög eszén. Egy fára csalta, majd keresztet vésett a törzsbe, így a sátán csak akkor szabadulhatott, amikor újabb ígéretet tett neki.

A férfi azonban nem élhetett örökké. Amikor meghalt, a legenda szerint a mennyországba nem engedték be, az ördög pedig tartotta magát a korábbi alkuhoz, és a pokol kapuját is zárva tartotta előtte. Jack így két világ között rekedt: örök sötétségben kellett bolyongania.

Az ördög végül egy izzó parazsat adott neki, hogy legalább valamennyire megvilágítsa az útját. Jack a parazsat egy kivájt répába helyezte, és ettől kezdve ezzel a különös lámpással járta a sötétséget. Innen ered a legenda szerint a Jack of the Lantern, vagyis a lámpásos Jack elnevezés, amelyből később a jack-o’-lantern kifejezés lett.

Fontos azonban, hogy ez népmese, nem bizonyított történelmi esemény: a Jack alakjához kötődő magyarázat a Halloween egyik legismertebb eredetmondája.

Az ír hagyományban a lámpásokat eredetileg nem sütőtökből, hanem olyan gyökérzöldségekből készítették, mint a répa vagy a karórépa. Ezek belsejét kivájták, félelmetes arcot faragtak a héjukba, majd gyertyát helyeztek beléjük.

A különös lámpásoknak a hiedelmek szerint védelmező szerepük is volt: arra szolgáltak, hogy elijesszék a bolyongó szellemeket és a rosszindulatú természetfeletti lényeket. A Halloweenhez kapcsolódó ír hagyományokban a túlvilág és az élők világa közötti határ különösen hangsúlyos volt, ezért a félelmetes arcoknak és a sötétben világító lámpásoknak is megvolt a maguk helye.

Hogy ezek a szokások pontosan mikor és milyen formában alakultak ki, arról nem minden részlet ismert. A répa- és karórépalámpások használatát azonban a Nemzeti Ír Múzeum gyűjteménye is dokumentálja: egy Donegal megyéből származó példányról úgy tartják, hogy a helyi hagyomány szerint az 1900-as évek körül készítettek hasonló lámpásokat.

A fordulatot az ír és más brit-szigeteki kivándorlók hozták el, amikor Észak-Amerikába költöztek, és magukkal vitték Halloweenhez kötődő szokásaikat is. Ott azonban egy sokkal alkalmasabb alapanyagot találtak: a sütőtököt.

A nagyobb tököt könnyebb volt kivájni, belsejébe gyertyát helyezni, és a vastagabb héjába arcot faragni, mint a kisebb, keményebb gyökérzöldségekbe. Ráadásul Észak-Amerikában a sütőtök bőségesen rendelkezésre állt, így hamar népszerűvé vált a lámpáskészítéshez.

A hagyomány így fokozatosan átalakult: a régi ír szokásból amerikai Halloween-jelkép lett, a vigyorgó sütőtök pedig idővel a világ számos országában az ünnep elmaradhatatlan kellékévé vált.

A mai töklámpásoknak már nem feltétlenül van közük a szellemek távoltartásához. Sok család közös programként farag tököt, mások versengenek a legötletesebb vagy legfélelmetesebb arckifejezésért, és akadnak olyan alkotók is, akik egészen aprólékos műalkotásokat készítenek a zöldségből.

A hagyomány mégis megőrzött valamit eredeti hangulatából. Egy sötét ablakban világító, vicsorgó tök ma is egyszerre játékos és hátborzongató: éppen annyira ijesztő, hogy megmozgassa a képzeletünket, de többnyire nem annyira, hogy valóban félni kezdjünk tőle.

Halloweenkor tehát, amikor tököt faragunk, egy régi népi hagyomány modern változatát folytatjuk. A következő alkalommal, amikor meggyújtjuk a lámpás belsejében a gyertyát, eszünkbe juthat a legenda száműzött vándora is, aki a történet szerint még a túlvilágon sem talált nyugalmat.

És talán jobb is, ha a mi töklámpásunk csak a verandát világítja meg. Jacknek ugyanis örökké az éjszakában kell bolyongania.

A színházaknak mindig is különleges atmoszférájuk volt. Napközben próbák, díszletépítés, jelmezek és sürgő-forgó társulati tagok töltik meg az épületet, este pedig a színpadon életre kelnek a történetek. Amikor azonban kialszanak a fények, elcsendesedik a nézőtér, és az utolsó dolgozó is hazatér, egészen más arcát mutatja egy teátrum. A kihalt folyosók, a sötét színpad és a függöny mögötti néma tér könnyen megmozgatják az ember képzeletét.

Nem csoda, hogy a színházakhoz időről időre kísértethistóriák is kapcsolódnak. A budapesti Vígszínházhoz például egy különös, smaragdszemű szellem története fűződik, amely a 20. század elején kapott szárnyra.

A történetről szóló későbbi beszámoló szerint a Filmszínház Irodalom című magazinban jelent meg hír arról, hogy a Vígszínház falai között egy zöld szemű kísértet bolyong. Nem pusztán egy homályos árnyékról szólt a fáma: a beszámoló szerint az épület takarítója és éjjeliőre is több alkalommal találkozott a titokzatos jelenséggel.

A rejtélyt tovább fokozta, hogy éjszakánként különös hangok és csapódások hallatszottak az alagsor felől. Egy színházban, ahol a nap folyamán megszokottak a váratlan zajok, a díszletek mozgása és a színpadi gépezetek hangjai, az éjszakai neszek különösen nyugtalanítóvá válhatnak. Ha pedig a folyosók üresek, és senki sem tudja megmondani, honnan érkezett a hang, máris kész a hátborzongató történet.

A smaragdszemű alakról szóló hírek azonban nemcsak a színház dolgozóinak képzeletét mozgathatták meg. A történet a sajtó érdeklődését is felkeltette, így a rejtély hamarosan már nem csupán az épületen belül terjedő szóbeszédnek tűnt.

A legenda egyik legérdekesebb részlete Harsányi Zsolt nevéhez kapcsolódik, aki a Vígszínház igazgatója volt. Amikor az újságírók a kísértetről kérdezték, a későbbi cikk szerint nem egyszerűen kinevette a történetet, vagy igyekezett gyorsan véget vetni a találgatásoknak. Ellenkezőleg: a beszámoló úgy idézi fel a reakcióját, hogy Harsányi még rá is erősített a szellem létezésére.

Ez persze nem bizonyítja, hogy hitt volna a természetfeletti jelenségben. A történetet feldolgozó írás szerint az is felmerült, hogy az egész ügy egy lehetséges reklámkampány része lehetett. Egy titokzatos kísértet híre ugyanis remekül alkalmas arra, hogy beszédtémává tegye a színházat: az emberek találgatnak, az újságírók kérdeznek, a legenda pedig tovább él.

Azt nem tudjuk biztosan, hogy valóban tudatos reklámfogásról volt-e szó. Az azonban kétségtelen, hogy egy ilyen történet kiválóan illik a színházi világ természetéhez, ahol a valóság és a fikció határa néha már önmagában is színpadiasan elmosódik.

Harsányi a történet szerint további részleteket is elejtett arról, hol érdemes keresni a színház kísérteteit. A későbbi beszámoló két nevet említ: a fiatalon elhunyt Keglevich grófot és Jókai Mórt. Harsányi állítólag arra utalt, hogy a szellemek inkább a színpadon tartózkodnak.

Ez a részlet különösen izgalmas, mert a történetben így nemcsak egy ismeretlen, zöld szemű alak jelenik meg, hanem a színház múltjához és a magyar kulturális élet ismert alakjaihoz kapcsolódó utalások is. Hogy ezek pontosan milyen formában hangzottak el, és milyen összefüggésben kerültek szóba, azt az eredeti korabeli tudósítás nélkül nem lehet teljes bizonyossággal rekonstruálni.

A legendának ez a mozzanata mégis jól érzékelteti, hogyan épülhet fel egy színházi kísértethistória: a titokzatos éjszakai jelenségek mellé ismert nevek, régi emlékek és néhány gondosan elejtett célzás társul. A hallgató pedig már maga képzeli hozzá a többit.

Halloween gyökerei részben az ősi kelta Samhain ünnepéig nyúlnak vissza, amely az aratás végét és a sötét évszak kezdetét jelölte. A hagyományhoz kapcsolódó elképzelések szerint ilyenkor elvékonyodhatott az élők és a holtak világa közötti határ, így a természetfeletti lények és az elhunytak lelkei közelebb kerülhettek az emberekhez. A Samhainról alkotott mai képünk részben későbbi értelmezésekből is táplálkozik, de a halálhoz, az ismeretlenhez és az éjszakai veszélyekhez kötődő motívumok kétségtelenül meghatározóvá váltak Halloween mai hangulatában. A töklámpás, a jelmez és a kísértethistória mind ugyanazt a határhelyzetet idézi fel: egyetlen éjszakára úgy teszünk, mintha a megszokott világ szabályai nem lennének érvényesek.

A hátranézés tilalma nem egységes, mindenütt érvényes halloweenes szokás volt, inkább különböző népi hiedelmekből és történetekből táplálkozó motívum. Európa számos vidékén a keresztutakat a természetfeletti találkozások lehetséges helyszíneinek tartották, míg a halottakhoz kötődő hiedelmekben a hazajáró lelkek és a kísértetek jelentek meg. A Halloweenhez kapcsolódó ír és skót történetekben szintén felbukkannak olyan természetfeletti lények, amelyekkel nem volt tanácsos találkozni sötétedés után. Az ismeretlen hangra való válaszolás vagy a furcsa jelenés követése ezekben a történetekben könnyen bajba sodorhatta a gyanútlan embert. A hátranézés így a rémtörténetekben a tiltott kíváncsiság jelképévé vált: annak a pillanatnak, amikor az ember maga próbálja fellebbenteni a fátylat arról, amitől addig biztonságban volt.

Ennek egyik legismertebb irodalmi párhuzama Orpheusz és Eurüdiké ókori görög mítosza. Orpheusz az alvilágból próbálta visszavezetni feleségét az élők közé, de azzal a feltétellel, hogy útközben nem nézhet hátra. Amikor mégis megfordult, elveszítette Eurüdikét. A történet nem Halloweenhez kötődik, mégis tökéletesen illeszkedik a témához: a bizonyosság iránti vágy egyetlen pillanat alatt végzetes következményekkel járhat. A horrorfilmek és a modern rémtörténetek ugyanezt az ősi félelmet használják fel, amikor a főszereplő meghall valamit a háta mögött, majd a nézővel együtt kénytelen eldönteni, hogy megforduljon-e.

A félelemnek persze hétköznapibb magyarázata is van. Sötétben az agyunk kevesebb információból dolgozik, ezért a bizonytalan zajokat és árnyékokat könnyebben értelmezzük fenyegetésként. A hátunk mögötti teret nem látjuk, így nehezebben ellenőrizzük, mi történik ott. A néphit természetfeletti alakokkal népesítette be ezt a bizonytalanságot, a Halloween pedig évről évre játékteret ad neki: maszkot húzunk, kísértethistóriákat mesélünk, és önként közel merészkedünk ahhoz, amitől a hétköznapokban ösztönösen távol maradnánk.

Sokan ebben látták meg az ünnep varázsát. Halloweenkor a félelem biztonságos kereteket kap, legalábbis addig, amíg tudjuk, hogy a történet csupán történet, a maszk mögött pedig egy másik ember rejtőzik – aki ugyancsak lehet szörnyeteg...

De mi történik akkor, amikor hazafelé menet, egy kihalt utcán egyszer csak lépéseket hallunk magunk mögött? Hiába ismerjük a babonákat, és hiába tudjuk, hogyan működik az emberi képzelet, a kezünk talán akkor is megfeszül, a lépteink felgyorsulnak, és megfordulunk.

Én azt hiszem, a régi történetek igazi ereje nem abban rejlik, hogy elhitetik velünk a szellemek létezését, hanem abban, hogy emlékeztetnek valamire, amit mindannyian ismerünk: arra a néhány másodpercre, amikor még bármi lehetséges. Halloween éppen ezt a pár másodpercet ünnepli. Egyetlen éjszakára megengedjük magunknak, hogy féljünk attól, amit nem látunk, majd reggel megpróbáljuk visszazárni a képzelet ajtaját.

De mi van, ha a legfélelmetesebb pillanat nem az, amikor végre hátranézünk, hanem az, amikor valami a hátunk mögött megszólal, és a saját nevünkön szólít bennünket?